Az Ukrajnának nyújtott összes humanitárius segítséget leállíthatjuk, jelentősen csökkenthetjük vagy teljesen eltörölhetjük a Szlovákiában tartózkodó ukrán háborús menekülteknek nyújtott segélyeket, és felfüggeszthetjük az Ukrajnának vészhelyzetekben nyújtott áramellátást. Politikai síkon pedig Szlovákia vétójogával élhet az Európai Unió döntéseinek jóváhagyásakor – jelentette ki Robert Fico (Smer-SD) kormányfő az Európai Bizottsággal folytatott csütörtöki brüsszeli megbeszélését követően. Ezek lehetnek Szlovákia válaszlépései arra, hogy Kijev nem hosszabbította meg az orosz földgáz szállításáról szóló szerződést – tájékoztatott a TASR kiküldött tudósítója.
A miniszterelnök elmondása szerint azonban csak akkor tesz ilyen lépéseket Szlovákia, ha nem marad más lehetősége. Úgy fogalmazott, ez lehetőség arra, hogy megmutassa, hogyan kell viselkednie egy szuverén ország vezetőjének.
Fico kijelentette, kormánya maximális erőfeszítéseket tett az ukrajnai gázszállítás fenntartásáért. Elmondta, Szlovákia Oroszországgal, Ukrajnával, és további államokkal, például Azerbajdzsánnal is tárgyalt.
Azt is hangsúlyozta, közel voltak a megállapodáshoz az ukrán féllel. „Technikai szempontból Ukrajna is készen állt többféle megoldásra” – tette hozzá, ezért meglepte őt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentése az Európai Tanács ülésén, hogy mindennemű gázszállítást visszautasít Ukrajna területén keresztül.
Fico a sajtótájékoztatón azt is bejelentette, azonnal létrejön egy csoport a vita megoldására, amelyben Szlovákia, az EB, és valószínűleg Ukrajna képviselői is helyet kapnak.
„Komoly a probléma, és ezzel tisztában van Dan Jörgensen uniós energiaügyi biztos is, akivel tárgyalt a szlovák kormányküldöttség” – mondta a kormányfő, egyúttal elismerően szólt az EB-vel folytatott csütörtöki „konstruktív tárgyalásokról”, és szerinte az Európai Bizottság komolyan érdekelt a probléma megoldásában.
A kormányfő utalt az EB levelére is, amely szerint állítólag nincs olyan jogi és szankciós körülmény, amely akadályozná az orosz gáz európai tranzitját.
Megismételte, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök döntése tisztán politikai jellegű, és ennek komoly hatása lesz a gázárak emelkedésére és az EU versenyképességére.
Denisa Saková gazdasági miniszter hozzátette, Szlovákia ugyan diverzifikálta földgázbeszerzését, de egyes szakaszokon problémát jelenthetnek a szűkebb vezetékek, például a cseh–német határvidéken és Magyarországon.
A tárgyalást eredetileg keddre (január 7.) tervezték Brüsszelben, szintén az ukrán delegáció részvételével.
A szlovák kormányhivatal közleménye szerint azonban az Európai Bizottság az ukrán fél távolmaradása miatt lemondta, és csütörtökre napolta el az egyeztetést.
Az ukrán energetikai minisztérium a TASR keddi, brüsszeli tárgyalásra vonatkozó kérdésére csak csütörtökön válaszolt. Közölte, hogy a találkozót Kijev kezdeményezte, „kizárólag azzal a céllal, hogy megvitassák a feltételeket arra az esetre, ha Szlovákia egyoldalúan beszüntetné az áramszállítást Ukrajna számára”.
Állítása szerint az orosz gáz tranzitja egyáltalán nem szerepelt a találkozó programjában. „Herman Haluscsenko ukrán energetikai miniszter Ukrajnában maradt, hogy égető problémák megoldásán dolgozzon, például az energiaellátó rendszer helyreállításán az orosz terrortámadásokat követően” – tájékoztatta a TASR hírügynökséget az ukrán minisztérium Haluscsenko keddi, brüsszeli találkozóról való távolmaradásával kapcsolatban.
2024 végén lejárt az orosz földgáz Ukrajnán keresztüli tranzitjáról szóló szerződés. Kijev úgy döntött, nem hosszabbítja meg a megállapodást. Fico többször figyelmeztetett, hogy ez évi félmilliárd eurós veszteséget jelent Szlovákia számára, és a becslések szerint 60-70 milliárd eurós teher hárulna az Európai Unióra.
TASR/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »