Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter éles támadást indított Magyarország ellen, írja a wPolityce konzervatív lengyel hírportál. A portál hozzájutott annak a lengyel külügyi levélnek a tartalmához, amit hivatalosan a lengyel-magyar parlamenti képviselőcsoport tagjainak szánt a lengyel külügy. Ebben pedig nem kevesebb található, mint hogy bizonyos szinten Lengyelország megszakítaná a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal.
Konkrétan lemondanák összes, varsói magyar nagykövettel tervezett találkozót, és elutasítanák az összes magyar részről érkező meghívást. Ez még önmagában nem a klasszikus értelembe diplomáciai szakítás, a nagykövetet nem utasítják ki, nem számolják fel a nagykövetséget. Politikai szintű támadásnak azonban ez is éppen elég.
A Mandiner.hu közölte a levél vonatkozó részének magyar fordítását is.
„A lengyel-magyar kapcsolatok megromlásával összefüggésben a Külügyminisztérium javasolja, hogy mondja le a Magyarország varsói nagykövetével, ljgyártó István úrral korábban tervezett találkozókat, és ne fogadja el a nagykövet úr vagy a magyar nagykövetség által személyesen kiadott meghívásokat, beleértve a nagykövetség által szervezett kulturális rendezvényeket is.”
A drámai szintű lengyel hiszti hátterében az áll, hogy Magyarország politikai menedékjogot adott Marcoin Romanowskinak, egykori lengyel igazságügyi miniszternek, akit a Tusk kormány politikai indíttatásból törvényeket megsértve akart bebörtönözni.
Fontos tudni, hogy a jelenlegi lengyel kormányfő, Donald Tusk Brüsszel szoros szövetségese, és brüsszeli hátszéllel tért haza 2022-ben, hogy legyőzze Lengyelország akkori konzervatív, PiS vezette kormányát a következő választáson. Ez 2023 őszén sikerült is neki. Az első dolga a közmédia rendőrséggel való bevétele volt, majd elkezdődött az egykori kormánytagok rendőrségi meghurcolása (mesterkélt vagy valós gyanúk alapján). Magyarul, a jelenlegi lengyel vezetés ki akarja véreztetni a konzervatív PiS-t. Mindezt Brüsszel támogatásával. Az sem mellékes, hogy elnökválasztás lesz Lengyelországban, és Tusk brüsszelita-liberális jelöltje a PiS jelöltje ellen indul.
A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy Radoslaw Sikorski politikai karrierjének napjai meg vannak számlálva. Felesége volt az amerikai demokraták egyik legarrogánsabb Trump-ellenes propagandistája. Mivel Lengyelországnak politikai vezetéstől függetlenül muszáj fenntartani stratégiai szövetségét az USA-val, ebbe a tényállásba Sikorski külügyminiszteri ténykedése már nem sokáig fér bele. Az ilyen radikális, sok politikai realitást nem tükröző kirohanások Magyarország ellen inkább már a jövőbeli munkaadóinak szól, mint a valódi lengyel belpolitikának.
A magyar külügy is reagált a lengyel külügyminiszter politikai támadására. Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter kijelentette:
„A lengyel-magyar testvériség túl fogja élni Európa egyik legháborúpártibb Soros-ügynökének minden áskálódását”
fogalmazott.
Körkép.sk
Nyitókép forrása: SITA/Ludovic Marin, Pool via AP
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »