Ferenc pápa az iskolai misszionárius nővéreknek: Az életszentség minden keresztény közös hivatása

Ferenc pápa az iskolai misszionárius nővéreknek: Az életszentség minden keresztény közös hivatása

Ferenc pápa január 4-én fogadta Sienai Szent Katalin Iskolai Misszionáriusok Uniója (Unione S. Caterina da Siena delle Missionarie della Scuola) domonkos lelkiségű kongregáció nagykáptalanjának résztvevőit. A kongregáció alapításának századik évfordulóját ünnepelte.

A rendet 1924-ben tiszteletreméltó Luigia Tincani és Ludovico Fanfani domonkos szerzetes alapította Olaszországban azzal a küldetéssel, hogy a keresztény humanizmus előmozdításával terjessze az evangélium értékeit a hit iránt közömbösek és az Egyházon kívüliek körében is. A kongregáció alapította a római Libera Università Maria Ss. Assunta egyetemet.

A nővérekhez szólva a pápa méltatta az unió nagykáptalanra választott témáját: „A jelen megértése, hogy együtt értsük meg az unió jövőjét, az Egyházzal együtt haladva”. Megjegyezte, hogy ez összhangban van alapítónőjük elképzelésével a keresztény humanizmus előmozdításáról és a kortárs társadalom lelki szükségleteinek kielégítéséről. Három alapvető viselkedésmódot emelt ki, amelyek küldetésük hátterében állnak: az életszentség, a felkészültség és a kedvesség.

Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy az életszentség minden keresztény közös hivatása és végső célja, bár gyakran ijesztőnek vagy elérhetetlennek tűnik. Elismerve a kihívásokat, emlékeztette a nővéreket, hogy az életszentség, a „lelki öröm” Isten kegyelméből válik elérhetővé, és létfontosságú a mai világban, különösen a fiatalok ösztönzése szempontjából.

A megszentelt életet élő nők számára az életszentség Krisztus iránti elkötelezettségükben fejeződik ki az evangéliumi tanácsokon, a szentségi életen, az Isten igéjének mindennapi meghallgatásán és az arról folytatott elmélkedésen, valamint az imádságon és a közösségi életen keresztül, amint azt a domonkos rend jelmondata tanítja: „contemplata aliis tradere” (A szemlélt igazságot másoknak is átadni). Hangsúlyozta, hogy ezeknek az alapoknak szilárdnak kell maradniuk ahhoz, hogy apostolkodásuk hatékony és lelkileg gyümölcsöző legyen. „Az életszentség örömteli, vonzó, ami lelki öröm, bár nem könnyű megtalálni” – mutatott rá a pápa.

Hírdetés

A második viselkedésmódot, a felkészültséget a pápa a professzionalizmus egy formájának nevezte „nem pusztán a funkcionális hatékonyságra redukáló értelemben”, hanem „az elhivatottság evangéliumi értelmében, a tudás és készségek folyamatos tanulmányozása és elmélyítése, a személyes elmélkedés és a tanult igazságok testvéri megosztása révén”. A felkészültség – tette hozzá Ferenc pápa – a „tanítási és kommunikációs módszerek korszerűsítését” is magában foglalja, hogy felhasználjuk a mai társadalmi dinamikában mindazt, ami jó, „nyitottsággal és a mindenkivel folytatott párbeszéd által”. Ezzel kapcsolatban a pápa ragaszkodott ahhoz, hogy

Végül Ferenc pápa arra buzdította a nővéreket, hogy legyenek „a kedvesség, ami a Lélek ajándéka és az öröm hírnökei, akik minden találkozást ragyogó hálával élnek meg a másik iránt”. Befejezésül arra biztatta őket, hogy nyitottsággal, bátran és szükség esetén megújulásra készen folytassák küldetésüket, az életszentségben, a felkészültségben és a kedvességben gyökerezve.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: vatican.va

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »