A Gál Ferenc Egyetem Teológiai Kara január 15-én 14 órai kezdettel nyílt napra várja a hitéleti és az egyetem világi, szegedi kihelyezett képzései iránt érdeklődőket.
A Gál Ferenc Egyetem jogelődje az 1930-ban Szegeden megalapított hittudományi főiskola. A kezdetekben a Dóm téren és a dóm körül kialakult egyetemi központ, azon belül is a teológiai fakultás elsődleges feladata a hazai kispapok a képzése tanítása volt. Az egyetem és a kar ma már mindenki előtt nyitva áll, nagy mértékben segítve a hit elmélyítését, és hogy az itt végzett hallgatók minél értékesebb tagjaivá válhassanak a jövő társadalmának.
A kart bemutató rövidfilm az alábbi videóra kattintva tekinthető meg:
A nyílt napon a Dóm tér 6. szám alatti épületben az érettségizetteket, vagy érettségire készülőket tájékoztatják a kar munkatársai és hallgatói a teológia, a katekéta-lelkipásztori munkatárs és a hittanár szakokkal kapcsolatos tudnivalókról, illetve a felvételi követelményeiről.
A diplomások számára mesterszakokként választhatók a hittanár-nevelőtanár, a keresztény egyház- és művelődéstörténet, a pasztorális tanácsadás és szervezetfejlesztés szakok, valamint különböző szakirányú továbbképzések is elérhetőek.
A Gál Ferenc Egyetemen nem csupán hitéleti képzésekre, hanem több világi (csecsemő- és kisgyermeknevelő, egészségügyi szervező, etikatanár, gazdálkodási és menedzsment, pénzügy és számvitel) képzésre, illetve a Szegedi Tudományegyetemmel szakpárban lévő osztatlan tanárszakokra is várják a jelentkezőket.
A nyílt napi program során a regisztrált résztvevők egy-egy ajándékcsomaggal is gazdagodnak majd, ezen felül a diákigazolvánnyal rendelkező érdeklődők számára nyereményjátékot is hirdetnek: értékes elektronikai eszközöket és egy bérletet a 2025-ös Szegedi Ifjúsági Napokra (SZIN) sorsolnak ki a nyílt nap résztvevői között.
A nyílt napra ITT lehet regisztrálni.
Forrás és fotó: Gál Ferenc Egyetem
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »