A csehek a köpönyegforgatás mintapéldái. Több sört exportálnak Oroszországba, mint az ukrajnai háború előtt

A csehek a köpönyegforgatás mintapéldái. Több sört exportálnak Oroszországba, mint az ukrajnai háború előtt

A nyugati szankciók ellenére Csehország több sört exportál Oroszországba, mint az ukrajnai háború előtt. Erre Lukáš Kovanda, a Trinity Bank vezető közgazdásza hívta fel a figyelmet az X-en.

2024-ben az Oroszországba irányuló cseh sörexport pénzügyi értéke történelmi rekordot dönt, és most először éri el az egymilliárd cseh koronát.

Mint Kovanda a továbbiakban elmondta, nyugati szomszédaink csaknem 33,1 ezer tonna sört exportáltak Oroszországba tavaly januártól októberig, ami közel 62 millió sörliternek felel meg.

„Ebben az időszakban Németország és Szlovákia után Oroszország volt a harmadik legfontosabb célpont a cseh „arany sör” számára 2024-ben” – mondta, hozzátéve, hogy 2023 első tíz hónapjában Csehország mindössze körülbelül 26 000 tonna sört exportált Oroszországba.

Česko vyváží do Ruska více piva než před invazí na Ukrajinu, o zhruba dva miliony půllitrů. Za rok 2024 by měla být finanční hodnota vývozu českého piva do Ruska historicky rekordní, poprvé atakuje miliardu korun Česko loni od ledna do října vyvezlo do Ruska takřka 33,1 tisíce… pic.twitter.com/p1HBWOTe8F — Lukáš Kovanda (@LukasKovanda) January 6, 2025

Hírdetés

„Az Oroszországba exportált sör értéke tavaly januártól októberig valamivel több mint 819 millió cseh koronát tett ki, míg 2023 első tíz hónapjában megközelítőleg 584 millió cseh koronát” – mondta Kovanda.

A koronavírus-járvány és az ukrajnai orosz invázió előtti „normál” évekből származó számokat is közzétett. „2019 januárja és októbere között a cseh sör exportja Oroszországba 32 500 tonnát tett ki, az export értéke pedig lényegesen alacsonyabb volt, kevesebb mint 613 millió cseh korona” – tette hozzá.

Csehország csendben 500 százalékkal növelte éves szinten az orosz földgáz importját

SITA

Nyitókép: Lukáš Kovanda/X


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »