Vámos Petra: a bronzérem a legjobb karácsonyi ajándék, amit valaha kaptam Elek Zoltán2024. 12. 16., h – 17:52
A magyar női kézilabda-válogatott játékosai egytől egyig kiemelték, hogy a csapatszellem volt a kulcsa a franciák elleni bronzmeccsen elért sikernek, de a szurkolókról sem feledkeztek meg.
„Nagyon-nagyon büszke vagyok a csapatunkra. Azt gondolom, hogy ez egy óriási eredmény. Az elsőtől az utolsó percig küzdöttünk ma. Azt gondolom, hogy a csapatszellemünk volt a kulcs. Tudtuk, hogy hiába kaptunk ki a franciáktól a középdöntőben és utána a norvégoktól is, nem adjuk fel, hiszen volt egy célunk a tornán. Ezt sikerült elérnünk.
Az utolsó percben csak az járt a fejemben, hogy harcolunk kell, mindent meg kell tennünk egymásért, ki kell segítenünk a társunkat.
Amikor pedig csak három másodperc volt hátra, azt mondtam, csajok, csak meg kell tartanunk a labdát. Még mindig tele vagyok adrenalinnal, úgyhogy nagyon nehéz megfogalmazni az érzéseimet. Az egész Európa-bajnokság egy remek utazás volt, sokat fejlődtünk ezekben a napokban is, ez pedig fantasztikus. Egy fiatal csapat vagyunk és az olimpia után nagyon nehéz volt hinnünk magunkban, hiszen a végjátékban kaptunk ki a svédektől. Ez az Eb azonban megmutatta, milyen erősek vagyunk, és milyen közel vagyunk a legmagasabb szinthez. Ez erőt ad majd, hogy folytassuk, hiszen nagyon jó úton járunk.
Nagyon-nagyon boldog vagyok, ez a legjobb karácsonyi ajándék, amit valaha kaptam”
– mosolygott a magyar válogatott irányítója, Vámos Petra, aki 39 gólpasszal a torna harmadik helyén zárt. Csapattársát, Klujber Katrint azonban góllövőlistán senki nem előzte meg és 60 találattal ő vihette haza a gólkirálynőnek járó díjat.
Kapcsolódó cikkünk
A magyar válogatott Eb-bronzérmes játékosai közül Füzi-Tóvizi Petra, Győri-Lukács Viktória és Janurik Kinga szavait idézzük fel.
Bár a bronzmérkőzés legjobbjának Klujber Katrint választották, Győri-Lukács Viktória is öt góllal vette ki a részét a sikerből, ráadásul az övé volt az utolsó, mindent eldöntő találat. „Egész nap egy pillanatig nem láttam, hogy stresszelnénk. Annyira együtt volt a csapat. Tudtunk mosolyogni, nevetni, viccelődni még a meccs előtt is.
Én éreztem, hogy nekünk ezt ma meg kell csinálni, hiszen annyira, annyira sokat dolgoztunk érte,
hogy ezt most megérdemeljük és hazamegyünk a medállal – kezdte a mix zónában a szokottnál is mosolygósabb Győri-Lukács Viktória, aki beszélt a gólok utáni érzelmeiről is. – Mindegyik gólom után annyira örültem, hogy úgy gondoltam, most meg fogok őrülni. Mindig nagyon szeretnék segíteni a csapatnak, és a szélen ez nem olyan egyszerű, mert ott csak akkor van helyzet, amikor passzolnak, akkor kell gólt lőni. Sajnos ma hibáztam párat, de most már kit érdekel” – zárta a villáminterjút nevetve a jobbszélső.
Kapcsolódó cikkünk
A magyar női kézilabda-válogatott a világbajnok, olimpiai ezüstérmes franciákkal találkozott az Európa-bajnokság 3. helyéről döntő mérkőzésen.
A magyar válogatott a pénteki elődöntőben végig hátrányban játszott az olimpiai bajnok norvégok ellen és bár a hazai légkört teremtő szurkolók végig hajtották kedvenceiket, nem sikerült elkerülni az egyértelmű vereséget. „Ritkán játszunk olyan csapatok ellen, amelyek ilyen gyorsan járatják a labdát és ilyen gyorsan döntenek. Amikor jól is támadtunk, Katrine Lunde remekül védett. A mai napon a sokkal rutinosabb csapat megbízható játékkal győzött. Mi tizenkét év után vagyunk itt újra, ebből hasznos tapasztalatokat szerzünk. Büszke vagyok a csapatomra, mindent megtettünk amit lehetett” – mondta a meccs utáni sajtótájékoztatón Golovin Vlagyimir.
A magyar szövetségi kapitány dolgát akkor és vasárnap sem könnyítette a játékosok egészségi állapota. Ki sérüléssel, ki betegséggel bajlódott az utóbbi egy hétben, de a bronzmérkőzésen minden meghatározó játékos vállalta a játékot.
Bécsben és környékén már a találkozó előtt másfél órával is magyar szurkolókat láttunk minden felé. A városban felvidéki autók magyar zászlókkal felszerelkezve tartottak a Wiener Stadthalle felé. A csarnokban pedig csak úgy, mint pénteken, a folyosókon, a lelátón és a médiaközpontban is többen beszéltek magyarul, mint más nyelven.
Az elsők
A bevonulás után köszöntötték a torna legjobbjai közé beválasztott játékosokat. A magyar oldalon Győri-Lukács Viktória (legjobb jobbszélső), Klujber Katrin (legjobb jobbátlövő) és Simon Petra (legjobb fiatal játékos) kapott elismerést, míg a franciáknál a legjobb védőnek választott Pauletta Foppa vehette át a trófeáját.
A magyar szurkolók a Himnusz alatt egy óriási magyar zászlós élőképpel készültek majd megjelent a csordultig megtelt szektorban a magyar címer is.
Az első gólt a francia válogatott szerezte és bár az első magyar akció nem zárult góllal, Szemerey Zsófi bemutatta az első védését, Kuczora Csnege pedig egy távoli bombával belőtte az első magyar gólt is. Először pedig a 4. percben vezetett Magyarország Klujber Katrin góljával.
Szemerey egy újabb védése után tombolt a lelátó, a külföldi kollégák pedig nem tudtak betelni a hangulattal, folyamatosan készültek a mobiltelefonos videók a magyar szektorról. A túloldalon a korábban Győrben, most a Ferencvárosban védő Laura Glauser kezdett a kapuban és szépen fogta is a magyar lövéseket.
Fellobbant a tűz
A magyar támadójáték akadozott és ha a franciák gyorsan tudtak indulni, akkor a védelem sem tudott időben összezárni, így a villámlépű Nze Minko vezetésével könnyű gólokat szerzett a világbajnok. Golovin a 11. perc elején 3:5-nél kért időt és sikerült az egyenlítés majd a fordítás is. Az első három lövését kihagyó Szöllősi-Schatzl Nadine negyedjére és ötödjére nem hibázott, 6:5.
A magyar csapat rendkívül elszánt volt, a kispad teljesen mértékben együtt élt a játékkal, egy-egy labdavesztés után nem egyszer jött azonnal a labdaszerzés, a kapufáról kis híján a plafonig pattanó labdát sikerült összeszedni és a francia blokkról is Glauser mögé pattant a labda. Persze a franciák hozzáállásával sem volt probléma, de egy fokkal Vámos Petráék tűntek motiváltabbnak. A gallok szövetségi kapitánya 9:7-nél kért időt.
A 24. percben Szemerey Zsófi nevétől visszhangzott a csarnok, majd Győri-Lukács nehéz szögből leadott lövésével először vezetett hárommal a magyar válogatott. A szünet előtt a padról beszálló, fiatal Csíkos Luca kétszer is betalált, de egyre csökkent a magyar előny, 13:12.
Győri-Lukács gólja nyitotta meg a második játékrészt, de Nze Minko gyorsan válaszolt, nem sokkal később pedig újra három volt közte. A 41. percben rendkívül kemény volt a magyar védekezés, de sikerült egyenlítenie Kanornak. Klujber büntetőjével azonban visszajött a magyar előny, 17:16.
Érezhető volt a magyar holtpont, de a szurkolók igyekeztek átsegíteni a válogatottat ezen, míg a franciák érezve az esélyt, időt kértek. „Itthon vagyunk!” – zúgott a szünet alatt a lelátón. Szemerey lába között csorgott be az újabb egyenlítő gól. Nem sokkal később egygólos előnyben Szemerey kivédte Zaadi hetesét Győri-Lukács pedig újra növelte a magyar előnyt. Golovin 20:19-nél kért újra időt.
Az idegek csatája
Tíz perccel a vége előtt döntetlennél, ahogy mondani szokták, új mérkőzés kezdődött. Az első gól Márton Grétáé volt, de sajnos a franciák ezt követően átvették a vezetést. Klujber büntetőből egyenlített, Szemerey védett, Simon pedig gólt lőtt, 23:22.
Emberhátrányban kapus nélkül támadott Magyarország egy labdaeladás után pedig üres kapus gólt lőhetett volna Franciaország, de Klujber blokkolt, majd Szemerey védett nagyot a következő akciónál. Támadásban is kellett azonban az extra Simon Petra hozta, aki kiharcolt egy hetest, Klujber pedig gólra váltotta azt, 24:23.
A franciák egyenlítettek. Ötven másodperccel a vége előtt már-már elvesztette a labdát a magyar válogatott, de odakerült Győri-Lukácshoz aki megszerezte a magyar vezető gólt. A francia szövetségi kapitány időt kért, a csarnokban pedig minden magyar felállva szurkolt. Technikai hibával zárult Nze Minkóék akciója, az utolsó 3 másodpercre pedig Golovin időkérése után indult újra az óra. A labda azonban Simonnál marad.
Európa-bajnoki bronzérmes a magyar válogatott!
Franciaország–Magyarország 24:25 (12:13)
Wiener Stadthalle, Bécs. 8775 néző. Jv.: A. Covalciuc, I. Covalciuc (moldávok)
Bronzmeccs Kapcsolódó cikkünk

„Az utolsó energiánkat is beletettük ebbe. Nem volt egy zökkenőmentes mérkőzés. Itt az utolsó tíz percben át is vették a vezetést a franciák, de ebből is vissza tudtunk jönni. Nekem csak az járt a fejemben, hogy még egyszer nem történhet meg az, ami az olimpián, nem lehet iksz. Szerintem abból most sem mi jöttünk volna ki jól, de ez nem történt meg, szóval csak boldogság, amit érzek. Nincs semmi más bennem, csak boldogság” – foglalta össze gondolatait a ma csapatkapitányként a csapatot a pályára vezető Füzi-Tóvizi Petra, aki szerint ez az érem olyan, mint a karácsonyfán a csúcsdísz. Egyetértünk.
A magyar női kézilabda-válogatott kapusa a csoportmérkőzések után a norvégok elleni elődöntőben kapott újra lehetőséget. Azt követően úgy nyilatkozott, nem fogják kiadni a kezükből a bronzérmet. A kapus a harmadik helyről döntő találkozón is keretbe került, igaz a remeklő Szemerey Zsófi mellett csak egy büntetőt próbált meg hárítani, de a mix zónában ő is könnyes szemmel értékelt. „Egész életemben ez lesz az egyik top élményem. Fantasztikus volt és fantasztikus, hogy ezekkel a lányokkal élhettem át – kezdte a kapus, akinek az újságírók felelevenítették a pénteki szavait. – Nem szoktam hazudni (nevet). Betartottuk. Biztos voltam benne. Annyira szerettük volna. Minden nap úgy keltünk fel, úgy feküdtünk le, hogy ezt az érmet bárki is próbálja meg elvenni tőlünk, nem fog sikerülni. Többször kellett megnyernünk ezt a meccset. Tizenkét év után jutottunk ide, úgyhogy újoncnak számítottunk, míg a sokszoros olimpiai és világbajnoki győztes, érmes franciák rengetegszer voltak ilyen helyzetben. Amikor átvették a vezetést, úgy gondoltam, hogy talán a rutin miatt feléjük billen a mérleg nyelve, viszont a szív nálunk volt. Így nem volt semmi esélyük. Ez a kilenc mérkőzés a szurkolókkal… Mindig azt mondjuk, hogy a magyar szurkolók a legjobbak, és ez tényleg így van. Fantasztikusak. A norvég meccs után, amikor mínusz nyolcnál csak kúsztunk-másztunk, ugyan úgy szerettek minket, mint amikor öttel nyertünk. Ez elmondhatatlan. Nélkülük ez nem sikerült volna. Ha ezt a bronzérmet szét tudnám osztani, akkor nekik is osztanék belőle” – zárta gondolataid a magyar válogatott immár Eb-bronzérmes kapusa.
Janurik Kinga nem szokott hazudni Kapcsolódó cikkünk
A magyar női kézilabda-válogatott második helyen végzett az Európa-bajnokság középdöntőjében, így norvégiával mérkőzik majd a pénteki, bécsi elődöntőben. A meccs után Vámos Petrát és Füzi-Tóvizi Petrát kérdeztük, de Simon Petra és Golovin Vlagyimir is hozzájuk hasonlóan értékelt.
„Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem vagyok csalódott. Azt éreztem, hogy több volt, több lehetett volna ebben a meccsben. Azokba a szituációkba, amit az első hat meccs során jól meg tudtunk oldani, most csúsztak hibák. Védekezésben talán egy picit jobban kinyitottuk a falat, mint szerettük volna.
Nagyon nehéz közvetlenül egy ilyen mérkőzés után úgy nyilatkoznom, ahogy egyébként már holnap nyilatkoznék.
Most egy picit úgy érzem, hogy negatívabb hullámban vagyok. Ettől függetlenül nagyon büszke vagyok a csapatunkra. Az, amit csináltunk ezen a hét meccsen, a mait is belevéve, mert ezek is mi vagyunk, szerintem elképesztő teljesítmény tőlünk. Ebben a pillanatban nehéz ezt a képet úgy nézni, hogy teljes egészében pozitív legyen.
Nyilván így a norvégokkal fogunk találkozni az elődöntőben, de igazából már az, hogy ott vagyunk, egy nagy dolog.
Nem történt nagy tragédia a mai napon. Nekik fogunk menni, meglátjuk mit tudunk ebből kihozni” – válaszolta első kérdésünkre Vámos Petra, aki a szurkolókról is beszélt. A magyar közönség a vereség ellenére felállva tapsolta meg a válogatottat, újra elénekelték közösen a Himnuszt, ezt követően pedig zúgott a „Szép volt, csajok!” és a „Mindent bele!”, amíg a játékosok el nem indultak az öltöző felé.
„Egyrészt azért is sírtam a végén, mert kijött belőlem a feszültség, de így, hogy külföldön játszok, itthon, Magyarországon pályára lépni még inkább felemelő érzés számomra.
Annyira megható volt ez a pillanat a végén. Meccseken keresztül ennyi ember kilátogatott és támogatott minket.
Ezt nehéz szavakkal leírni. Végig követtek minket ezen az úton, és biztos vagyok benne, hogy ez a siker nélkülük nem jött volna létre” – zárta beszélgetésünket a magyar csapat irányítója.
A beállóban ezúttal is nagyot küzdő Füzi-Tóvizi Petra már a jövőbe tekintett. „Én már nem gondolok erre, megyünk Bécsbe. Nekünk most már arra kell fókuszálni. Nyilván lehet, hogy könnyebb ellenfelet kaptunk volna így elsőre, de ez a meccs így alakult. Van két szünnapunk, megpróbáljuk a lehető legtöbbet kihozni a regenerációból. Most ezen lesz a fő hangsúly, meg a taktikai felkészülésen” – foglalta össze érzéseit a Debrecen játékosa.
„Úgy gondolom, hogy a franciák nagyon jók voltak ma. Sokat futottak és nagyon nehéz volt ellenük játszani. Próbáltuk kihozni a legjobbat a meccsből, sajnálom, hogy nem tudtuk megállítani a gyors játékukat.
De a szurkolóink ma is ugyan olyan jók voltak, mint eddig, és nagyon sokat segítettek nekünk ebben a párharcban is.
Sajnos nem tudtunk nyerni, de a bécsi meccsekre készen fogunk állni – válaszolta az EHF kamerái előtt Simon Petra, akit arról is kérdeztek milyen hatással lehet a vereség az eddig mutatott magabiztos játékukra. – Nem hinném, hogy ez hatással lenne majd az önbizalmunkra, most kicsit fáradtabbak voltunk. Ugyan úgy kell hozzáállni a hétvégi mérkőzésekhez, mint eddig. Megmutathatjuk a norvégok ellen is, hogy mire vagyunk képesek” – bizakodott a Ferencváros mindössze 20 éves irányítója.
A magyarok szövetségi kapitánya a tőle megszokott higgadsággal foglalta össze a találkozót a mix zónában. „Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, de mindent megtettünk, hogy győzzünk. A mai napon a rutinosabb csapat győzött. A második félidőben Sako óriásit védett, ezek a tényezők eredményezték, hogy nem mi zártunk győztesként.
A közönség viszont így is állva tapsolt, biztos, hogy ez ad egy lökést, hogy a következő meccsekre is úgy menjünk neki, mint az előző hatnak.
Bízunk benne, hogy jobban tudunk játszani majd Bécsben, mint most” – mondta Golovin Vlagyimir.
A magyar válogatott pénteken Bécsben lép pályára a Norvégia ellen. Az olimpia bajnokok még szerdán pályára lépnek a középdöntőben, mint ahogy a csoportjuk második helyre hajtó dán és holland csapat is. Utóbbiak közül kerül ki a franciák ellenfele, majd a párosítások tudatában határoznak a szervezők a mérkőzések sorrendjéről.
Kapcsolódó cikkünk
A magyar női kézilabda-válogatott roppant magabiztos játékkal győzte le Svédországot az Európa-bajnokságon. A mérkőzés után Győri-Lukács Viktóriát kérdeztük, szavai pedig nagyon erős csapatszellemről árulkodtak.
Amikor leszálltak a buszról és meglátták, meghallották a szurkolókat mosolygósan jöttek be a csarnokba. A bemelegítésnél ellenben ebből a megszokottnál kevesebbet láttunk, egy kicsit fókuszáltabbnak tűntek, mint máskor.
Tudtuk, hogy ez a mérkőzés iszonyatosan nehéz lesz. Viszont szeretnék köszönetet mondani a szurkolóinknak, hiszen olyan atmoszférát teremtettek itt ma… Igen, próbáltunk koncentrálni, de egyszerűen mikor több mint négyezer ember énekli velünk a Himnuszt…. Libabőrösen megindultunk és tudtuk, hogy itt ma mindent, szívünket-lelkünket ki kell tennünk a pályára, hiszen itt van velünk ez a sok ember és támogatnak minket.
Golovin Vlagyimir a hasonló légkörű olimpiai selejtező után és a mostani mérkőzés előtt is elmondta, hogy ilyen hangulatban nem lehet rosszul játszani. Ez ilyen egyszerű lenne?
Nem, nem (nevet). Nyilatkoztam már, hogy az olimpia után valami változott a csapatban. Tényleg elhisszük azt, hogy ha vezet az ellenfél, akkor mínusz hatról is vissza tudjuk hozni, vagy akár meg tudjuk tartani az ilyen nagy előnyünket. Igenis tudunk játszani egy jó meccset a világ legjobb csapatai ellen.
Amikor a közönség tíznél rászámolt a svédekre, vagy öt perccel a vége előtt tizenkettő volt a különbség már elhitte, hogy ez valóban meglesz?
Mégegyszer mondom, hogy a svéd válogatott a világ egyik legjobb csapata és bennem van, hogy ők bármire képesek, még akkor is ha tízzel vezetünk. Hihetetlen jó játékosok alkotják ezt a csapatot. Tudtuk, hogy nem szabad megállnunk, hiszen ha jön egy pár perc, ahol újra nyeregben érzik magukat, akkor lehetett volna probléma. De nagyon örülök annak, hogy teljesen komolyan vettük akkor is a játékot. Mentünk tovább és csináltuk amit csak tudunk.
Az első három lövéséből csak egy gól lőtt, utána viszont megállíthatatlan volt támadásban és védekezésben egyaránt. Mire gondolt akkor?
Nagyon mérges voltam magamra, mert azt lőttem amit szoktam. Egy ilyen okos kapus ellen ezt nem lehet így. De nem volt bennem, hogy úristen kihagytam kettőt, mert tudtam nagyon jól, hogy van egy nagyon jó társam, aki bármikor készen áll és segíteni tud a csapatnak.
„Nagyon örülök a győzelemnek. Talán a legfontosabb, hogy hatvan percen keresztül nagyon komolyan dolgoztunk és amit megbeszéltünk a meccs előtt az öltözőben, betartottuk. Nem gondoltam volna, hogy a mai napon végig mi fogunk dominálni, de örülök neki, hogy ilyen csapatom van. Tökéletes meccset játszottunk. Nincs mit kivenni belőle sem védekezésben, sem támadásban. Biztos, hogy minden edzőnek az a legfontosabb, ha látja azt a munkát amit elvégeztünk és aztán a pályán amit ma mutattunk” – foglalta össze a látottakat a 32:25-ös győzelem után Golovin Vlagyimir, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Csapata legközelebb hétfőn 18 órától Észak-Macedónia ellen lép pályára a csoportkörben.
Golovin Vlagyimir szerint tökéletesen játszottak Kapcsolódó cikkünk
A magyar női kézilabda-válogatott a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon a törökök elleni sikeres debütálást követően Svédország legjobbjaival mérkőzött a debreceni Főnix Arénában.
A csarnok körül már két órával a kezdés előtt gyülekeztek a szurkolók, így a magyar csapat buszát zászlóerdő és hangos skandálás fogadta. A magyar lányok ilyen körülmények között mosolyogva léptek be az arénába, ahol a lépcsőházban már a meccsfelvezetésben lévő gyerekeknek tartottak eligazítást, a médiaközpontban pedig gyülekeztek az újságírók és fotósok.
A bemelegítés alatt már körülbelül félház volt, ami az ülő szurkolókat illeti. De nagyon sokan sorakoztak a büfék előtt, ahol
az üdítőknél is kelendőbbek voltak a válogatott játékosainak képével ellátott poharak,
és a fanshopok körül is. Vámos Petráék koncentráltnak tűntek, de egy-egy jól sikerült lövés vagy védés után a mosoly is feltűnt az arcokon.
Negyedórával a kezdés előtt a hangulatot Az éjjel soha nem érhet véget című slágerrel fokozták. A dal megtette a hatását, így a játékosok bemutatásánál már dübörgött a csarnok. A vendégeknél természetesen a Debrecenben légióskodó Kristin Thorleifsdottir kapta a legnagyobb tapsot. A himnuszok elhangzásakor a HU-Sector szurkolói csoport előbb egy magyar címert, majd egy zászlót, végül pedig a saját logójukat megjelenítő élőképpel készült.
A meccskeretből kimaradó Janurik Kinga és Csíkos Luca a kispad mögött foglalt helyet a lelátón, a pályán Böde-Bíró Blanka, Győri-Lukács Viktória, Klujber Katrin, Papp Nikoletta, Füzi-Tóvizi Petra, Vámos Petra és Szöllősi-Schatzl Nadine kezdett, támadásban pedig Papp helyére Kuczora Csenge érkezett.
Az első svéd akció döcögősen indult, de Jenny Karlsson átlövése utat talált a kapuba, az első magyar támadás sikertelen volt, de az ellenakciónál Klujber azonnal labdát szerzett és egyenlített. Amikor a Fradi jobbátlövője újra elcsente a labdát felrobbant a csarnok: „Ria, ria, Hungária!”
A vezetést is Klujber góljával vette át Magyarország, majd visszafutva újra labdát szerzett a jobbátlövő, de a lerohanás végén Győri-Lukács lövését fogta Johanna Bundsen. A harmadik magyar gól hetesből született, „természetesen” Klujber dobta ezt is.
Kuczora találata után Győri-Lukács második lövése bement, a harmadik viszont a kapufán csattant, 5:2. Szöllősi-Schatzl akcióból, majd a saját térfeléről üres kapuba is betalált, 7:3-nál pedig időt kért a svédek szövetségi kapitánya, Tomas Axnér. Ezt egy Elin Hansson gól és egy kihagyott Klujber hetes követte, majd Karlsson életerős átlövéssel jelentkezett, 7:5.
Böde-Bíró nem kezdte túl jól a mérkőzést, de a 17. percben büntetőt védett, majd jött Kuczora kissé szerencsésen becsorgó lövése, 10:6.
A cserejátékosok közül két perccel később Vámos kiállítása miatt Simon Petra érkezett a pályára. A 20. születésnapját néhány hete ünneplő irányító egy szemtelen góllal kezdett. Szinte amint kiegészült a magyar válogatott Klujbert is kiküldték a holland játékvezetők. Emberelőnyben is szokatlanul sok időre volt szükségük a vendégeknek, hogy tiszta helyzetbe tudjanak kerülni, általában beállóból a Győr légiósa, Linn Blohm szerezte ekkor a gólokat.
Golovin Vlagyimir mindenre figyelt.
Védekezésben szokásosan dirigálta a csapatot, de a támadásoknál is igyekezett túlkiabálni a közönséget, a cserék, és a kiállított játékosok visszatérésének alkalmával pedig rajta tartotta a szemét és időnként a kezét is, hogy senki ne lépje át idő előtt a pálya vonalát. A magyar szövetségi kapitány a 24. perc végén, 13:11-nál kért időt. A kapuba ekkor érkezett Szemerey Zsófi, beállóba pedig Bordás Réka.
Egy gólra még felzárkóztak a svédek, de jött Klujber, Szemerey majd Vámos és már 15:12 állt az eredményjelzőn. A szünetre a különbség nem változott, 16:13-nál vonultak az öltözőbe a csapatok. A lelátóról zúgott a „Mindent bele!”.
A félidőben az Eb-ezüstérmes, olimpikon gátfutó, Kozák Luca is adott egy gyors interjút a helyszíni műsorvezetőnek.
Svédország–Magyarország 25:32 (13:16)
Debrecen, Főnix Aréna, 4163 néző. Játékvezetők: Weijmans, Wolbertus (hollandok).
Svédország: Bundsen 1, Eriksson (kapusok) – Axnér 1, Blohm 4, Dano, Hagman 2/1, Hansson 1, Hvenfelt, Karlsson 6, Lerby 3/1, Lindqvist 4, Löfqvist, Petersson Bergsten, Roberts 2, Strömberg, Thorleifsdottir 1.
Magyarország: Böde-Bíró, Szemerey – Bordás, Faluvégi, Füzi-Tóvizi, Győri-Lukács 6, Klujber 8/1, Kuczora 7/2, Kácsor, Márton, Papp, Pásztor, Simon 6, Szöllősi-Schatzl 3, Tóth II N., Vámos 2.
A csoport, 2. forduló
A magyarok mezőnyben az alapcsapatukkal folytatták, a kapuban pedig maradt az 5 lövésből 3-at megfogó Szemerey, aki ott folytatta, ahol abbahagyta. Győri-Lukácsé volt a második játékrész első gólja, de Kuczora vette hátára a csapatot, 22:16-nál pedig jött a svéd időkérés.
A 43. percben a videóbírót is bevetették a holland bírók, aminek Füzi-Tóvizi itta meg a levét, de a kétperces kiállítás jogosnak tűnt. Ekkor már hét volt a magyar előny, de Simon góljával ez emberhátrányban nőtt nyolcra, 25:17.
Ebben nagy szerepe volt Szemereynek is, akinek ugyan már valamivel 50 százalék alatt volt a védési hatékonysága, de ez is világklasszis teljesítménynek mondható.
Axnér kikérte harmadik idejét. Már csak tizenhárom perc volt hátra, amikor hétre csökkentették a hátrányukat Clara Lerby révén a svédek, és Kuczora is elhibázta első hetesét. Szemerey újabb védése után Golovin is időt kért.
Klujber és Szöllősi-Schatzl góljai után először nőtt kilencre az előny, tombolt a lelátó. Hát még amikor egy svéd technikai hiba és Klujber újabb gólja után már 30:20 volt az állás.
A közönség pedig, ahogy ilyenkor szokás, rászámolt Svédországra.
Bundsenben nem maradt benne az ütés, védte Klujber hetesét, de a Blohm nem tudta hozni az extrát, túl jól akarta helyezni a lövését, ami a keresztlécen csattant. Lerby ejtéssel akart túljárni Szemerey eszén, de ez nem az a nap volt. Simon volt az újabb gólszerző. Hihetetlen leírni, tizenegyre nőtt a külöbség bő öt perccel a vége előtt, majd jött Győri-Lukács, 32:20!
A svédek egy üres kapus góllal zárkóztak fel kilencre, de a szurkolók ettől függetlenül állva éltették kedvenceiket, a kulcsjátékosait ekkor már pihentető Golovin pedig időt kért.
A svédek ugyan feljöttek a végén, de az olimpiai selejtező után Debrecenben Magyarország másodszor is legyőzte Svédországot, ezúttal 32:25-re. A szurkolók alaposan megünnepelték a magyar válogatottat, közösen pedig a Himnuszt is elénekelték.
A mérkőzés legjobbjának a 11 védéssel, 46 százalékos lövési hatékonysággal záró Szemerey Zsófit választották. A túloldalon az egyik kapus 29, a másik 22 százalékos védési mutatóval zárt. A legeredményebb játékos a 8 gólig jutó Klujber Katrin volt.
Kapcsolódó cikkünk
Csütörtökön veszi kezdetét a magyar–osztrák–svájci rendezésű női kézilabda-Európa-bajnokság, amelyen a magyar válogatott szeretné hozni a hazai pályán megszokott eredményét.
A magyar női kézilabda-válogatott az utóbbi években folyamatosan lépdelt előre és a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon kötelező, hogy túlszárnyalja a 2022-es 11., és a 2020-as 10. helyezését is. Az idei olimpián elért 6. hely után pedig nem meglepő, hogy volt olyan, az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) kötelekébe tartozó szakértő, aki az 5. legerősebbnek nevezte Golovin Vlagyimir csapatát az Eb előtt.
Az említett erősorrend az októberi válogatottmérkőzések után készült, ahol Magyarország 14 év után győzte le a világbajnok, olimpiai ezüstérmes Franciaország csapatát. Igaz a franciáknál erősen foghíjas volt az akkori keret.
Ettől függetlenül is kijelenthető, hogy a magyaroknak nyolc közé kell jutnia, és a francia, a norvég és a dán válogatott után következő svéd–holland–német hármassal versenghetnek a helyezésekért. Azt pedig már bizonyították Klujberék, hogy egy meccsen bárkit képesek legyőzni.
„Tízévente hazánkban játszhat Eb-meccseket a magyar válogatott, ez szinte már hagyomány, és reméljük, ahogy 2004-ben és 2014-ben, úgy idén is eljut a döntő hétvégére, Bécsbe a csapat.
Ez a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) által megfogalmazott hivatalos cél is, tehát a legjobb hat közé kerülés.
Ennek eléréséhez Debrecenben van nagyon sok dolga a lányoknak, hiszen sikerrel kell megvívnia a csoportkört, majd reményeink szerint a középdöntőben is négy jó meccset játszik majd a válogatott a Főnix Arénában” – nyilatkozta a tornát felvezető sajtótájékoztatón Illyés Ferenc, az MKSZ elnöke utalva arra, hogy 20 éve a 3., 10 esztendeje pedig a 6. helyen zárt a magyar válogatott a részben vagy egészben hazai rendezésű Eb-ken.
Ha a magyar válogatott kezdőcsapatát nézzük, aligha irreális elvárás a legjobb hat. Problémák akkor adódhatnak, ha a húzóemberek közül valakik gyengébb napot fognak ki. A kapusposzttal lehet a legkevesebb gond, hiszen bár Böde-Bíró, Janurik és Szemerey is kevesebbet játszott az ősszel, mint megszokhattuk, formájuk így is jónak mondható. Szemerey a már említett franciák elleni meccsen remekelt, két társával együtt pedig elosztották a szlovákok és az ukránok elleni legutóbbi felkészülési mérkőzéseket és mind jó teljesítményt nyújtottak.
A széleken Győri-Lukács és Szöllősi-Schatzl az első számú választás, de mögöttük Faluvégi és Márton személyében is remek helyettesek állnak rendelkezésre. Nagy gondot a jobbátlövő poszt sem okozhat, hiszen Klujber világklasszis szinten képes játszani, helyettese pedig az a Papp, aki ugyan a válogatottban leginkább csak védekezik, de a klubjában a támadójátékból is kiveszi a részét.
Az irányító poszton Vámos külföldre igazolása a hasznára vált, hiszen a Metz legutóbbi BL-meccsein igazolta, hogy tovább bővült remek támadórepertoárja. Helyettese a magyar kézilabdázás egyik legnagyobb tehetsége, Simon Petra. A mindössze 20 éves játékos azonban Ferencvárosban csak epizódszereplő volt ősszel, így tőle kiegyensúlyozott teljesítmény még nem várható el. Mögöttük pedig Tóth Nikolett a harmadik választás, aki mindössze a múlt héten mutatkozott be a nemzeti csapatban, így tőle sem várható el, hogy azonnal a húzóemberek közé lép.
Kapusok: Böde-Bíró Blanka, Janurik Kinga (mindkettő FTC), Szemerey Zsófi (Metz)
Jobbszélsők: Faluvédi Dorottya (Ludwigsburg), Győri-Lukács Viktória (Győr)
Jobbátlövők: Klujber Katrin (FTC), Papp Nikoletta (Gloria Buzau)
Irányítók: Simonr Petra (FTC), Tóth Nikolett (DVSC), Vámos Petra (Metz)
Beállók: Füzi-Tóvizi Petra (DVSC), Pásztor Noémi (CSM Bucuresti), Bordás Réka (FTC)
Balátlövők: Csíkos Luca (Vác), Kácsor Gréta (CS Gloria), Kuczora Csenge (Thüringer)
Balszélsők: Szöllősi-Schatzl Nadine (Budaörs), Márton Gréta (FTC)
A magyar válogatott kerete
A legszegényebb választék viszont balátlövőben és beállóban áll Golovin rendelkezésére. Ha Kuczora jó napot fog ki, átlövéseit nincs kapus, aki védje, ha viszont nem jól sülnek el az első kísérletei, Kácsor és a nemzeti mezben az ukránok ellen először lehetőséget kapó Csíkos Luca sem fogja tudni őt pótolni.
A vonalon játszók közül a legutóbb már csapatkapitányként szereplő Füzi-Tóvizi helye megkérdőjelezhetetlen, de mögötte az a Bordás a második választás, aki lassan másfél éve alig játszik magas szintű tétmérkőzést. Ennek ellenére ugyan védekezésben rendszeresen számításba veszik a válogatottnál, de a játékhiány miatt gyakrabban késik el egy-egy ütközésnél és kap kiállítást, míg támadásban sokkal kevésbé eredményes, mint 2-3 éve. Utánuk Pásztor jön a hierarchiában, aki ugyan támadásban jó teljesítményre képes, a védekezése talán kissé gyengébb, és romániai igazolása sem látszik a legjobb döntésnek, legalábbis a játékperceit elnézve.
A pluszt egyértelműen a debreceni közönség jelentheti, amely az áprilisi olimpiai selejtezőn már belehajtotta a válogatottat a svédek legyőzésébe. Talán éppen ez a plusz hiányzott az olimpián, amikor a negyeddöntő végjátékában bukta el a győzelmet a magyar csapat Svédország ellen.
„Mi is Bécsben szeretnénk zárni a tornát, de éppígy fontos megemlíteni, hogy a helyszínre látogató nézők boldogan térjenek haza az arénából, hogy az ő támogatásukat is megháláljuk.
A tavaszi olimpiai selejtezőn is remek hangulat volt, ott úgy éreztem, úgy éreztük, hogy képtelenség rosszul játszani ilyen hangulatban.
Az elmúlt időszakban majdnem ugyanolyan munkát végeztünk, mint az olimpiai felkészülés során, azt pedig elmondhatom, hogy nagyon várják a lányok a debreceni Eb kezdését. Vannak kötelező győzelmek, mint a törökök és az északmacedónok elleni a csoportkörben, míg a svédekkel szembeni összecsapás a torna további lefolyását és végkimenetelét nagyban befolyásolhatja” – mondta Golovin kedden.
A csoportból az első két csapat jut tovább, majd kialakul a középdöntők mezőnye. Itt a papírforma szerint Montenegró, Románia, Franciaország és Spanyolország vár majd a magyarokra. A szövetségi kapitány szerint itt a montenegróiak elleni meccs lehet döntő fontosságú a legjobb hatba kerüléshez, de a spanyolok és a románok sem tekinthetők kötelező ujjgyakorlatnak.
A két középdöntős csoportból majd a legjobb 2-2 válogatott játszik egymással az elődöntőkben, a harmadik helyezettek pedig egy helyosztón vívnak meg az ötödik helyért. Ezeket a mérkőzéseket már Bécsben rendezik.
Kapcsolódó cikkünk
Három győzelemmel zárta a debreceni olimpiai selejtezőt a magyar női kézilabda-válogatott, így kijutott az idei párizsi ötkarikás játékokra. A japánok elleni 37:28-as győzelem után Győri-Lukács Viktória, Klujber Katrin és Papp Nikoletta nyilatkozott lapunknak.
„A meccs közepétől mondhatni, hogy már örömjáték volt, de az elején még látszott rajtunk, hogy nagyon koncentráltak vagyunk. Illetve érezhető volt az is, hogy jól tudjuk, hatvan percig tart a mérkőzés. A japán válogatott ráadásul egy nagyon jó csapat, nem fekszik nekünk az ő kézilabdájuk, nagyon-nagyon sokat készültünk rájuk. Talán a lendületünkön és azon, hogy igazi csapatként működtünk, nem tudtak áttörni. Mindegy, mennyi volt közte, mi akkor is azt akartuk, hogy jó legyen a védekezés és utána jól tudjuk lezárni a következő támadást” – mesélt a találkozó lélektanáról Klujber Katrin. Az első félidőben folyamatosan nőtt a különbség a két csapat között. Éppen a Ferencváros átlövője volt az egyik, aki szórta a gólokat, és mikor a japánok támadásban lehozták a kapusukat, a találkozón 11 gólig jutó kézilabdázó üres kapuba is többször betalált. A szünetben egy időn túli japán büntetőnek köszönhetően 18:11 volt az állás.
Bár a japánok részéről is láthattunk egy-egy szép támadást és küzdöttek azért, hogy csökkentsék az egyszer már tizenkettőre is növő különbséget is, klasszis gólokat a hazaiak lőttek. Kínai figura végén Győri-Lukács és Debreczeni-Klivinyi Kinga is betalált, de lőtt pazar gólt a mindössze 19 éves Simon Petra is, és a padról beszállók közül Albek Annának is akadt látványos átlövése, míg Janurik Kinga a kapuban mutatott be egy-két bravúrt. „Abszolút nem foglalkoztunk már a múlt héttel, a norvégok elleni vereséggel. Az nem is említhető egy napon ezekkel a meccsekkel. Hihetetlen hazai szurkolótábor gyűlt itt össze, és ezen a héten elhittük, hogy mi vagyunk a legjobb csapat a világon. Voltak kritikus pontok a svédek ellen, például a második félidő elején, mikor kiegyenlítettek, de nem tudtak megtörni, hiszen olyan szurkolás volt mögöttünk… nem volt olyan lehetőség, hogy kikapjunk. Azt gondolom, hogy a hazai környezet döntő tényező volt ebben a menetelésben. Sokat tanultunk a korábbi hibáinkból és nem akartuk kiengedni a kezünk közül ezeket a mérkőzéseket, hiszen tudtuk, mi a tét – beszélt a debreceni csarnokban kapott pluszenergiákról és önbizalomról Papp Nikoletta, akire elsősorban védekezésben számít a szakmai stáb, de vasárnap az első alkalommal, mikor támadásban is bennmaradt, azonnal gólt szerzett. – A klubjaimban mindig is támadtam, itt a válogatottban alakult ki, hogy csak védekezek. Örültem volna, ha még többet tudok a pályán tölteni támadásban, de ha ennyit kapok, akkor azzal a lehetőséggel próbálok élni” – válaszolta lapunknak az átlövő, akit arról is kérdeztünk, mi jár a fejében, ha meghallja az olimpia szót. „Hihetetlen érzés. Azt gondolom, hogy már a tokiói is felejthetetlen élmény maradt, de egy olimpia szurkolókkal teljesen más lesz” – zárta a román Gloria Buzau jobbátlövője.
A hajrában a közönség felállva ünnepelte a csapatot, majd az utolsó dudaszót követően indult az igazi fieszta. A 37:28-as végeredmény a japánokat nagyon megviselte, sírva köszönték meg szurkolóiknak a biztatást. A roppant sportszerű hazai tábor ekkor egy rövid időre az ellenfélre összpontosított és vastapssal búcsúzott az olimpiáról lemaradó válogatottól.
Miután a csapatkapitány, Böde-Bíró Blanka, aki mellesleg 38 százalékos védési mutatóval zárt a kapuban, átvette a szimbolikus párizsi repülőjegyet, tovább fokozódott a hangulat, hiszen a játékosok kimentek a drukkerek közé. A fanatikusok rengeteg ajándékkal készültek kedvenceiknek, minden kézilabdázó kapott piros-fehér-zöld arcfestést, de rengeteg édesség és ajándéktárgy került Vámos Petráékhoz. A lelátón előkerült egy vélhetően kézzel készített zászló is, amelyre többek között az Eiffel-torony, a Notre-Dame és a Diadalív rajza mellett a „Párizsban szép a nyár…” dalrészlet is felkerült. A folytatást ismerve aligha véletlen, hogy az interjúkra már mindenki egy szál rózsával érkezett.
A játékosok szemmel láthatóan élvezték a rivaldafényt és még az újságírókhoz is mosolygósan érkeztek, sőt, Füzi-Tóvizi Petra vagy Bordás Réka örömittasan, szökdelve foglalta el helyét a mixzónában. „Mindhárom napon úgy jöttünk ki az öltözőből, hogy bárki bármit gondol, most háromszor hatvan percen át csak mi, játékosok és a mögöttünk álló több ezer ember számít. Mindannyian elhittük, hogy meg tudjuk nyerni. Nagyon egységesek voltunk, csapatként küzdöttünk, ha bármikor mélyponton volt valaki, azonnal jött egy társ, aki kihúzta a gödörből, mindig lett vezére a csapatnak. Ezt kell megtartanunk, mert így lehetünk sikeresek” – nyilatkozta Győri-Lukács Viktória, aki többször elmondta a héten, szeretnék átéllni azt, amit a férfiak. A tatabányai magyar–portugál azonban sokkal több izgalmat tartogatott. – Nem számít, hogy hogyan, csak az a fontos, hogy mindkét csapat kint van és ennek nagyon örülök. Az igazi ünneplés majd most, az öltözőben kezdődik” – utalt a győriek jobbszélsője arra, hogy a tévés nyilatkozata miatt a pályán kezdődő pezsgőzés néhány percéről lemaradt.
A selejtezőtorna előtt a legtöbben, így lapunk is a svédeket könyvelte el a négyes legjobbjának, de ezzel mit sem törődött a magyar válogatott. Sőt, a norvégok elleni Eurokupa-vereség után a közösségi médiát elárasztó, nem túl pozitív kommentek sem vették el a játékosok kedvét. „Nem igazán érdekelnek minket azok, akik nem hisznek bennünk egy-egy rossz meccs után. Sportolók, de emberek vagyunk, előfordul az ilyen. Pénteken láthatta mindenki, hogy bravúrokra is képesek vagyunk. Beleálltunk, nagyot küzdöttünk, ott volt a szívünk a pályán és ezt a végeredmény is megmutatta. Ilyenkor persze kicsit felspanol minket, hogy azt tudjuk mondani azoknak, akik előtte inkább kikapcsolták a tévét, hogy akkor az ilyeneket sem fogjátok látni. Inkább persze azokkal foglalkozunk, akik mindig velünk vannak, most is itt voltak, ráadásul a családjaink, a szeretteink is láthatták ezt a néhány meccset. Hatalmas élmény volt, hogy ennyien mellettünk álltak, nagyon jó érzés volt, hogy mekkora lendületet adtak és ez milyen előnyt jelentett a pályán – világított rá a válogatott lelki oldalára Klujber Katrin, akit arról is megkérdeztünk, mi a titka annak, hogy most már nem csak egy-egy félidőben tudták megmutatni azt, hogy mire is képesek. – Jobban összeértünk. Ha csak egy-egy hétre is találkozunk, mindig érzem, hogy egyre jobban együtt van a csapat. De szerintem ez a közeg volt az igazi plusz. Extra hangulat volt. Azt hittük, csütörtökön vagy pénteken nem lesznek kint annyian, de akkor is nagyon sokan eljöttek. Ez nekünk nagyon jó érzés volt. Nem tudom, mi van itt Debrecenben, de egész jó itt a mérlegünk. Most egy olimpiai selejtezőt nyertünk és kijutottunk Párizsba, de volt már itt 2018-ban junior-vb is, amit szintén megnyertünk. Most nagy lesz az ünneplés, de ezt a hetet nagyon sok munka előzte meg, ez a három meccs igazi nagybetűs csapatmunka volt” – mosolygott beszélgetésünk végén az átlövő és utolsóként csatlakozott az öltözőben kezdődő bulihoz.
Az olimpiai kézilabdatorna sorsolására kedden 17.30-tól Párizsban kerül sor. Az már biztos, hogy a magyar csapat a norvégokat elkerüli, hiszen egy kalapba került a világbajnoki címvédővel.

Az edzők közül a legnagyobb figyelem a norvégok izlandi trénerén volt. A torna után a válogatottól búcsúzó Thorir Hergeirsson azonban még az elődöntő után Golovin Vlagyimir munkáját is elismeréssel illette.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya elégedett volt az eredménnyel.
Ma mindent beletettünk a meccsbe. Betegek, sérültek voltak, de senki nem a saját bajával foglalkozott, hanem mindenki a feladatára figyelt, azt csinálta. Ennek köszönhető a győzelem. Nagyon büszke vagyok a csapatomra. Lehetetlen küldetés volt, de megcsináltuk
– kezdte értékelését az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) kamerái előtt Golovin Vlagyimir.
A bronzmérkőzésen is remeklő Szemerey Zsófiról játékát is dícsérte. „Igen, ma is nagyon sokat segített a kapuban, de előtte nagyon jó volt a védőfal is. A mai napon mindenki megtette, amit csak tudott, hogy éremmel zárjuk az Európa-bajnokságot. Éremmel megyünk haza” – zárta értékelését a magyar válogatott szövetségi kapitánya.
A döntőben a norvégok egyébként a második félidőben abszolút felülmúltak a dánokat és 31:23-ra nyertek. Így bár a dánok is nyolccal kaptak ki a későbbi győztestől, csakúgy, mint a magyarok, mégis ezüstéremmel zártak. A boldogabb csapat viszont így is a magyar volt vasárnap este Bécsben.

A norvégok elleni Eb-elődöntős vereség után Juhász Grétát, a magyar női kézilabda-válogatott jobbátlövőjét és Golovin Vlagyimir szövetségi kapitányt kérdeztük.
Elhangzott, hogy a csapat, ismerve a papírformát, felszabadultan léphet majd pályára. Ez mennyire sikerült, mennyire izgultak?
Szerintem izgatottak voltunk, mindenféleképpen meg akartuk szorongatni a norvég válogatottat. Ez egy ideig ment is, az első félidőben tök jól, egálban voltunk velük. A második félidőben aztán kijöttek a különbségek.
Milyen utasításokkal küldte pályára a szövetségi kapitány? Az első félidő végén majdnem a teljes cseresor zárkózott fel két gólra.
Azt mondta igazából, hogy minél bátrabban játszak, illetve a védekezésben próbált segíteni, hogy ott is megfelelően töltsem be a kettes szerepet, faultoljak, jöjjek feljebb. Illetve támadásban azt az instrukciót kaptam, hogy támadjam a falat és legyen lövőszándék bennem. Ez valamikor sikerült, valamikor nem.
A vereség ellenére a szurkolók a meccs végén is elénekelték a Himnuszt, megtapsolták önöket. Segít ez abban, hogy az önbizalmuk a helyén maradjon?
Igen, nagyon sokat segítenek a szurkolók. Annak ellenére, hogy ekkora csarnokban vagyunk, hallani lehetett őket, hatalmas hangulatot teremtettek. Nagyon sokat köszönhetünk nekik.
Kapcsolódó cikkünk Bécs |
A magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokság elődöntőjében az olimpiai bajnok Norvégiával mérkőzött. A bécsi mérkőzésre sok magyar szurkoló utazott el, és végig biztatták csapatukat a Wiener Stadthalle lelátóin.
A magyar meccskeretből hiányzott a torna egyik legjobb kapusa, Szemerey Zsófi, aki már a franciák elleni mérkőzésen sem volt száz százalékos, de a középdöntő utolsó találkozóján még a combja is megsérült. Így Böde-Bíró Blanka és Janurik Kinga volt a két kapus. A csütörtökön, utólag benevezett Petrus Mirtill azonnal a csapatban találta magát, Márton Gréta ugyanis nem tudott a szövetségi kapitány rendelkezésére állni, de ott volt a meccs helyszínén.
Magyar fölény a lelátón
Az már az ötödik helyről döntő svéd–holland (33:32) meccs alatt kiderült, hogy a lelátón a magyarok lesznek fölényben. A csarnokban mindenhol csak magyar szót lehetett hallani, a szervezők és önkéntesek között is többen voltak honfitársaink, a szurkolói kemény mag pedig a Stadthalle előtt zászlókkal és hangos kiabálással várta a válogatott buszát.
Az első jelentős „Hajrá, Magyarország!” skandálásra a bemelegítés alatt került sor, és Bécsben is elhangzott Az éjjel soha nem érhet véget című sláger. Így bár a hangulat nem volt a debrecenihez fogható, mégis inkább Golovin Vlagyimir csapatának volt hazai a légkör, mint a skandináv ellenfélnek. A bemelegítés végén pedig megszólaltak a magyar dobok is, és zúgott a „Mindent bele!”.
Mikor visszatértek a csapatok, majd elhangzott a Himnusz, a médialelátó melletti sarokban helyet kapó magyar kemény mag kiegészülve a csarnok többi szegletében helyet foglaló piros-fehér-zöld mezes drukkerekkel hozta azt, amit Debrecenben megszoktunk. Zengett a „Hajrá, magyarok!”.
A magyar kapuban Böde-Bíró kezdett és sajnos ő kapta az első két gólt gólt, bár a második norvég lövést védeni tudta. Vámos Petraé volt az első magyar gól egy betörés után, 1:2.
Anyai kötelességek helyett…
A túloldalon Katrine Lunde védte Klujber Katrin lövését. A 24. világversenyén részt vevő, 44 éves, legendás kapus a szlovákok elleni csoportmeccset még kihagyta, mert nem volt ki vigyázzon kislányára, de bombaformában tért vissza a norvég válogatottba.
Kuczoráé volt a második magyar gól, 2:4. A 8. perc legelején Papp Nikoletta kétperces kiállítás kapott, de ekkor már emberhátrányban voltak a norvégok is Deila büntetése miatt. Győri-Lukács Viktória első lövésébe ugyan beleért Lunde, de a kapuban kötött ki a labda, 3:5.
A játék képe a félidő első felében jelentősen nem változott, ellenben Golovin problémái sokasodtak. Kuczora bal bokáját kellett ápolni, miközben Lunderól akkor is kifelé csorgott a labda, mikor az a kapufáról pattant a hátára.
A félidő második felében már szinte a teljes magyar cseresor volt a pályán, a kapuban Janurik Kinga, a mezőnyben Petrus, Juhász Gréta, Simon Petra, Bordás Réka és Tóth Nikolett volt az egyetlen kezdő, Győri-Lukács társa. A jobbszélső magabiztosan lőtt és a többiektől is jöttek jó megoldások, és ami a legfontosabb volt, hogy Janurik elkapta a fonalat. A Ferencváros kapusa 7/4-es mutatóval állt a szünetben, amikor 11:13 volt az állás, pedig Norvégia már öttel is vezetett a 22. percben.
Norvég fölény a második félidőben
A második játékrészt a magyar alapcsapat kezdte, védekezésben pedig természetesen Papp váltotta Kuczorát. A norvégok két góllal nyitottak, 11:15. Klujber jegyezte az első magyar találatot három percnyi játék után, amire a világ legjobbjának tartott Henny Reistad hetesből azonnal válaszolt.
A magyar játékból hiányzott a kreativitás, ugyan az egyes és kettes védő között Simon többször be tudott törni, de innen Lunde remek százalékkal védett, így hiába Janurik bravúrjai, a 3-4 gólos különbség nem akart csökkenni. Sőt, 14:19-nél újra öt gólra duzzadt a norvégok előnye, majd nem sokkal később már hatra. Golovin pedig időt kért.
Ezt követően Tóth remek mozdulattal ejtette át Lundet, de ez sem törte meg a klasszis lendületét, míg Brattset Dale gólja után 16:24-et mutattak az eredményjelzők. A szurkolók azonban ekkor sem adták fel és szurkoltak a magyar lányoknak.
Kilencgólos hátrányban Golovin időt kért, Juhász pedig gólt lőtt. Az utolsó bő öt percben leginkább azért küzdött a magyar csapat, hogy elkerülje a tízgólos különbséget, és a végére minél közelebb tudjon kerülni ellenfeléhez. Előbbi cél sikerült, a magyar csapat azonban nem tudott meglepetést okozni, és a bronzéremért játszhat vasárnap. A végeredmény: 22:30.
A magyarok ellenfele a 15.15-kor kezdődő bronzmeccsen Franciaország lesz, akik 24:22-re kaptak ki Dániától a másik elődöntőben. A döntő vasárnap 18 órakor kezdődik.
Magyarország–Norvégia 22:30 (11:13)
Wiener Stadthalle, Bécs, 8017 néző. Játékvezetők. Alvarez Mata, Bustmante Lopez (spanyolok)
MAGYARORSZÁG: Böde-Bíró, Janurik (kapusok), Bordás, Faluvégi, Füzi-Tóvizi, Győri-Lukács 4, Juhász 2, Klujber 5/3, Kuczora 3, Papp, Pásztor, Petrus, Simon 4, Szöllősi-Schatzl, Tóth I N. 3, Vámos 1.
NORVÉGIA: Lunde, Solberg-Östhassel (kapusok), Aardahl 4, Bakkerud, Brattset Dale 2, Breistöl, Herrem 2, Högseth, Hovden 5, Obaidali, Reistad 7/3, Rösberg Jacobsen, L. Rushfeldt-Deila, T. Rushfeldt-Deila 5, Skogrand 3, Solberg-Isaksen 2.
Elődöntő
„Gratulálok a norvég válogatottnak és sok sikert kívánok nekik vasárnapra. Ma nagyon nehezen kezdtünk. Ritkán játszunk olyan csapatok ellen, amelyek ilyen gyorsan járatják a labdát és ilyen gyorsan döntenek. Az első tizenöt perc nem tetszett, nem volt jó a védekezésünk. A félidő végére megtaláltuk a ritmust és jobban működött a támadójátékunk, javult a védekezésünk. A második félidő elején újra nem találtuk a ritmust. Amikor jól is támadtunk, Katrine Lunde remekül védett. Ott egy kicsit úgy is éreztem, hogy elment az önbizalmunk. Már olyan játékosokkal voltunk a pályán, akik eddig kevesebbet játszottak, elkezdtünk gondolkodni a vasárnapi mérkőzésen.
De örülök neki, hogy itt vagyunk. A mai napon a sokkal rutinosabb csapat megbízható játékkal győzött. Mi tizenkét év után vagyunk itt újra, ebből hasznos tapasztalatokat szerzünk.
Büszke vagyok a csapatomra, mindent megtettünk amit lehetett – kezdte a meccs utáni sajtótájékoztatót Golovin Vlagyimir, akit arra kértünk, hogy értékelje röviden a cserejátékosai teljesítményét. – Voltak jó teljesítmények, voltak kevésbé jók. Meg kell érteni, hogy ők sem játszottak még ilyen szintű mérkőzéseket és biztos volt bennük egy kis idegesség. A második félidőben kicsit több technikai hiba alakult ki, de ebből a mérkőzésből nagyon nehéz kiindulni, hogy megállapítsuk, ki milyen formában van és mit tud. Fiatalok, kell még tanítani őket. Nekik meg kell tapasztalniuk ezt a szintet meccsről meccsre.
Ha összeszámoljuk a játékosok válogatottságát az egyik és a másik oldalon, akkor a norvégoknál talán kétezer felett van, míg nálunk lehet ezer sincs, így ez magyarázhatja ezt a végső különbséget.
Ahogy a kolléga is mondta, topcsapatokban kell játszania a mi játékosainknak is, hogy olyan teljesítményt tudjunk nyújtani, mint a norvég válogatott” – utalt a magyar szövetségi kapitány a norvégok izlandi mesterének szavaira. Thorir Hergeirsson ugyanis kiemelte, hogy a fiatal magyar játékosok nagyon ígéretesek és nem véletlenül vannak ott a legjobb négy között, de ahhoz, hogy a következő szintet meg tudják ugrani, fontos lenne, hogy a Bajnokok Ligájában is több lehetőséghez jussanak.
A büszke szövetségi kapitány Kapcsolódó cikkünk
A magyar női kézilabda-válogatott második helyen végzett az Európa-bajnokság középdöntőjében, így norvégiával mérkőzik majd a pénteki, bécsi elődöntőben. A meccs után Vámos Petrát és Füzi-Tóvizi Petrát kérdeztük, de Simon Petra és Golovin Vlagyimir is hozzájuk hasonlóan értékelt.
„Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem vagyok csalódott. Azt éreztem, hogy több volt, több lehetett volna ebben a meccsben. Azokba a szituációkba, amit az első hat meccs során jól meg tudtunk oldani, most csúsztak hibák. Védekezésben talán egy picit jobban kinyitottuk a falat, mint szerettük volna.
Nagyon nehéz közvetlenül egy ilyen mérkőzés után úgy nyilatkoznom, ahogy egyébként már holnap nyilatkoznék.
Most egy picit úgy érzem, hogy negatívabb hullámban vagyok. Ettől függetlenül nagyon büszke vagyok a csapatunkra. Az, amit csináltunk ezen a hét meccsen, a mait is belevéve, mert ezek is mi vagyunk, szerintem elképesztő teljesítmény tőlünk. Ebben a pillanatban nehéz ezt a képet úgy nézni, hogy teljes egészében pozitív legyen.
Nyilván így a norvégokkal fogunk találkozni az elődöntőben, de igazából már az, hogy ott vagyunk, egy nagy dolog.
Nem történt nagy tragédia a mai napon. Nekik fogunk menni, meglátjuk mit tudunk ebből kihozni” – válaszolta első kérdésünkre Vámos Petra, aki a szurkolókról is beszélt. A magyar közönség a vereség ellenére felállva tapsolta meg a válogatottat, újra elénekelték közösen a Himnuszt, ezt követően pedig zúgott a „Szép volt, csajok!” és a „Mindent bele!”, amíg a játékosok el nem indultak az öltöző felé.
„Egyrészt azért is sírtam a végén, mert kijött belőlem a feszültség, de így, hogy külföldön játszok, itthon, Magyarországon pályára lépni még inkább felemelő érzés számomra.
Annyira megható volt ez a pillanat a végén. Meccseken keresztül ennyi ember kilátogatott és támogatott minket.
Ezt nehéz szavakkal leírni. Végig követtek minket ezen az úton, és biztos vagyok benne, hogy ez a siker nélkülük nem jött volna létre” – zárta beszélgetésünket a magyar csapat irányítója.
A beállóban ezúttal is nagyot küzdő Füzi-Tóvizi Petra már a jövőbe tekintett. „Én már nem gondolok erre, megyünk Bécsbe. Nekünk most már arra kell fókuszálni. Nyilván lehet, hogy könnyebb ellenfelet kaptunk volna így elsőre, de ez a meccs így alakult. Van két szünnapunk, megpróbáljuk a lehető legtöbbet kihozni a regenerációból. Most ezen lesz a fő hangsúly, meg a taktikai felkészülésen” – foglalta össze érzéseit a Debrecen játékosa.
„Úgy gondolom, hogy a franciák nagyon jók voltak ma. Sokat futottak és nagyon nehéz volt ellenük játszani. Próbáltuk kihozni a legjobbat a meccsből, sajnálom, hogy nem tudtuk megállítani a gyors játékukat.
De a szurkolóink ma is ugyan olyan jók voltak, mint eddig, és nagyon sokat segítettek nekünk ebben a párharcban is.
Sajnos nem tudtunk nyerni, de a bécsi meccsekre készen fogunk állni – válaszolta az EHF kamerái előtt Simon Petra, akit arról is kérdeztek milyen hatással lehet a vereség az eddig mutatott magabiztos játékukra. – Nem hinném, hogy ez hatással lenne majd az önbizalmunkra, most kicsit fáradtabbak voltunk. Ugyan úgy kell hozzáállni a hétvégi mérkőzésekhez, mint eddig. Megmutathatjuk a norvégok ellen is, hogy mire vagyunk képesek” – bizakodott a Ferencváros mindössze 20 éves irányítója.
A magyarok szövetségi kapitánya a tőle megszokott higgadsággal foglalta össze a találkozót a mix zónában. „Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, de mindent megtettünk, hogy győzzünk. A mai napon a rutinosabb csapat győzött. A második félidőben Sako óriásit védett, ezek a tényezők eredményezték, hogy nem mi zártunk győztesként.
A közönség viszont így is állva tapsolt, biztos, hogy ez ad egy lökést, hogy a következő meccsekre is úgy menjünk neki, mint az előző hatnak.
Bízunk benne, hogy jobban tudunk játszani majd Bécsben, mint most” – mondta Golovin Vlagyimir.
A magyar válogatott pénteken Bécsben lép pályára a Norvégia ellen. Az olimpia bajnokok még szerdán pályára lépnek a középdöntőben, mint ahogy a csoportjuk második helyre hajtó dán és holland csapat is. Utóbbiak közül kerül ki a franciák ellenfele, majd a párosítások tudatában határoznak a szervezők a mérkőzések sorrendjéről.
Kapcsolódó cikkünk
A magyar női kézilabda-válogatott roppant magabiztos játékkal győzte le Svédországot az Európa-bajnokságon. A mérkőzés után Győri-Lukács Viktóriát kérdeztük, szavai pedig nagyon erős csapatszellemről árulkodtak.
Amikor leszálltak a buszról és meglátták, meghallották a szurkolókat mosolygósan jöttek be a csarnokba. A bemelegítésnél ellenben ebből a megszokottnál kevesebbet láttunk, egy kicsit fókuszáltabbnak tűntek, mint máskor.
Tudtuk, hogy ez a mérkőzés iszonyatosan nehéz lesz. Viszont szeretnék köszönetet mondani a szurkolóinknak, hiszen olyan atmoszférát teremtettek itt ma… Igen, próbáltunk koncentrálni, de egyszerűen mikor több mint négyezer ember énekli velünk a Himnuszt…. Libabőrösen megindultunk és tudtuk, hogy itt ma mindent, szívünket-lelkünket ki kell tennünk a pályára, hiszen itt van velünk ez a sok ember és támogatnak minket.
Golovin Vlagyimir a hasonló légkörű olimpiai selejtező után és a mostani mérkőzés előtt is elmondta, hogy ilyen hangulatban nem lehet rosszul játszani. Ez ilyen egyszerű lenne?
Nem, nem (nevet). Nyilatkoztam már, hogy az olimpia után valami változott a csapatban. Tényleg elhisszük azt, hogy ha vezet az ellenfél, akkor mínusz hatról is vissza tudjuk hozni, vagy akár meg tudjuk tartani az ilyen nagy előnyünket. Igenis tudunk játszani egy jó meccset a világ legjobb csapatai ellen.
Amikor a közönség tíznél rászámolt a svédekre, vagy öt perccel a vége előtt tizenkettő volt a különbség már elhitte, hogy ez valóban meglesz?
Mégegyszer mondom, hogy a svéd válogatott a világ egyik legjobb csapata és bennem van, hogy ők bármire képesek, még akkor is ha tízzel vezetünk. Hihetetlen jó játékosok alkotják ezt a csapatot. Tudtuk, hogy nem szabad megállnunk, hiszen ha jön egy pár perc, ahol újra nyeregben érzik magukat, akkor lehetett volna probléma. De nagyon örülök annak, hogy teljesen komolyan vettük akkor is a játékot. Mentünk tovább és csináltuk amit csak tudunk.
Az első három lövéséből csak egy gól lőtt, utána viszont megállíthatatlan volt támadásban és védekezésben egyaránt. Mire gondolt akkor?
Nagyon mérges voltam magamra, mert azt lőttem amit szoktam. Egy ilyen okos kapus ellen ezt nem lehet így. De nem volt bennem, hogy úristen kihagytam kettőt, mert tudtam nagyon jól, hogy van egy nagyon jó társam, aki bármikor készen áll és segíteni tud a csapatnak.
„Nagyon örülök a győzelemnek. Talán a legfontosabb, hogy hatvan percen keresztül nagyon komolyan dolgoztunk és amit megbeszéltünk a meccs előtt az öltözőben, betartottuk. Nem gondoltam volna, hogy a mai napon végig mi fogunk dominálni, de örülök neki, hogy ilyen csapatom van. Tökéletes meccset játszottunk. Nincs mit kivenni belőle sem védekezésben, sem támadásban. Biztos, hogy minden edzőnek az a legfontosabb, ha látja azt a munkát amit elvégeztünk és aztán a pályán amit ma mutattunk” – foglalta össze a látottakat a 32:25-ös győzelem után Golovin Vlagyimir, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Csapata legközelebb hétfőn 18 órától Észak-Macedónia ellen lép pályára a csoportkörben.
Golovin Vlagyimir szerint tökéletesen játszottak Kapcsolódó cikkünk
A magyar női kézilabda-válogatott a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon a törökök elleni sikeres debütálást követően Svédország legjobbjaival mérkőzött a debreceni Főnix Arénában.
A csarnok körül már két órával a kezdés előtt gyülekeztek a szurkolók, így a magyar csapat buszát zászlóerdő és hangos skandálás fogadta. A magyar lányok ilyen körülmények között mosolyogva léptek be az arénába, ahol a lépcsőházban már a meccsfelvezetésben lévő gyerekeknek tartottak eligazítást, a médiaközpontban pedig gyülekeztek az újságírók és fotósok.
A bemelegítés alatt már körülbelül félház volt, ami az ülő szurkolókat illeti. De nagyon sokan sorakoztak a büfék előtt, ahol
az üdítőknél is kelendőbbek voltak a válogatott játékosainak képével ellátott poharak,
és a fanshopok körül is. Vámos Petráék koncentráltnak tűntek, de egy-egy jól sikerült lövés vagy védés után a mosoly is feltűnt az arcokon.
Negyedórával a kezdés előtt a hangulatot Az éjjel soha nem érhet véget című slágerrel fokozták. A dal megtette a hatását, így a játékosok bemutatásánál már dübörgött a csarnok. A vendégeknél természetesen a Debrecenben légióskodó Kristin Thorleifsdottir kapta a legnagyobb tapsot. A himnuszok elhangzásakor a HU-Sector szurkolói csoport előbb egy magyar címert, majd egy zászlót, végül pedig a saját logójukat megjelenítő élőképpel készült.
A meccskeretből kimaradó Janurik Kinga és Csíkos Luca a kispad mögött foglalt helyet a lelátón, a pályán Böde-Bíró Blanka, Győri-Lukács Viktória, Klujber Katrin, Papp Nikoletta, Füzi-Tóvizi Petra, Vámos Petra és Szöllősi-Schatzl Nadine kezdett, támadásban pedig Papp helyére Kuczora Csenge érkezett.
Az első svéd akció döcögősen indult, de Jenny Karlsson átlövése utat talált a kapuba, az első magyar támadás sikertelen volt, de az ellenakciónál Klujber azonnal labdát szerzett és egyenlített. Amikor a Fradi jobbátlövője újra elcsente a labdát felrobbant a csarnok: „Ria, ria, Hungária!”
A vezetést is Klujber góljával vette át Magyarország, majd visszafutva újra labdát szerzett a jobbátlövő, de a lerohanás végén Győri-Lukács lövését fogta Johanna Bundsen. A harmadik magyar gól hetesből született, „természetesen” Klujber dobta ezt is.
Kuczora találata után Győri-Lukács második lövése bement, a harmadik viszont a kapufán csattant, 5:2. Szöllősi-Schatzl akcióból, majd a saját térfeléről üres kapuba is betalált, 7:3-nál pedig időt kért a svédek szövetségi kapitánya, Tomas Axnér. Ezt egy Elin Hansson gól és egy kihagyott Klujber hetes követte, majd Karlsson életerős átlövéssel jelentkezett, 7:5.
Böde-Bíró nem kezdte túl jól a mérkőzést, de a 17. percben büntetőt védett, majd jött Kuczora kissé szerencsésen becsorgó lövése, 10:6.
A cserejátékosok közül két perccel később Vámos kiállítása miatt Simon Petra érkezett a pályára. A 20. születésnapját néhány hete ünneplő irányító egy szemtelen góllal kezdett. Szinte amint kiegészült a magyar válogatott Klujbert is kiküldték a holland játékvezetők. Emberelőnyben is szokatlanul sok időre volt szükségük a vendégeknek, hogy tiszta helyzetbe tudjanak kerülni, általában beállóból a Győr légiósa, Linn Blohm szerezte ekkor a gólokat.
Golovin Vlagyimir mindenre figyelt.
Védekezésben szokásosan dirigálta a csapatot, de a támadásoknál is igyekezett túlkiabálni a közönséget, a cserék, és a kiállított játékosok visszatérésének alkalmával pedig rajta tartotta a szemét és időnként a kezét is, hogy senki ne lépje át idő előtt a pálya vonalát. A magyar szövetségi kapitány a 24. perc végén, 13:11-nál kért időt. A kapuba ekkor érkezett Szemerey Zsófi, beállóba pedig Bordás Réka.
Egy gólra még felzárkóztak a svédek, de jött Klujber, Szemerey majd Vámos és már 15:12 állt az eredményjelzőn. A szünetre a különbség nem változott, 16:13-nál vonultak az öltözőbe a csapatok. A lelátóról zúgott a „Mindent bele!”.
A félidőben az Eb-ezüstérmes, olimpikon gátfutó, Kozák Luca is adott egy gyors interjút a helyszíni műsorvezetőnek.
Svédország–Magyarország 25:32 (13:16)
Debrecen, Főnix Aréna, 4163 néző. Játékvezetők: Weijmans, Wolbertus (hollandok).
Svédország: Bundsen 1, Eriksson (kapusok) – Axnér 1, Blohm 4, Dano, Hagman 2/1, Hansson 1, Hvenfelt, Karlsson 6, Lerby 3/1, Lindqvist 4, Löfqvist, Petersson Bergsten, Roberts 2, Strömberg, Thorleifsdottir 1.
Magyarország: Böde-Bíró, Szemerey – Bordás, Faluvégi, Füzi-Tóvizi, Győri-Lukács 6, Klujber 8/1, Kuczora 7/2, Kácsor, Márton, Papp, Pásztor, Simon 6, Szöllősi-Schatzl 3, Tóth II N., Vámos 2.
A csoport, 2. forduló
A magyarok mezőnyben az alapcsapatukkal folytatták, a kapuban pedig maradt az 5 lövésből 3-at megfogó Szemerey, aki ott folytatta, ahol abbahagyta. Győri-Lukácsé volt a második játékrész első gólja, de Kuczora vette hátára a csapatot, 22:16-nál pedig jött a svéd időkérés.
A 43. percben a videóbírót is bevetették a holland bírók, aminek Füzi-Tóvizi itta meg a levét, de a kétperces kiállítás jogosnak tűnt. Ekkor már hét volt a magyar előny, de Simon góljával ez emberhátrányban nőtt nyolcra, 25:17.
Ebben nagy szerepe volt Szemereynek is, akinek ugyan már valamivel 50 százalék alatt volt a védési hatékonysága, de ez is világklasszis teljesítménynek mondható.
Axnér kikérte harmadik idejét. Már csak tizenhárom perc volt hátra, amikor hétre csökkentették a hátrányukat Clara Lerby révén a svédek, és Kuczora is elhibázta első hetesét. Szemerey újabb védése után Golovin is időt kért.
Klujber és Szöllősi-Schatzl góljai után először nőtt kilencre az előny, tombolt a lelátó. Hát még amikor egy svéd technikai hiba és Klujber újabb gólja után már 30:20 volt az állás.
A közönség pedig, ahogy ilyenkor szokás, rászámolt Svédországra.
Bundsenben nem maradt benne az ütés, védte Klujber hetesét, de a Blohm nem tudta hozni az extrát, túl jól akarta helyezni a lövését, ami a keresztlécen csattant. Lerby ejtéssel akart túljárni Szemerey eszén, de ez nem az a nap volt. Simon volt az újabb gólszerző. Hihetetlen leírni, tizenegyre nőtt a külöbség bő öt perccel a vége előtt, majd jött Győri-Lukács, 32:20!
A svédek egy üres kapus góllal zárkóztak fel kilencre, de a szurkolók ettől függetlenül állva éltették kedvenceiket, a kulcsjátékosait ekkor már pihentető Golovin pedig időt kért.
A svédek ugyan feljöttek a végén, de az olimpiai selejtező után Debrecenben Magyarország másodszor is legyőzte Svédországot, ezúttal 32:25-re. A szurkolók alaposan megünnepelték a magyar válogatottat, közösen pedig a Himnuszt is elénekelték.
A mérkőzés legjobbjának a 11 védéssel, 46 százalékos lövési hatékonysággal záró Szemerey Zsófit választották. A túloldalon az egyik kapus 29, a másik 22 százalékos védési mutatóval zárt. A legeredményebb játékos a 8 gólig jutó Klujber Katrin volt.
Kapcsolódó cikkünk
Csütörtökön veszi kezdetét a magyar–osztrák–svájci rendezésű női kézilabda-Európa-bajnokság, amelyen a magyar válogatott szeretné hozni a hazai pályán megszokott eredményét.
A magyar női kézilabda-válogatott az utóbbi években folyamatosan lépdelt előre és a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon kötelező, hogy túlszárnyalja a 2022-es 11., és a 2020-as 10. helyezését is. Az idei olimpián elért 6. hely után pedig nem meglepő, hogy volt olyan, az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) kötelekébe tartozó szakértő, aki az 5. legerősebbnek nevezte Golovin Vlagyimir csapatát az Eb előtt.
Az említett erősorrend az októberi válogatottmérkőzések után készült, ahol Magyarország 14 év után győzte le a világbajnok, olimpiai ezüstérmes Franciaország csapatát. Igaz a franciáknál erősen foghíjas volt az akkori keret.
Ettől függetlenül is kijelenthető, hogy a magyaroknak nyolc közé kell jutnia, és a francia, a norvég és a dán válogatott után következő svéd–holland–német hármassal versenghetnek a helyezésekért. Azt pedig már bizonyították Klujberék, hogy egy meccsen bárkit képesek legyőzni.
„Tízévente hazánkban játszhat Eb-meccseket a magyar válogatott, ez szinte már hagyomány, és reméljük, ahogy 2004-ben és 2014-ben, úgy idén is eljut a döntő hétvégére, Bécsbe a csapat.
Ez a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) által megfogalmazott hivatalos cél is, tehát a legjobb hat közé kerülés.
Ennek eléréséhez Debrecenben van nagyon sok dolga a lányoknak, hiszen sikerrel kell megvívnia a csoportkört, majd reményeink szerint a középdöntőben is négy jó meccset játszik majd a válogatott a Főnix Arénában” – nyilatkozta a tornát felvezető sajtótájékoztatón Illyés Ferenc, az MKSZ elnöke utalva arra, hogy 20 éve a 3., 10 esztendeje pedig a 6. helyen zárt a magyar válogatott a részben vagy egészben hazai rendezésű Eb-ken.
Ha a magyar válogatott kezdőcsapatát nézzük, aligha irreális elvárás a legjobb hat. Problémák akkor adódhatnak, ha a húzóemberek közül valakik gyengébb napot fognak ki. A kapusposzttal lehet a legkevesebb gond, hiszen bár Böde-Bíró, Janurik és Szemerey is kevesebbet játszott az ősszel, mint megszokhattuk, formájuk így is jónak mondható. Szemerey a már említett franciák elleni meccsen remekelt, két társával együtt pedig elosztották a szlovákok és az ukránok elleni legutóbbi felkészülési mérkőzéseket és mind jó teljesítményt nyújtottak.
A széleken Győri-Lukács és Szöllősi-Schatzl az első számú választás, de mögöttük Faluvégi és Márton személyében is remek helyettesek állnak rendelkezésre. Nagy gondot a jobbátlövő poszt sem okozhat, hiszen Klujber világklasszis szinten képes játszani, helyettese pedig az a Papp, aki ugyan a válogatottban leginkább csak védekezik, de a klubjában a támadójátékból is kiveszi a részét.
Az irányító poszton Vámos külföldre igazolása a hasznára vált, hiszen a Metz legutóbbi BL-meccsein igazolta, hogy tovább bővült remek támadórepertoárja. Helyettese a magyar kézilabdázás egyik legnagyobb tehetsége, Simon Petra. A mindössze 20 éves játékos azonban Ferencvárosban csak epizódszereplő volt ősszel, így tőle kiegyensúlyozott teljesítmény még nem várható el. Mögöttük pedig Tóth Nikolett a harmadik választás, aki mindössze a múlt héten mutatkozott be a nemzeti csapatban, így tőle sem várható el, hogy azonnal a húzóemberek közé lép.
Kapusok: Böde-Bíró Blanka, Janurik Kinga (mindkettő FTC), Szemerey Zsófi (Metz)
Jobbszélsők: Faluvédi Dorottya (Ludwigsburg), Győri-Lukács Viktória (Győr)
Jobbátlövők: Klujber Katrin (FTC), Papp Nikoletta (Gloria Buzau)
Irányítók: Simonr Petra (FTC), Tóth Nikolett (DVSC), Vámos Petra (Metz)
Beállók: Füzi-Tóvizi Petra (DVSC), Pásztor Noémi (CSM Bucuresti), Bordás Réka (FTC)
Balátlövők: Csíkos Luca (Vác), Kácsor Gréta (CS Gloria), Kuczora Csenge (Thüringer)
Balszélsők: Szöllősi-Schatzl Nadine (Budaörs), Márton Gréta (FTC)
A magyar válogatott kerete
A legszegényebb választék viszont balátlövőben és beállóban áll Golovin rendelkezésére. Ha Kuczora jó napot fog ki, átlövéseit nincs kapus, aki védje, ha viszont nem jól sülnek el az első kísérletei, Kácsor és a nemzeti mezben az ukránok ellen először lehetőséget kapó Csíkos Luca sem fogja tudni őt pótolni.
A vonalon játszók közül a legutóbb már csapatkapitányként szereplő Füzi-Tóvizi helye megkérdőjelezhetetlen, de mögötte az a Bordás a második választás, aki lassan másfél éve alig játszik magas szintű tétmérkőzést. Ennek ellenére ugyan védekezésben rendszeresen számításba veszik a válogatottnál, de a játékhiány miatt gyakrabban késik el egy-egy ütközésnél és kap kiállítást, míg támadásban sokkal kevésbé eredményes, mint 2-3 éve. Utánuk Pásztor jön a hierarchiában, aki ugyan támadásban jó teljesítményre képes, a védekezése talán kissé gyengébb, és romániai igazolása sem látszik a legjobb döntésnek, legalábbis a játékperceit elnézve.
A pluszt egyértelműen a debreceni közönség jelentheti, amely az áprilisi olimpiai selejtezőn már belehajtotta a válogatottat a svédek legyőzésébe. Talán éppen ez a plusz hiányzott az olimpián, amikor a negyeddöntő végjátékában bukta el a győzelmet a magyar csapat Svédország ellen.
„Mi is Bécsben szeretnénk zárni a tornát, de éppígy fontos megemlíteni, hogy a helyszínre látogató nézők boldogan térjenek haza az arénából, hogy az ő támogatásukat is megháláljuk.
A tavaszi olimpiai selejtezőn is remek hangulat volt, ott úgy éreztem, úgy éreztük, hogy képtelenség rosszul játszani ilyen hangulatban.
Az elmúlt időszakban majdnem ugyanolyan munkát végeztünk, mint az olimpiai felkészülés során, azt pedig elmondhatom, hogy nagyon várják a lányok a debreceni Eb kezdését. Vannak kötelező győzelmek, mint a törökök és az északmacedónok elleni a csoportkörben, míg a svédekkel szembeni összecsapás a torna további lefolyását és végkimenetelét nagyban befolyásolhatja” – mondta Golovin kedden.
A csoportból az első két csapat jut tovább, majd kialakul a középdöntők mezőnye. Itt a papírforma szerint Montenegró, Románia, Franciaország és Spanyolország vár majd a magyarokra. A szövetségi kapitány szerint itt a montenegróiak elleni meccs lehet döntő fontosságú a legjobb hatba kerüléshez, de a spanyolok és a románok sem tekinthetők kötelező ujjgyakorlatnak.
A két középdöntős csoportból majd a legjobb 2-2 válogatott játszik egymással az elődöntőkben, a harmadik helyezettek pedig egy helyosztón vívnak meg az ötödik helyért. Ezeket a mérkőzéseket már Bécsben rendezik.
Kapcsolódó cikkünk
Három győzelemmel zárta a debreceni olimpiai selejtezőt a magyar női kézilabda-válogatott, így kijutott az idei párizsi ötkarikás játékokra. A japánok elleni 37:28-as győzelem után Győri-Lukács Viktória, Klujber Katrin és Papp Nikoletta nyilatkozott lapunknak.
„A meccs közepétől mondhatni, hogy már örömjáték volt, de az elején még látszott rajtunk, hogy nagyon koncentráltak vagyunk. Illetve érezhető volt az is, hogy jól tudjuk, hatvan percig tart a mérkőzés. A japán válogatott ráadásul egy nagyon jó csapat, nem fekszik nekünk az ő kézilabdájuk, nagyon-nagyon sokat készültünk rájuk. Talán a lendületünkön és azon, hogy igazi csapatként működtünk, nem tudtak áttörni. Mindegy, mennyi volt közte, mi akkor is azt akartuk, hogy jó legyen a védekezés és utána jól tudjuk lezárni a következő támadást” – mesélt a találkozó lélektanáról Klujber Katrin. Az első félidőben folyamatosan nőtt a különbség a két csapat között. Éppen a Ferencváros átlövője volt az egyik, aki szórta a gólokat, és mikor a japánok támadásban lehozták a kapusukat, a találkozón 11 gólig jutó kézilabdázó üres kapuba is többször betalált. A szünetben egy időn túli japán büntetőnek köszönhetően 18:11 volt az állás.
Bár a japánok részéről is láthattunk egy-egy szép támadást és küzdöttek azért, hogy csökkentsék az egyszer már tizenkettőre is növő különbséget is, klasszis gólokat a hazaiak lőttek. Kínai figura végén Győri-Lukács és Debreczeni-Klivinyi Kinga is betalált, de lőtt pazar gólt a mindössze 19 éves Simon Petra is, és a padról beszállók közül Albek Annának is akadt látványos átlövése, míg Janurik Kinga a kapuban mutatott be egy-két bravúrt. „Abszolút nem foglalkoztunk már a múlt héttel, a norvégok elleni vereséggel. Az nem is említhető egy napon ezekkel a meccsekkel. Hihetetlen hazai szurkolótábor gyűlt itt össze, és ezen a héten elhittük, hogy mi vagyunk a legjobb csapat a világon. Voltak kritikus pontok a svédek ellen, például a második félidő elején, mikor kiegyenlítettek, de nem tudtak megtörni, hiszen olyan szurkolás volt mögöttünk… nem volt olyan lehetőség, hogy kikapjunk. Azt gondolom, hogy a hazai környezet döntő tényező volt ebben a menetelésben. Sokat tanultunk a korábbi hibáinkból és nem akartuk kiengedni a kezünk közül ezeket a mérkőzéseket, hiszen tudtuk, mi a tét – beszélt a debreceni csarnokban kapott pluszenergiákról és önbizalomról Papp Nikoletta, akire elsősorban védekezésben számít a szakmai stáb, de vasárnap az első alkalommal, mikor támadásban is bennmaradt, azonnal gólt szerzett. – A klubjaimban mindig is támadtam, itt a válogatottban alakult ki, hogy csak védekezek. Örültem volna, ha még többet tudok a pályán tölteni támadásban, de ha ennyit kapok, akkor azzal a lehetőséggel próbálok élni” – válaszolta lapunknak az átlövő, akit arról is kérdeztünk, mi jár a fejében, ha meghallja az olimpia szót. „Hihetetlen érzés. Azt gondolom, hogy már a tokiói is felejthetetlen élmény maradt, de egy olimpia szurkolókkal teljesen más lesz” – zárta a román Gloria Buzau jobbátlövője.
A hajrában a közönség felállva ünnepelte a csapatot, majd az utolsó dudaszót követően indult az igazi fieszta. A 37:28-as végeredmény a japánokat nagyon megviselte, sírva köszönték meg szurkolóiknak a biztatást. A roppant sportszerű hazai tábor ekkor egy rövid időre az ellenfélre összpontosított és vastapssal búcsúzott az olimpiáról lemaradó válogatottól.
Miután a csapatkapitány, Böde-Bíró Blanka, aki mellesleg 38 százalékos védési mutatóval zárt a kapuban, átvette a szimbolikus párizsi repülőjegyet, tovább fokozódott a hangulat, hiszen a játékosok kimentek a drukkerek közé. A fanatikusok rengeteg ajándékkal készültek kedvenceiknek, minden kézilabdázó kapott piros-fehér-zöld arcfestést, de rengeteg édesség és ajándéktárgy került Vámos Petráékhoz. A lelátón előkerült egy vélhetően kézzel készített zászló is, amelyre többek között az Eiffel-torony, a Notre-Dame és a Diadalív rajza mellett a „Párizsban szép a nyár…” dalrészlet is felkerült. A folytatást ismerve aligha véletlen, hogy az interjúkra már mindenki egy szál rózsával érkezett.
A játékosok szemmel láthatóan élvezték a rivaldafényt és még az újságírókhoz is mosolygósan érkeztek, sőt, Füzi-Tóvizi Petra vagy Bordás Réka örömittasan, szökdelve foglalta el helyét a mixzónában. „Mindhárom napon úgy jöttünk ki az öltözőből, hogy bárki bármit gondol, most háromszor hatvan percen át csak mi, játékosok és a mögöttünk álló több ezer ember számít. Mindannyian elhittük, hogy meg tudjuk nyerni. Nagyon egységesek voltunk, csapatként küzdöttünk, ha bármikor mélyponton volt valaki, azonnal jött egy társ, aki kihúzta a gödörből, mindig lett vezére a csapatnak. Ezt kell megtartanunk, mert így lehetünk sikeresek” – nyilatkozta Győri-Lukács Viktória, aki többször elmondta a héten, szeretnék átéllni azt, amit a férfiak. A tatabányai magyar–portugál azonban sokkal több izgalmat tartogatott. – Nem számít, hogy hogyan, csak az a fontos, hogy mindkét csapat kint van és ennek nagyon örülök. Az igazi ünneplés majd most, az öltözőben kezdődik” – utalt a győriek jobbszélsője arra, hogy a tévés nyilatkozata miatt a pályán kezdődő pezsgőzés néhány percéről lemaradt.
A selejtezőtorna előtt a legtöbben, így lapunk is a svédeket könyvelte el a négyes legjobbjának, de ezzel mit sem törődött a magyar válogatott. Sőt, a norvégok elleni Eurokupa-vereség után a közösségi médiát elárasztó, nem túl pozitív kommentek sem vették el a játékosok kedvét. „Nem igazán érdekelnek minket azok, akik nem hisznek bennünk egy-egy rossz meccs után. Sportolók, de emberek vagyunk, előfordul az ilyen. Pénteken láthatta mindenki, hogy bravúrokra is képesek vagyunk. Beleálltunk, nagyot küzdöttünk, ott volt a szívünk a pályán és ezt a végeredmény is megmutatta. Ilyenkor persze kicsit felspanol minket, hogy azt tudjuk mondani azoknak, akik előtte inkább kikapcsolták a tévét, hogy akkor az ilyeneket sem fogjátok látni. Inkább persze azokkal foglalkozunk, akik mindig velünk vannak, most is itt voltak, ráadásul a családjaink, a szeretteink is láthatták ezt a néhány meccset. Hatalmas élmény volt, hogy ennyien mellettünk álltak, nagyon jó érzés volt, hogy mekkora lendületet adtak és ez milyen előnyt jelentett a pályán – világított rá a válogatott lelki oldalára Klujber Katrin, akit arról is megkérdeztünk, mi a titka annak, hogy most már nem csak egy-egy félidőben tudták megmutatni azt, hogy mire is képesek. – Jobban összeértünk. Ha csak egy-egy hétre is találkozunk, mindig érzem, hogy egyre jobban együtt van a csapat. De szerintem ez a közeg volt az igazi plusz. Extra hangulat volt. Azt hittük, csütörtökön vagy pénteken nem lesznek kint annyian, de akkor is nagyon sokan eljöttek. Ez nekünk nagyon jó érzés volt. Nem tudom, mi van itt Debrecenben, de egész jó itt a mérlegünk. Most egy olimpiai selejtezőt nyertünk és kijutottunk Párizsba, de volt már itt 2018-ban junior-vb is, amit szintén megnyertünk. Most nagy lesz az ünneplés, de ezt a hetet nagyon sok munka előzte meg, ez a három meccs igazi nagybetűs csapatmunka volt” – mosolygott beszélgetésünk végén az átlövő és utolsóként csatlakozott az öltözőben kezdődő bulihoz.
Az olimpiai kézilabdatorna sorsolására kedden 17.30-tól Párizsban kerül sor. Az már biztos, hogy a magyar csapat a norvégokat elkerüli, hiszen egy kalapba került a világbajnoki címvédővel.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »