Nem létező bírósági idézést nyomtatott, majd adott át ügyfelének a győri ügyvéd
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy győri ügyvéddel szemben, aki kinyomtatott és átadott saját ügyfelének egy bírósági idézést, azt a látszatot keltve, hogy az ügyfél ügye már bírósági tárgyalási szakban van. Valójában sosem volt a formai hibákkal megtűzdelt idézésnek megfelelő ügy bíróságon folyamatban.
Az ügyvéd 2020. évben elvállalta, hogy polgári peres eljárást indít a megbízásnak megfelelően. Az ügyfele ezt követően többször kereste őt telefonon és az ügyéről érdeklődött. 2022 februárjában, egy érdeklődés során az ügyvéd a számítógépéről kinyomtatott egy bírósági idézést, amelyet átadott ügyfele részére.
Az ügyfél két hónappal később, áprilisban megjelent az idézésnek megfelelően a bíróságon, ahol – várakozás után, érdeklődésére – az ott dolgozó bírósági alkalmazottak közölték, hogy nincs ilyen ügy folyamatban a bíróságon.
A valóságban az ügyvéd a megbízásnak megfelelően sosem nyújtott be keresetlevelet a bíróságon, így nem is lehetett bírósági szakban az ügyfél ügye.
Az ügyészség az ügyvéddel szemben közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat. Vele szemben három év szabadságvesztés is kiszabható.
Az érdemi döntést az ügyben várhatóan a Soproni Járásbíróság fogja meghozni.
Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »