A júdeai Betlehemben szállást kereső Mária és József alakját megszemélyesítő fiatalok énekes-zenés ájtatosságban idézik fel a születés éjszakáján történteket. A december 21-én, szombaton Pécs belvárosában megrendezésre kerülő misztériumjátékot kísérő menethez bárki csatlakozhat.
A résztvevők 16 órakor indulnak a Dóm térről, onnan haladnak végig a Szent István tér – Ferencesek utcája – Széchenyi tér útvonalon, és a főtéren felállított betlehemhez érkeznek.
A rövid séta során három állomáshelyen – a pécsi székesegyház déli kapujánál, a ferences templomnál és a Széchenyi téren – a Szentírásból vett részletekkel elevenítik fel, hogyan keresett szállást a Szent Család, és mi történt a születés éjszakáján.
A misztériumjátékhoz csatlakozva a résztvevők ajándékként kaphatják meg annak mindenkihez szóló üzenetét:
A programon való részvétel ingyenes. A szervezők minden érdeklődőt nagy szeretettel hívnak és várnak, hogy idén is együtt keressenek szállást a Szent Családnak.
A menet Széchenyi térre érkezését követően, csatlakozva Pécs Megyei Jogú Város adventi programsorozatához, 17 órakor Felföldi László pécsi megyéspüspök ünnepi köszöntőt mond, és meggyújtja a negyedik gyertyát a város adventi koszorúján.
További pécsi adventi programokról ITT olvashatunk.
Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »