Soros György neve is elhangzott a román zűrzavarban.
Még messze van, bár már formálódik az ukrajnai béke, amikor újabb bűzlő válsággócok bomlanak ki a peremvidéken, csak hogy azt ne higgyük, egyszer vége lesz az őrületnek és felülkerekedik a gonosz konspirációkon a józan ész. Hát nem. Romániában a demokratikus választásokon leváltott elit vezérképviselője, a távozásra ítélt Klaus Iohannis elnök grúz kollégája példáján felbuzdulva közölte, ő is marad a helyén, amíg szerinte legitim módon nem választanak új elnököt, mivel a mostani választás eredményét a román alkotmánybíróság eltörölte, mert a TikTok internetes portálon valakik beleszóltak a román demokráciába, azt javasolva, hogy ne erre szavazzanak, hanem arra.
Érdekes fordulat. „Ha nem jó az eredmény, a választást meg kell semmisíteni, új választást kell kiírni, és ezt addig folytatni, amíg ki nem jön a jó eredmény, amikor mi győzünk” – most ez a forgatókönyv a menő, és nincs abban semmi meglepő, hogy Soros György neve is elhangzott a román zűrzavarban. „Istent soha nem lehet legyőzni. Soros erődítménye elesett” – reagált a döntésre az első forduló győztese, Călin Georgescu. A patrióta és szuverenista, NATO-ellenes és oroszbarát politikus szerint – akit a média éppen ezért szélsőjobboldalinak nevez – a román alkotmánybíróság határozata „barbár cselekedet a romániai demokrácia ellen”. Tegyük hozzá, mindenféle demokrácia ellen is, bár ezt az utóbbi időben az Európai Unióban már nem szokás komolyan venni, elég, ha csak a Magyarország elleni hajtóvadászatot nézzük.
Lapozzunk. A fene sem siratja Bassár al-Aszadot, de azért az a dorombolás, amit a nyugati politikai elit és a vele egy húron pendülő média produkál a szíriai rezsimet megbuktató iszlamisták láttán, egy cseppet elgondolkodtatja az embert, és valahogy Karl Lueger, egykori bécsi főpolgármester jut az eszébe: „Hogy ki a terrorista, én mondom meg.” Csak aztán nehogy tévedjenek, bár az is elképzelhető, hogy a titkos forgatókönyvekben egy tartós szíriai káosz lehetősége is szerepel. Hát majd meglátjuk. Azért az több mint elgondolkodtató, hogy az ukrajnai véres kaland végéhez közeledve új és talán legalább ennyire véres kalandok csírái bukkannak fel, csak hogy a sokat szenvedett Európa népei föl ne lélegezhessenek.
Itthon ezalatt politikatörténeti jelentőségű esemény zajlott le, amelynek során Menczer Tamás államtitkár sikeres merülést hajtott végre a trutymóba, ahol élő adásban volt képes alulmúlni Magyar Péter mindeddig alulmúlhatatlannak hitt bunkóságát. Ha az volt a cél, hogy a tiszások előtt alázzák meg a vezérüket, akkor ezt sikerült elérni. Vélhetően azért, hogy ha a vezér sérthetetlenségének mítosza megrendül, akkor a tábor elkezd újabb, erősebb vezért keresni magának…
Hát nem tudom. Eddig Magyarországon az öv alatti politizálás a jobboldalon nem volt divat, eddig bennünket a szeretet és az összefogás ereje – és méltósága – vezetett sikerre. De most nagyot változott a világ, úgy tűnik, a szabályok elveszítették jelentőségüket, mintha csak egy számítana, a túlélés bármi áron. Az utóbbi években azonban Magyarország a trianoni mélyponton túllépve – amikor a nagyhatalmak bennünket a gödör mélyébe taszítottak, hogy ott pusztuljunk el – morálisan, szellemi és gyakorlati értelemben is fölemelkedett a legnagyobbak, a holnap győztesei közé. Véres a horizont, de mi mégis ott állunk a győzelmes béke küszöbén, a legjobbak között. Szerintem nekünk tisztának kell maradni.
Bencsik András
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »