Azt tudjuk, hogy tetszésnyilvánításként tömegesen az ókori görögök kezdtek el tapsolni. A nemtetszésüknek már keményebben „adtak hangot”, kövekkel is dobáltak, ha épp úgy volt kedvük. Ez a később világszerte elterjedt szokás az idők során szelídült. Zöldség, gyümölcs, záptojás repült előadások végén vagy a szónokok felé. Tudomásom szerint előadások végén már nem alkalmazzák, a politikai színtereket nem követem… Maradt a taps.
Aztán vannak a tapsnak más helyzetei is. Amikor az ember nem önszántából csapja össze a tenyereit, hanem parancsszóra teszi, muszáj, nincs vita. Ilyet is megéltünk már, Isten őrizzen mindenkit, hogy vezényszóra verje pirosra a tenyerét!
Rossz kedvem van mostanság, és nem a téli sötétség miatt, az csak bónusz. Nem tudom, mi vár ránk, és az sem vigasztal, hogy mint sok mindennel, ezzel sem vagyok egyedül. Koromnál fogva mondhatnám, hogy ami még hátra van, lesz valahogy. De nem teszem, mert remélem, van még bőven hátra, és akármennyi is van, szeretném azt valamiféle világosságban megélni. De ennél mégiscsak tovább gondolva, ott vannak a gyermekeim, és a mások gyermekei. A fiataljaink, akiktől folyton a jobb jövőt reméljük, akiknek viszont a mi dolgunk lenne megteremteni azt. Van ebben némi ellentmondás, tudom. Ha éppenséggel parancsszóra tapsot nem is fognak már a nyakunkba varrni, én mégis félek…
A fent említett előadást Székelyudvarhelyen láttam, a hosszan tartó taps megérdemelten szólt. A tetszést, elismerést, köszönetet közvetítette a sok összecsapott tenyér. És hogy, hogy nem, az alkotó csapat, mely vendégként érkezett az igen tehetséges társulathoz, egytől egyig fiatalokból áll. Akik már eddig is bizonyítottak, és akikkel alkalmam volt beszélgetni is. Akik nemcsak tehetségesek, felkészültek, szépen és jól gondolkodnak, de kedvesek és a szó legjobb értemében alázatosan működnek ebben a kicsit sem egyszerű világban. Felüdülés, reményt keltő volt az az este.
Az elmúlt napokban sokszor jutott eszembe, nem véletlenül. Szeretném remélni, hogy még igen sokszor fogunk nekik tapsolni, és nem őket tapsolják ki innen a világ más pontjaira. Mert a taps is sokszínű. Annak is szólhat, aki (valakik szerint) nem jó helyen van, gyorsabban kellene haladnia egy sorban, nem veszi fel valamiben a megszabott ritmust. Érdekes jelenség ez a taps is azért.
Félek, de azért szeretnék remélni is…
Fotó: Pixabay.com
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
