Az eset még 2023 szeptemberében történt, a gyanúsítottakat idén januárban fogták el a rendőrök – írja a police.hu
A 37 és 32 éves férfi a gyanú szerint 2023. szeptember 23-án éjfél körül tört be az idős férfihez.
Az áldozat az ajtó betörésével járó hatalmas zajra ébredt, de eszmélni sem volt ideje, mert a támadók lerángatták az ágyról, közben ütötték-verték.
Átkutatták a lakást, és elvitték az idős ember 400.000 forintját. A testvérpárt a hosszas adatgyűjtést követően januárjában fogták el a rendőrök. A terhelő adatok alapján rablás miatt gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatásukat.
Az ügyet időközben a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai átvették. Ők a rablás mellett a testvérpárt életveszélyt okozó testi sértés bűntettével is gyanúsítják.
A vármegyei rendőrök a napokban befejezték a nyomozást A testvérpár ellen vádemelést javasolnak, az iratokat átadták az ügyészségnek.
Jobbik: a vidék fuldoklik a bűnözésben
Az Országgyűlésben Lukács László, a Jobbik frakcióvezetője október 7-i felszólalásában szembesítette a kormányt "a bűnözés a kábítószer járványszerű terjedésével". A politikus felhívta a figyelmet: bűnfertőzöttség tekintetében (vagyis a százezer főre jutó bűncselekmények számában) Heves vármegyében a legrosszabb a helyet az országban. De hasonlóan aggasztóan növekszik a bűnözés Jász-Nagykun-Szolnok, és Nógrád vármegyében is.
"A "vidék kormányának" 14-ik évében tehát éppen a leszakadó, szegényebb vidéki régiók fuldoklanak a bűnözés áradatában"
– mutatott rá a politikus.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »