Fontos személyi döntést hoztak a magyar sikersportágban

Fontos személyi döntést hoztak a magyar sikersportágban

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége ifjabb Foltán Lászlót jelölte ki a felnőtt kenuválogatott szövetségi kapitánynak, az utánpótlást pedig Kadler Viktor irányítja majd.

Az MKKSZ hétfőn a honlapján közölte, hogy Foltán 1+3 éves, míg Kadler 2+2 éves megbízatást kapott.

A felnőtt kenus kapitányi posztra három pályázat érkezett: ifj. Foltán László, Vajda Attila, valamint az elmúlt két olimpiai ciklusban a komplett felnőtt válogatottat irányító Hüttner Csaba adta be a jelentkezését.

Hírdetés

„A személyes meghallgatásokat követően november 22-én az elnökség a versenysport bizottság és Hadvina Gergely szakmai igazgató javaslatát elfogadva időt kért, és eredménytelennek nyilvánította a pályázati felhívást” – emlékeztet az MKKSZ honlapja, majd kitér rá, hogy Hadvina további egyeztetéseket folytatott a versenysport bizottsággal, valamint a szakágban érdekelt edzőkkel, ezt követően pedig ifj. Foltán Lászlót javasolta a posztra. Az elnökség végül titkos szavazással hozta meg a döntését.

„Az első és legfontosabb feladat, hogy szakmai igazgató úrral és az edzőkkel egyeztessünk a jövőbeli tervekről. Azt gondolom, hogy az elmúlt négy évben az utánpótlásban elvégzett és összességében eredményesnek tekinthető munkát adaptálni tudjuk a felnőtt kenuba is. Természetesen a legfontosabb, hogy a versenyzők fejlődését tartsuk szem előtt és a legjobb körülményeket biztosítsuk nekik” – nyilatkozott ifj. Foltán László.

A kajakosok szövetségi kapitányát már másfél hete kijelölte az MKKSZ, amely az olimpiai ezüstérmes Tóth Dávidot bízta meg a feladattal.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »