2024. 12. 02.
Helyi beszámolók szerint egy orosz légicsapás végzett a Hayat Tahrir Al-Sham terrorszervezet vezetőjével.
A 42 éves Abu Mohammad Al-Joulani állítólag Idleb kormányzóság területén esett el. Az orosz és szíriai légierő intenzív ellentámadásba kezdtet, miután a török és amerikai támogatást élvező magukat mérsékelt ellenzéknek nevezett iszlamista csoportok betörtek Aleppo tartományba.
Al-Joulani 2003-ban lépett be az Al-Kaidába és Irakban harcolt az amerikaiak ellen Abu Musab Al-Zarqawi csoportjában. Később amerikai fogságba esett és néhány évig az Abu Ghraib börtönben raboskodott.
2012-ben alapította meg az Al-Kaida szíriai alapszervezetét. Majd az Al-Kaidától függetlenül megalapította a ,,Jabhat Al-Nusra,, (Nuszra Front) nevű szervezetet, mely a legerősebb iszlamista fegyveres csoport lett Szíriában.
A Nuszra Front azonban továbbra is Ayman Al-Zawahiri-től, az Al-Kaida vezetőjétől fogadott el utasításokat és több esetben összetűzésbe került az akkor már Szíriában is megerősödött Iszlám Állammal (ISIS).
A ,,Hajat Tahrir Al-Sham,, elnevezésű csoportját 2017-ben hozta létre, mely már az Al-Kaida és az Iszlám Állam ellen is harcolt, hogy megszerezhesse a teljes ellenőrzést a szíriai Idleb kormányzóság felett, melyet egészen mostanáig egy szinte önálló államként irányított.
Orientalista.hu-Al-Isfahani (Press TV)
Megosztom:
Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »