A TA3 hírtelevízió péntek esti vitájának több tanulsága is van. Az egyik az, hogy Bugár Béla saját maga bagatellizálta el az egész nyelvtörvény-ügyet azzal, mikor kijelentette, hogy „úgysem megy át a parlamenten”. Felmerül a kérdés, hogy akkor mire volt jó az elmúlt hetek hangulatkeltése. Az SNS-es Karol Farkašovský kijelentésére is érdemes volt figyelni, mert rámutatott a szlovák nacionalista lélek hiányosságaira és tévedéseire.
Ami Bugárt illeti, kijelenthetjük, hogy ma már csak árnyéka önmagának . Érvelése gyenge volt, szinte már felkészületlen. A televízió képernyőjén keresztül kifejezetten feleslegesnek tűnt az egész beszélgetésben.
Adódik azonban a kérdés, hogy miért vállalta fel visszavonult politikusként a témát. Az egyik lehetőség az, hogy politikai oka volt, és a Most-Híd visszatérésének ágyaz meg. Ugyanakkor azt sem zárhatjuk ki, hogy az egész csak marketinghúzás, amivel nemrég megjelent könyvének eladási volumenét akarja felsrófolni.
A lehetséges indítékokról korábban már írtunk.
Farkašovský tévedése
Érdemes kicsit mélyebben szemügyre venni az SNS-es parlamenti képviselő kijelentéseit is. Ő azt hangoztatta, hogy meg kell erősíteni a szlovák nyelv dominanciáját Szlovákiában, nem csak az amerikanizmusok miatt. Állítása szerint a szlovák nyelvnek kell lennie annak, amely miden lakost, függetlenül nemzeti hovatartozásától, integrál az államba.
Teljesen világos, hogy még az SNS háza táján sem tisztázott a törvény célja. Politikai szempontból nyilván van mögötte valamilyen elképzelés a várt hozadékokról. Társadalmi szempontból azonban maguk sem tudják, mit is akarnak elérni. Erre utal az, hogy Farkašovský a iskolai dokumentációkban használt magyar nyelvre panaszkodott. Gyimesi hívta fel a figyelmét, hogy az abba való beavatkozás önmagában is a status quo felborítása lenne, amit Farkašovský, Fico, Blanár, Žiga is kizártnak tartanak.
Az elképzelés tehát több sebből is vérzik.
Egy kisebbség nyelvének bármilyen szintű korlátozása bármilyen téren nem az adott közösség integrálását segíti elő, hanem épp ellenkezőleg: távolságtartást eredményez, frusztrációt szül.
Vannak nem politikában ténykedő szlovák szakemberek, akik szerint a magyar és szlovák nemzet kultúrája szinte azonos, csak nemzeti hovatartozása és nyelve más. Tekintettel az évezredes együttélésre, ennek kétségkívül van alapja. A probléma tehát nem lehet kulturális jellegű. Inkább az államisággal kapcsolatos.
Két probléma van: a magyar kisebbség, és a szlovák többség
Szlovákia egy rendkívül fiatal, számos gyermekbetegséggel küzdő ország. Folyamatos dilemma gyötri azzal kapcsolatban, hogyan tartsa fenn szuverenitását és szavatolja területi egységét úgy, hogy az nagyobb részben függjön saját magától, mint a nagyhatalmak kegyétől.
A problémák egyikét a magyar kisebbségben látják, amely fogyatkozóban van, de a szlovák nacionalisták szemében így sem fogy elég gyorsan.
A másik probléma maga a szlovák nemzet. Szlovákia 30 éve létezik, a bécsi döntés után rövid ideig létező önálló Szlovákiára pedig a politika nem szívesen emlékezik. A lakosság zöme még Csehszlovákiában született.
A több mint ezeréves magyar államiság tudatában egy magyar ember számára nehéz felfogni azt, ahogy a szlovákok az önálló országukra tekintenek. Nyilván kevés szlovák akarna újra Magyarországhoz tartozni. De vajon mennyi bólintana rá Csehszlovákia újraalakítására? Valószínűleg jóval többen, mint gondolnánk, főleg azok után, hogy a csehek gyakorlatilag a szlovák ellenzék stratégiai szövetségesévé lépett elő, és a liberális narratíva is Prágát tette meg az első számú irányzéknak.
Nagy célok, kicsinyes eszközökkel
Nem véletlenül szapulja oly’ gyakran saját nemzetét Rastislav Káčer, a magyargyűlölő atlantisták legdemagógabb expolitikusa. Szerinte a szlovák nemzet államalapítás téren jelentéktelen, a szlovák önállósághoz vezető Csehszlovákia megalakulásában a briteknél emigrációban lévő cseh elit volt mérvadó. Vérbeli elitista kijelentés.
Gyalázatos felfogás, de annyi alapja van, hogy a mai szlovákok kapcsolata saját államukkal szemben messze nem olyan erős, mint azt a politikusok elvárnák. Ezért túlkompenzálnak, keresik a lehetőségét annak, hogy egy átlag szlovák megvédendő értékként tekintsen a szlovák államiságra.
Ha mással nem megy, hát azzal, hogy a szlovák neveknek kell nagyobb betűvel szerepelni. Megfordítva: a szlovák érezze úgy, hogy ha az állam veszélybe kerül, elveszti a jogot, hogy a szlovák nyelv legyen domináns.
Nem ez lenne a megoldás
Ezzel a taktikával a szlovák politika sosem lesz képes elérni a célját. Sem a kisebbségek „integrációját”, sem a szlovák nemzet kohézióját. Ahhoz jóval ambiciózusabb stratégiára lenne szükség.
Először is, hatalmas történelmi tabukat kellene megdönteni, és a szlovák nemzetet meg kéne ismertetniük a Magyar Királyság történelmével, úgy, ahogy az valójában volt. Nem a magyarok miatt, hanem hogy vissza tudjanak nyúlni olyan gyökerekhez, amelyek történelmi tapasztalatot adnak a társadalomnak. Mert abban a pillanatban van közös történelmi emlékezete a pozsonyinak az eperjesivel.
Meg kéne érteniük, hogy a szlovák identitás lényege nem az, hogy a magyaroktól kivívták a függetlenséget, hanem az, hogy a magyarokkal közös államban sikerült megőrizni a szlovák önazonosságot – mert egyébként beolvadtak volna a lengyelek vagy a csehek közé.
Egy nagy politikai térré alakul a néhai Osztrák-magyar Monarchia területe
A másik megoldás politikai jellegű. Az átalakuló világrend kivételes lehetőséget adott Szlovákiának is. A politika törésvonalai ma nem az államhatárok mentén húzódnak, hanem globalisták és szuverenisták között, államhatároktól függetlenül. Varsó és Prága a szlovák és magyar ellenzékkel szövetkezett, Pozsony és Budapest és cseh és lengyel ellenzékkel.
Kezd létrejönni egy nagy, közép-európai politikai tér az Osztrák-magyar Monarchia határain belül, ami új együttműködési formákat tesz lehetővé. A nemzeti kisebbségek „problémája” halványodik, a globalista, szuverenitás-ellenes és háborúpárti intrikák jelentik az új fenyegetést.
A harmadik megoldás, és ez talán a legfontosabb, hogy a szlovák állam ne táblafeliratok szlovákosításával akarja értékesebbé tenni az szlovák államiságot, hanem a meglévő intézmények jobb működtetésével. Tiszteletben kéne tartani az olyan alapvető dolgokat, mint az alkotmány, amely tiltja az állampolgárság elvételét, és amely nem engedte volna meg, hogy Szlovákia vadászgépeket adjon át Ukrajnának egy megbízott kormány regnálása alatt.
Fel kéne karolni az oktatásügyet, alulfinanszírozás helyett temérdek pénzt kellene pumpálni az iskolákba, hogy a diákok ne azt érezzék, hogy az angol nyelv a boldogulás feltétele, hanem azt, hogy az anyanyelvükre is építhetnek karriert. Ez utóbbi ugyanúgy érdeke egy magyarnak, mint egy szlováknak.
A szlovák nyelvtörvény körüli vita a szlovák nacionalista gondolkodás szánalmas vergődése. Új idők kihívásaira régi beidegződésekkel reagálnak, a tényleges cél elérésének esélye nélkül. Adódik a kérdés, lehet-e ezen változtatni…
Komjáthy Lóránt
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
