Miközben zajlik a világrendszerváltás, melynek nyomán a több civilizációt, népet, nemzetet és államot hordozó földgolyó ennek megfelelő módon tagolódik nagyterekre és rendeződik pólusok köré, Európa éppen ezzel ellentétes irányban mozog: sokféleség helyett egyféleség, szubszidiaritás helyett centralizáció jellemzi. Mindeközben a kontinens mondhatni őseredeti észak–déli törésvonalára újult erővel vetül rá az utolsó félezer évben meghatározó kelet–nyugati megosztottság, ami a gyarmatosító és nemgyarmatosító országok különbségétől kezdve a Vasfüggöny nyomvonalán át a régi és új uniós országok közötti egyenetlenségig jól végigkövethető. Újabb, az előbbiektől nem független s éppen napjainkban tovább mélyülő probléma, hogy míg a nyugati országok 1968 óta fokozódó mértékben látszanak lemondani nemzetként-államként való megszerveződésükről, addig Európa középső része 1989 után éppen ezt szeretné megerősíteni. Az önazonosság megőrzéséhez és régiónk fejlődéséhez elkerülhetetlennek látszik, hogy Közép-Európa eltávolodjon az egyoldalú – kultúrában, gazdasági kapcsolatokban és politikai orientációban egyaránt érezhető – nyugatiasságtól és visszataláljon önmagához. Valódi európai rendszerváltás volna ez, amely harmincöt éve egyre csak késlekedik.

KÖZÉPSŐ EURÓPA

Közép-Európa történelmi rejtély és kulturális talány, de mindenekelőtt életérzés. Nem tudjuk, pontosan hol fekszik, de ha Közép-Európában vagyunk, azt érezzük, merthogy otthon érezzük magunkat benne. Közép-Európa nem más, mint Európa közepe, értve ez alatt a földrajzi, történelmi, kulturális és mentális közepet. Közép-Európa egyszerűen azért Európa közepe, mert nem a kontinens északi vagy déli felén, sem pedig nyugati vagy keleti részén fekszik, hanem a kellős közepén található. Határainak felmérése roppant nehéz, jól tesszük, ha tisztes távolságból is kezdjük s úgy szűkítjük a fókuszt. Szóval: Közép-Európa délre esik Európa nordikus-skandináv részéről, noha bizonyos részébe mintegy belelóg, és északra van a mediterrán nagyrégió magterületétől, de tegyük is rögtön hozzá, hogy a Földközi-tenger ovális partvidékén mindenütt megtalálható Mediterráneumból déli részének hála maga is részesül. Az már egyértelműbb, hogy Közép-Európa távol fekszik a kontinens atlanti partvidékétől, amint az is világos, hogy az eurázsiai szteppövezet legnyugatibb foltjai éppen rajta találhatóak. Összetett dolog ez, amely egyben a legjellemzőbb közép-európai tulajdonság.

A földrajzi meghatározás immár politikaibb változata úgy hangzik, hogy Közép-Európa partjait három tenger mossa, úgymint a Balti, az Adriai és a Fekete. Nyugat felől az Elba és az Odera, keletről a Dnyeszter határolja és átfolyik rajta a Duna; fő hegyvonulatai az Alpokhoz, a Kárpátokhoz és a Balkánhoz tartoznak; az európai síkságok közül egyaránt részesül a Germán-alföldből és a Kelet-európai-síkságból, valamint teljesen birtokolja a magyar és a román alföldeket. Éghajlata a kontinens keresztmetszetét adja, felszíne sokrétű, domborzata változatos, élővilága rendkívüli diverzitást mutat. Geomorfológiai szempontból északi fele sík vidék, közepét a Kárpát-medence uralja, déli részét pedig a Balkán-félsziget jelenti. Mindez megjelöli azokat a szavakat, amelyek – Közép-Európa nevéhez hasonlatosan – a geológia és a politika határterületén mozognak: három tenger, Alpok–Adria, Duna-menti, kárpát-medencei, nyugat-balkáni stb. Közép-Európa összességében véve geográfiai, emberföldrajzi, geopolitikai, történelmi és kulturális fogalom.