Hatalmas siker a Gladiátor folyatása Juhász Katalin2024. 11. 19., k – 12:51
A Gladiátor 2 című filmet egy héttel korábban mutatták be nálunk, mint az USA-ban. Ilyesmi még nemigen fordult elő a hollywoodi filmtörténetben, ezért duplán fontosak a statisztikai adatok, melyek szerint Ridley Scott összes filmje közül ez nyitott a legjobban a mozikban.
A veterán rendező sem számított arra, hogy a karácsony előtti premierdömping közepette a stúdió úgy dönt, csúsztatja egy héttel a Gladiátor 2 amerikai premierjét – november 22-re. A világ többi részén, összesen 63 országban azonban az eredeti terveknek megfelelően november 14-én került mozikba a film, amely Russel Crowe Maximusának 24 évvel ezelőtti történetét folytatja.
A Gladiátor 2 kiváló számokat produkált az első hétvégén: 87 millió dollárt hozott, annak ellenére, hogy az USA-ban, Kanadában és Kínában még be sem mutatták – azaz már majdnem visszahozta a 103 milliós költségeket. Ezzel a tekintélyes bevétellel a Gladiátor 2 lett Ridley Scott karrierjének legerősebben nyitó filmje.
A második rész is a hatalom, ármány és bosszú történetét helyezi az ókori Róma kulisszái közé. A cselekmény évekkel azután játszódik, hogy Lucius (Paul Mescal) tanúja volt annak, hogy Maximus, az ünnepelt hős elesett nagybátyja keze által. Miután Lucius otthonát meghódította a zsarnok császár, visszatér a Colosseumba, hogy visszaállítsa Róma egykori dicsőségét.
Paul Mescal mellett Pedro Pascal, Denzel Washington, Connie Nielsen, Joseph Quinn és Derek Jacobi alakítja a főbb szerepeket. Scott pedig már be is jelentette, hogy megkezdte a harmadik rész előkészítését. „Nyolc oldal kész is van már a Gladiáor 3 forgatókönyvéből“ – mondta nemrég a Hollywood Reporternek. Az idős mester már korábban kilátásba helyezett egy újabb történetet, amely jóval a Gladiátor-filmek cselekménye után játszódik majd.
Egyelőre ennyit tudni, a szupergyors munkálatok alapján azonban nagyon is valószínű, hogy az harmadik rész belátható időn belül mozikba kerül. A Gladiátor 2 forgatása 2023 júniusában kezdődött és idén januárban végződött, miközben csaknem öt hónapra le kellett állniuk azt a forgatókönyvírók sztrájkja miatt.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »