Egyre inkább úgy gondolom, a rendszerváltozás nem éles választóvonal.
Egyre több hasonlóságot látok, azaz a politikai rendszer valójában csak egy vékony réteg a társadalmon, az alap teljesen azonos.
Az én időmben – azaz amikor én voltam fiatal – a leggyorsabb karrier a „mozgalmi” volt, ezt így nevezték annak idején: azaz a KISZ-ben pozíció elfoglalása, majd ott aktív élet. Sokkal gyorsabb karriert adott ez, mint bármi más normál szakmai vonalon.
Ma ugyanez nem működik. Egyrészt sok párt van, így nehéz eldönteni, melyik pártban, melyik párt ifjúsági szervezetében érdemes aktívnak lenni. Másrészt mivel nincs pártállam, állampárt, így a hatalomnak nem a párt az egyetlen szerepe, tehát ez nagyon rögös út. Aztán eleve a keleti-európai pártrendszer rendkívül fejletlen, nem lehet aktivistáskodással sikert elérni, sokkal többet számít a személyes ismeretségi háló, ehhez pedig egyáltalán nem kell politikai aktivistának lenni.
A mezei politikai aktivistát kampány alatt kiküldik plakátot ragasztani, aztán a győzelem után meg megfeledkeznek róla – nem igazán a karrier útja ez.
A mai legjobb lehetőség a multicég. Az ember belép, s a cégben épít karriert, aminek fő eleme persze ebben az esetben is a személyes ismeretségi hálózat építése. A közhiedelemmel ellentétben, a szakértelem nem számít a kapitalizmusban, helyette jó kapcsolatok kellenek: a jó szakember kapcsolatok nélkül örökké alacsony rangú beosztott marad, míg a nem olyan jó szakember jó kapcsolatokkal meg szárnyal felfelé a ranglétrán.
Amint a karrier elér valamilyen szintet, lehet ugrálni is, azaz átmenni az egyik cégből a másikba, az új helyen már magasabb pozíciót megkaparintva. Ez is megvolt a kommunista rendszerben: ott a sikeres KISZ-esek egy idő után átmentek a Pártba vagy az államigazgatásba.
Ami meg a szükséges személyes képességeket illeti, teljes az azonosság.
Messze a legfontosabb a kommunikációs képesség.
Aztán a beszédkészség, kell valamilyen legalább alapszintű szónoki képesség.
Fontos a barátságosság és a zárkózottság ügyes keveréke. Egyrészt barátságosnak és őszintének kell látszódni, másrészt sose szabad igazán megnyílni mások előtt: ez nagyon veszélyes, mert ha más belénk lát, az azonnal ki fogja ezt használni ellenünk. Annak idején egy hiperaktív KISZ-titkár mondta nekem: „egy igazán intelligens ember sose lehet se nyílt, se őszinte”.
Nagyon fontos még a gyakorlatiasság. Minden mögött anyagi érdeket kell szimatolni. Persze vannak emberek, akiknek nem az anyagi érdek áll minden mögött, de mi sose lehetünk ilyenek, s ha ilyeneket látunk, semmi gond, ők számunkra veszélytelenek.
De a gyakorlatiasságot mindig rejteni kell nyilvánosan. Egyrészt az emberek nem szeretik a túl gyakorlatias embereket, még a gyakorlatiasság hazájában, az USA-ban is kötelező valami szellemi narratíva a gyakorlatiasság beburkolására.
Azonban óvatosnak kell lenni itt is: nem-gyakorlatiasnak lenni fanatizmus vagy hazugság, egyik se jó, azaz a gyakorlatias szempontokat ügyesen kell keverni a burokkal.
Igazi művészet ez. Valójában kemény munka ígéretes fiatal tehetségnek lenni.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
