Úgy simul a csonka országtestre, mint kenyérre a héja – Illyés Gyulától kölcsönzött szavak ezek, melyek a legtalálóbban elhelyezik mélyen magyar elcsatolt tájaink egyikét, a Nagyvárad és Szatmárnémeti között félúton nyújtózó Érmelléket. Ehhez képest igen meglepő, hogy a magyar olvasóközönség alig ismeri, nem is igazán látogatja, pedig méltán állítható, hogy itt, a „nagy, álmos, furcsa árok” partján ring a Partium magyar szellemiségének bölcsője. Ezen próbál változtatni Domonkos László író, aki egy igazán különleges utazásra hívja az olvasót.
Nagyjaink közül igen sokan látták meg itt a napvilágot – és a szerző végig is járja a bölcsőket, kezdve Adynál Érmindszenten, elidőzve Kölcseynél Sződemeteren, majd Kazinczy szülőfalujában, Érsemjénben folytatva a sort – csak hogy a legnagyobbakat említsük. Talán ezért sem tudta Érmelléket megroppantani az idestova százöt éve tartó elnyomás. A szerző helyesen ismeri fel, hogy ez a terület tulajdonképpen egy „kis Székelyföld”, ahol legalább a hétköznapok szintjén máig magyar világ van, és még a környék szinte egyetlen román falujának kocsmájában is Kazinczy nyelvén szólnak hozzánk…
Már-már meg is feledkeznénk a külviszonyok metsző valóságáról, amikor a pusztulásra ítélt érmihályfalvi kastélyparkban egyszer csak egy „vérbeli ávós-szekus” karakter képében előugrik a trianoni realitás dzsinje – és ezen a ponton Domonkos László lírai szociográfiája már-már kalandregénybe illő izgalmakat tartogat.
Ha kell, bizony alá kell merülni – és a szerző egymás után hozza fel a kincseket a múlt kútjából, amelyről úgy tűnik, errefelé tényleg feneketlen. Példának okáért itt lüktetett az erdélyi 1956 szíve: a 20. század talán legszebb reményű októberében szinte az egész Érmellék megmozdul, amiért aztán később kegyetlen megtorlásban részesül a bukaresti hatalmasságok részéről – a legjelentősebb szervezkedés, az érmihályfalvi csoport perében 31 embert ítélnek el, hármukat halálbüntetés sújtja. A vidék erkölcsi és szellemi vezetője, Sass Kálmán lelkipásztor is a mártírok között van. Emléktábláján bibliai idézet üzen: Mert nem félelemnek lelkét adta nekünk az Isten…
És Domonkos László Érmellékén a feltámadás sem marad el. A főnixmadár ezúttal bor formájában jelentkezik, amelynek ezen a vidéken régóta védjegyszintű jelentősége van. A hamvaiból feltámasztott bakator-legenda Heit Lóránd pincéjének mélyén lakozik, közvetlenül a diószegi szőlődombok alatt, és szerencsére „fantasztikus tulajdonságait” is megmutatja. Belépve az örök magyar dimenziókba, a szerző és vendéglátója felvezetnek minket a Nagy-hegyre, ahol a távolból az anyaországi Nagyléta templomtornya üdvözöl minket. Nem látunk semmiféle határt – (újra) egy a táj, tekintetünk és gondolataink szabadon szállnak oda és vissza… E kötetben – amelynek megjelenését Kövér László, az Országgyűlés elnöke támogatta – így jutunk el az Ér eredetétől az igazság-óceánig, s ez a lassú víz rengeteg időtlenül érvényes tanulság, megszívlelendő Kárpát-medencei történet és tiszteletre méltó helytállás erejével mos partot nekünk.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
