A Kiskorúak Védelmének Pápai Bizottságának elnöke az éves jelentés közzététele kapcsán nyilatkozott október 29-én a Vatikáni Rádió angol szerkesztőségének, bemutatva a bizottság egy évtizedes tapasztalatát az abúzusok kezelése terén.
A kapucinus bíboros arról is szólt, mennyire szükséges az embereket felvilágosítani arról, hogy „milyen gyakoriak a kiskorúak ellen elkövetett bűncselekmények világunkban”. (Seán Patrick O’Malley bíboros az Ohio állambeli Lakewoodban született, és kapucinus ferences lett. 2003-tól 2024 augusztusáig Boston érsekeként szolgált, 2014-ben pedig a Kiskorúak Védelme Pápai Bizottságának elnöke lett.)
Elismerve, hogy van még tennivaló, O’Malley bíboros reményét fejezte ki, hogy a jelentés vigaszt nyújthat. „Még hosszú út áll előttünk, de már elkezdtük” – mondta.
„Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon fontos pillanat számunkra. A bizottságnak a kezdetek óta számított harmadik mandátuma kezdődik. Az indulás nagy kihívást jelentett, mert egy körülbelül 20 önkéntesből álló csoport voltunk, nagyon kis létszámú személyzettel, és az egész világ volt a célcsoportunk. Természetesen a Szentatya nagy bizalmat helyezett belénk, és ha belegondolunk, ő rendkívüli tagja volt a bizottságnak. Nagyon sok szakértő a világ minden tájáról, és számos áldozat, áldozatok szülei, néhányan közülük meglehetősen nyilvánosan beszélték meg a történetüket és a tapasztalataikat. Mások diszkrétebbek voltak. De hihetetlenül sokat tettek a bizottság életében. Eleinte azok, akik lelkesedtek a bizottságért, azt hitték, hogy mi leszünk a csodaszer, és megoldjuk az Egyház terén a védelem minden problémáját. Sok kritika ért, hogy nem teljesítettük azonnal minden álmukat. Másrészt volt egy csoport, amely azt mondta, nos, mi ezzel már foglalkoztunk. Nincs szükségünk bizottságra, ti csak bajkeverők vagytok. Így sok kihívás volt. De mint mondtam, a bizottságban dolgozó emberek nagyon függetlenek voltak.
Vannak közöttük olyanok, akik nem tagjai az Egyházunknak, más vallások tagjai, emberek a világ minden tájáról, nagyon-nagyon különböző tapasztalatokkal. De ami közös bennük, az a szenvedélyük és az a vágyuk, hogy meghallgassák az áldozatokat, és valahogyan az ő hangjuk legyenek az Egyházon belül.
Az Egyháznak nagyon is aggódnia kell az igazságszolgáltatásért. Ez egyfajta felelőssége a Hittani Dikasztériumnak, mivel ezeket az ügyeket XVI. Benedek pápa alájuk rendelte; és a helyi egyházmegyéknek is megvan a felelőssége, hogy rendezzék ezeknek az ügyeknek a jogi vonatkozásait, és együttműködjenek a polgári hatóságokkal. Az igazságszolgáltatási elem nagyon fontos. Néha ezek az ügyek messze túlmutatnak az elévülésen. És
Ezért van az, hogy véleményem szerint a felülvizsgálati bizottságok olyan fontos szerepet játszottak az igazság kiderítésében és az esetek igazságos kezelésében. De nem lehet gyógyulás, ha nincs igazságszolgáltatás. Az emberek nem akarnak csak szép mondatokat hallani vagy dokumentumokat látni, ha igazságtalanul bántották és bántalmazták őket. Joguk van ahhoz, hogy meghallgassák őket, hogy érezzék, az Egyház jóváteszi a velük szemben elkövetett rosszat.
Mi megpróbáljuk oktatni az embereket. Azt hiszem, ez az Egyház egyik legnagyobb feladata, hogy nagyon széles körű oktatást adjon a védelemről és annak szükségességéről. Sok ember nincs tisztában azzal, hogy ezek a bűncselekmények mennyire gyakoriak a világunkban és a társadalmunkban. Ezért remélem, hogy ha az Egyház jó munkát tud végezni a »házunk tája« rendbetételében, az a nagyobb közösségnek is szolgálatot tesz. Ezt az Államokban már sokféleképpen láttuk. Sok más egyház és szervezet jött hozzánk, hogy nos, ti ezeket a politikákat hoztátok létre, és ilyen tapasztalatokat szereztetek – megosztanák ezt velünk? Meg is tettük. De azt hiszem, hacsak az emberekben nem tudatosul a visszaélések széles körű létezése, és nem kötelezik el magukat amellett, hogyan reagálnak erre, akkor hogyan fogunk gondoskodni arról, hogy ez ne fordulhasson elő még egyszer? Ez olyan, mint amikor a zsidó barátaim a holokausztról beszélnek. Azt mondták,
Ezért nagyon fontos, hogy ezt az emberek emlékezetében tartsuk. Ez nem csak a távoli múltból való dolog. Ez kötelezettségvállalás a gyermekek és fiatalok védelmére a jelenben és a jövőben.
Remélem, hogy maga a dokumentum terjedelme vigasztalást jelent majd számukra. Tudom, hogy néhányan valamiféle leleplező típusú dokumentumot várnak. Ez nem erről szól. Arról van szó, hogy felmérjük, mit tesznek a világ egész területén a védelem kultúrájának előmozdítása érdekében. Néhány ország nagyon kevés erőforrással rendelkezik. A saját közösségemnek vannak missziói Pápua Új-Guineában. Jártam ott. Az emberek élete nagyon egyszerű. 500 különböző nyelv van. Nagy a szegénység, sok az analfabéta. És ott is az Egyház a védelemről beszél, az egész világon. Amikor a püspökök Rómába jönnek ad limina látogatásra, arra kérjük őket, számoljanak be: hogyan működnek az iránymutatások az Önök számára? Hol hajtják végre őket? Hol vannak olyan területek, ahol nem azt teszik, amit tenniük kell? Mik az eredmények? Ez a beszélgetés az egész világon zajlik. A bizottság különösen a globális Délre összpontosít, ahol a bizottság lassabban kezdett el foglalkozni a védelemmel.
De úgy gondolom, hogy nagy előrelépést értünk el, a püspökök és az ottani emberek alig várják, hogy többet tanuljanak, részt vegyenek az emberek képzésében a védelem terén, és tanítsák őket az elszámoltathatóság, az átláthatóság, a papi magatartási kódexek és a szeminaristák, novíciusok, tanárok és az egyházi vezetők átvilágításának fontosságáról. Mindez tehát most az egész világon zajlik. Néhány évvel ezelőtt ez még nem így volt. Remélem, az emberek vigaszt találnak ebben. Még hosszú út áll előttünk, de már elkezdtük.”
Fordította: Bodó Márta
Forrás: Romkat.ro; Vatican News angol nyelvű szerkesztősége
Fotó: Watican News
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
