Öt embert megkéselt egy 50 éves férfi Kínában

Öt ember, köztük három kiskorú sérült meg egy késes támadásban hétfőn Pekingben, egyikük sérülése sem életveszélyes – jelentette a kínai állami média. A támadás helyi idő szerint délután 15 óra után történt a Hajtien kerületben lévő Vancsüancsung és Vanliucsung utak kereszteződésének közelében – áll a CCTV állami televízió jelentésében. A kínai közösségi médiában közzétett bejegyzések szerint a Pekingben ritkán előforduló késelés a Csungkuancun hármas számú általános iskola kapuja előtt történt, a helyi rendőrség azonban nem erősítette meg az információt. A gyanúsítottat, egy Tang vezetéknévre hallgató 50 éves férfit őrizetbe vettek, a támadásban megsebesült öt járókelőt pedig kórházba szállították, de egyikük sérülése sem volt életveszélyes – közölték a hivatalos jelentésben, hozzátéve, hogy a nyomozás folytatódik.

Hírdetés

A kínai nagyvárosokban az utóbbi években megszaporodtak a késes támadások. A hónap elején három ember meghalt és tizenöten megsérültek egy sanghaji bevásárlóközpontban elkövetett késelésben. Májusban több mint tíz ember, köztük orvosok is meghaltak vagy megsebesültek egy délnyugat-kínai kórházban történt késeléses esetben. Az idén történt támadások áldozatai között külföldi sérültek is voltak, miután júniusban négy amerikai főiskolai vendégoktatóra támadott egy elkövető Északkelet-Kínában. Emellett a közvélemény figyelmét is felkeltette két különböző városban történt eset, ahol a késes támadók célpontjai japán kiskorú iskolás gyermekek voltak. Az egyik támadásban egy kínai állampolgár, a másikban pedig egy kínai-japán gyermek szenvedett halálos sérüléseket.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »