Litvánia szavazott, kormányváltás következik

Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt nyerte a litván parlamenti választásokat vasárnap, leváltva ezzel az eddig kormányon lévő Ingrida Šimonytė miniszterelnököt és a kozervatív Haza Szövetség – Litván Kereszténydemokraták (TS-LKD) pártot – írja a Politico. A Szociáldemokrata Párt (LSDP) vezetője, Vilija Blinkevičiūtė „nagyszerű eredményként” jellemezte a választás végkimenetelét a párt választási központjában. Úgy fogalmazott: „Az emberek megmutatták, hogy változást szeretnének”. Mažvydas Jastramskis a Vilniusi Egyetem Nemzetközi kapcsolatok és Politikatudományi Intézetének docense a sajtónak azt nyilatkozta, nem lesz könnyű meghatározni, valójában milyen változást jön majd a kereszténydemokraták kormányzásához képest.

Hírdetés

Mint mondta, az LSDP továbbra is távolságtartó lesz Oroszországgal szemben, és nyugatbarát külpolitikát fog folytatni, a védelmi költségek növelésével. A leendő miniszterelnök, Vilija Blinkevičiūtė EP képviselő reméli, hogy pártja koalícióra tud lépni a Litvániáért Demokrata Szövetség (DSVL) és a Litván Gazdák és Zöldek Szövetsége (LVŽS) pártokkal. Korábban azt nyilatkozta, feladja európai parlamenti mandátumát, ha megnyerik a választást, hogy új feladatkörére koncentrálhasson, habár ezt a voksolás estéjén nem erősítette meg újra. A hivatalos eredmény szerint az LSDP 52 helyet szerzett meg a 141 fős parlamentben, az eddig kormányzó TS-LKD 28-at. A nacionalista-populista párt 20 képviselői helyet szerzett, a DSVL 14-et, míg a Liberális Mozgalom 12-t, az LVŽS pedig 8-at.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »