Öt zakó után elküldték Máté Csabát

Zsinórban öt bajnoki vereség után távozik a DVSC-től Máté Csaba vezetőedző – jelentette be a klub hivatalos honlapján vasárnap délelőtt.
A klubhonlapon közzétett bejelentés szerint a DVSC vezetése Máté Csabával együtt értékelte az elmúlt időszakot, és közösen arra a döntésre jutottak, hogy a csapatnak új impulzusokra van szüksége, ezért elválnak a klub és a Máté Csaba vezette szakmai stáb útjai. Az 55 éves szakember mellett segítői, Máté Roland és Éger László is távoznak Debrecenből.

Még Szrdjan Blagojeviccsel kezdte a szezont a Loki, de a szerb trénert öt forduló után menesztették. Ezt követően egy bajnoki – a Zalaegerszeget hazai környezetben 3–1-re verte a csapat – erejéig Dombi Tibor vezette az együttest. Máté Csaba augusztus 30-án vette át a klub irányítását, bár első mérkőzésén, a másodosztályú Békéscsaba elleni kupameccsen 4–0-ra nyert a DVSC, a bajnokságban mind az öt találkozóját elveszítette és visszacsúszott a 11., kieső helyre. Október 19-én, a Paks ellen hazai pályán 5–0-ás vereséget szenvedett a Debrecen, a találkozó után a szurkolók levetették a mezt a játékosokkal. Szombaton, Fehérváron kapott ki az együttes 2–0-ra, a mérkőzést követő nyilatkozatában Máté úgy fogalmazott, hogy pozitív légkört próbáltak kialakítani az előző heti hazai zakó után, de véleménye szerint „ez is kevés volt”. A Loki utolsó három bajnokiján gólképtelen maradt.

Hírdetés

A DVSC következő két mérkőzésén – a keddi, mezőkövesdi kupameccsen és a vasárnapi, Ferencváros elleni idegenbeli bajnokin – Dombi Tibor fogja irányítani a csapatot, munkáját Madar Csaba segíti majd, az M4 Sport élőben közvetíti mindkét találkozót.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »