A szinódus munkájáról szóló október 21-i összefoglalót a Sapientia-főiskola online szellemi műhelye, a Duna-parti Iskola tette közzé.
A szinódus résztvevői több mint ezer módosítást javasoltak a záródokumentumhoz, melynek összeállításával egyben véget ér a szinódus második ülésszaka. A módosítási javaslatok közül több mint 900 az elmúlt hetekben dolgozó kiscsoportoktól érkezett. Munkájuk során minden egyes javaslatot egyszerű többséggel hagytak jóvá. Emellett mintegy 100 módosító javaslat magánszemélyektől érkezett a záródokumentum elkészítésével megbízott csoporthoz. Az elkövetkezendő napokban elkészül a dokumentum végleges tervezete, amelyet szombat délelőtt felolvasnak a szinóduson, délután pedig szavaznak az elfogadásáról.
Paolo Ruffini, a Kommunikációs Dikasztérium prefektusa, az információs bizottság elnöke tájékoztatta az újságírókat Timothy Radcliffe nyilatkozatáról, amely Fridolin Ambongo bíborosnak a keddi sajtótájékoztatón elhangzott szavaival kapcsolatban hangzott el. Radcliffe egy korábbi beszédére hivatkozva ugyanis egy újságíró megkérdezte Ambongo bíborost, hogy mit szól ahhoz a felvetéshez, miszerint pénzügyi megfontolások állnak a Fiducia supplicansra adott afrikai válasz mögött. Ambongo bíboros határozottan megvédte Radcliffe-t, mondván, hogy beszélt vele, aki biztosította őt arról, hogy semmi ilyesmit nem állított.
A szerdán kiadott nyilatkozatban Timothy Radcliffe kifejtette, hogy az Ambongo bíborossal folytatott beszélgetése nem a L’Osservatore Romano által közzétett eredeti beszédre vonatkozott, hanem Phil Lawler cikkére, amely a Catholic Culture honlapján jelent meg. „Lawler a L’Osservatore cikkét olvasva félreértelmezte, amit írtam” – erősítette meg Timothy Radcliffe. „Soha nem írtam és nem is sugalltam, hogy a Katolikus Egyház által Afrikában képviselt álláspontokat pénzügyi megfontolások befolyásolták volna. Csak azt ismertem el, hogy a Katolikus Egyház Afrikában óriási nyomás alatt áll más vallások és egyházak részéről, amelyeket külső forrásokból jól finanszíroznak. (…) Nagyon hálás vagyok Ambongo bíborosnak, amiért egyértelműen megvédte álláspontomat” – zárta nyilatkozatát a domonkos szerzetes.
Paolo Ruffini felszólalását követően a szerdai vendégelőadók kaptak szót. Robert Prevost bíboros, a Püspöki Dikasztérium prefektusa a püspökök és a püspöki konferenciák szerepéről és tekintélyéről beszélt, kezdve a püspökök kiválasztásának témájával. Hangsúlyozta, hogy a püspökök nem „üzleti adminisztrátorok”, mindenekelőtt pásztoroknak kell lenniük, akik együtt járnak, egy úton haladnak Isten rájuk bízott népével.
Prevost bíboros megjegyezte, hogy a püspökök feszültséget élnek meg atyai és pásztori szerepükkel kapcsolatban, miközben időnként bírák és fegyelmezők is kell hogy legyenek.
A bíboros kiemelte, hogy
Ebben az összefüggésben kiemelte, hogy a püspököknek szükséges konzultálniuk és együttműködniük a papokkal, szerzetesekkel és a laikusokkal, valamint a kánonjogban már elismert különböző szinodális struktúrákkal.
A továbbiakban arra bátorította a püspököket, hogy ismerjék meg a rájuk bízottakat és hallgassák meg őket. Végül Prevost bíboros kifejezte, mennyire fontos, hogy a püspökök elérjék a társadalom peremén élőket és azokat, akik kirekesztettnek érzik magukat. Az a cél, hogy meghívást kapjanak és az Egyház részévé váljanak. Ferenc pápa korábbi szavaira hivatkozva kifejezte, hogy mindenkit be kell fogadni, majd megjegyezte, hogy a püspökök különösen is arra hivatottak, hogy ennek a befogadásnak és nyitottságnak a kifejezői legyenek.
Myriam Wijlens professzor, a szinódus egyik meghívott szakértője beszédében a kánonjognak a szinódus vonatkozásában betöltött szerepével foglalkozott.
Egy korábbi előadására utalva a „reset gomb megnyomása” metaforát használta. Ez azt jelenti, hogy
A mostani szinódus – mondta – a pápa meghívása az Egyház „újrakonfigurálására” a cselekvő alanyok tekintetében, hogy optimalizálja az Egyház missziós feladatát. Mindez a II. Vatikáni Zsinatban gyökerezik. Eszerint az Egyház tagjai a különböző hivatások, karizmák stb. sokféleségének fényében és a különböző környezetben, amelyekben élnek közösen mérlegelik, hogyan tudnak hozzájárulni ahhoz, hogy az Egyház missziója hitelesebb és hatékonyabb legyen. Végezetül Wijlens professzor hangsúlyozta az elszámoltathatóság, az átláthatóság és a kiértékelés fontosságát, megjegyezve, hogy az Egyházon belüli visszaélések erős hatással voltak az Egyház hitelességére. „Egyre inkább tudatosul, hogy minden hívő össze van kötve, ami az egymás megtartásáért való kölcsönös felelősséget jelenti. Ez a felismerés nem társadalmi, hanem mélyen teológiai perspektívából fakad” – tette hozzá.
Ezt követően Gilles Routhier atya, az ekkleziológia és egyháztörténet szakértője a püspöki konferenciák doktrinális tekintélyének kérdéséről beszélt. Megjegyezte, hogy a kérdés nem új keletű, hiszen a II. Vatikáni Zsinat óta több tanítóhivatali dokumentum is foglalkozott vele. Ragaszkodott annak szigorú leírásához, hogy mit értünk a fogalom alatt. Hangsúlyozta, hogy a püspöki konferenciáknak nincs felhatalmazásuk új dogmák előterjesztésére: az egész Egyházzal és a pápával közösségben kell cselekedniük. A püspöki konferenciák hatáskörével kapcsolatban kiemelte, hogy az Egyház közös hitét úgy kell tanítaniuk, hogy az megfeleljen egy adott nép szükségleteinek. Ne engedjék, hogy az Egyház tanítása elvont eszmévé váljon, hanem alkalmazzák azt a nép körében tapasztalható szükségletekre és kihívásokra.
Végezetül Khalil Alwan atya a maronita egyház képviseletében a különböző keleti katolikus egyházakról beszélt.
Ezt gesztust nagyra értékelik, amely lehetővé teszi, hogy ez a közgyűlés „az egyetemes egyház sensus fidei-jének legjobb kifejezője legyen”.
Alwan atya a keleti katolikusokról elmondta, szülőföldjükön túl bevándorlóként élnek a világban, gyakran szenvednek különböző csapásoktól, többek között háborúktól. A világban szétszóródott keleti katolikusok „a nép fájdalmát” hordozzák, miközben ragaszkodnak származási országukhoz. Gyakran a „mártíromság” fémjelzi őket, de fenntartják a feltámadás reményét.
Alwan atya elmondta, hogy
„A Lélekben való párbeszéd és a megkülönböztetés gyakorlata által mások részéről együttérzést, megértést és reményt tapasztaltunk” – mondta.
Kiemelte a „kapcsolatok szövésének és a párbeszéd hídjai építésének” fontosságát, amelyek célja a kölcsönös megértés és a közös jó érdekében való együttműködés. A szolidaritás konkrét jeleit is megemlítette, köztük Ferenc pápa levelét a közel-keleti katolikusokhoz, a Szentföldön zajló háború befejezéséért tartott ima- és böjti napra való felhívást, valamint a tizenegy damaszkuszi mártír szentté avatását az október 20-i vasárnapi szentmisén.
Beszéde végén Alwan atya kifejtette, hogy a keresztény remény nem pusztán felszínes optimizmus. A kereszt, mondta, nem az utolsó szó.
„reményt ad nekünk a folytatáshoz, reményt a békés közel-keleti jövőhöz, még ha az távolinak is tűnik.”
Fordította: Kalmár Petra
Forrás: Duna-parti Iskola/Vatican News
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
