A 2025-ös jubileumi szentévre készülve – Letölthető imafüzetet állítottak össze Pozsonyban

A 2025-ös jubileumi szentévre készülve – Letölthető imafüzetet állítottak össze Pozsonyban

A Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség tagjai nyomtatott formában is kézbe vehetik azt az összeállítást, amely az imádság évének záró szakaszában kíván – letölthető formában is – segédanyagként szolgálni mindazok számára, akik a további kegyelmekre nyitott szívvel szeretnének készülni a 2025-ös jubileumi szentévre.

Mint ismeretes: Ferenc pápa azért hirdette meg a 2024-es imaévet, hogy újra felfedezzük, milyen nagy értéke van az imádságnak, és hogy feltétlen szükségünk van rá mind személyes életünkben, mind az Egyház és a világ életében. Az időzítés sem véletlen, „a következő hónapok a szent kapu megnyitásához vezetnek bennünket, ezzel kezdjük majd a szentévet. Kérlek benneteket, fokozzátok imádságotokat, hogy felkészüljünk e kegyelmi esemény helyes megélésére, és megtapasztaljuk benne az Istenben való remény erejét” – fogalmazott a Szentatya.

Milyen szép lehetőség, hogy mindenszentek közelgő főünnepe alkalmából minden szent égi oltalmát kérve induljunk el az imádságban való megújulás, elmélyülés útján, s felkészültebben érkezzünk meg a 2025-ös jubileumi szentévbe, amely december 24-én veszi kezdetét a vatikáni Szent Péter-bazilika szent kapujának megnyitásával.

Hírdetés

A Ferenc pápa által meghirdetett szentév 2026. január 6-ig tart.

Az ITT letölthető ima- és ötletfüzet a november 1. és december 24. közötti időszak intenzívebb átélésére buzdítja nemcsak a pozsonyi magyarokat, hanem minden olyan embert, aki szívesen imádkozik másokért, közösségéért, miközben magának is jót tesz vele, hiszen imádkozva mindig mi magunk is formálódunk, elmélyül az Úrral és a Szűzanyával a személyes kapcsolatunk, s talán e hosszabb imaösvényen járva lelkiekben gazdagabban lépünk be a jubileumi szentévbe.

Forrás és fotó: Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »