Szaharov-díj – Venezuelai ellenzéki vezetők kapják idén az elismerést

Szaharov-díj – Venezuelai ellenzéki vezetők kapják idén az elismerést

Szaharov-díj – Venezuelai ellenzéki vezetők kapják idén az elismerést Mészáros Richárd2024. 10. 24., cs – 19:47

Edmundo González Urrutia venezuelai ellenzéki politikus és María Corina Machado, mint a venezuelai demokratikus erők egyik vezetője kapja idén az Európai Parlament (EP) gondolat szabadságáért, az emberi jogok védelméért járó Szaharov-díját – közölte az uniós parlament csütörtökön.

A strasbourgi közlemény szerint Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke a döntést meghozó Elnökök Értekezletének ülése után jelentette be a 2024-es gondolatszabadságért járó Szaharov-díj kitüntetettjeit. 

María Corina Machadót és Edmundo González Urrutiát az Európai Néppárt (EPP) jelölte a díjra, utóbbi jelölését az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) képviselőcsoportja is támogatta. Indoklásuk szerint az ellenzéki politikusok az országban és azon kívül is a szabadság és demokrácia helyreállításáért küzdő venezuelai állampolgárokat képviselik. 

Hírdetés

Roberta Metsola a bejelentést követően azt mondta: a díjazottak az elismerést a venezuelai szabadság és demokrácia helyreállításáért folytatott bátor küzdelmükért kapják. A tisztességes, szabad és békés hatalomváltás érdekében tett erőfeszítéseik során bátran kiálltak azon értékek mellett, amelyeket venezuelaiak milliói és az Európai Parlament oly nagyra tartanak: az igazságosság, a demokrácia és a jogállamiság. Az Európai Parlament kiáll a venezuelai nép, valamint María Corina Machado és a megválasztott elnök, Edmundo González Urrutia mellett az ország demokratikus jövőjéért folytatott küzdelmükben – tette hozzá az EP-elnök. 

A díjat december 18-án Strasbourgban adják át.

Az EP-képviselők idén María Corina Machado és Edmundo González Urrutia mellett a Women Wage Peace és a Women of the Sun nevű izraeli-palesztin feminista békemozgalmat, Qubad Ibadoglu azeri közgazdászt, korrupcióellenes aktivistát, Elon Musk amerikai üzletembert, az X közösségi oldal tulajdonosát, valamint az „összes palesztin újságírót képviselő”, a gázai konfliktusban elhunyt Sirín Abu Akla, Jászir Murtadzsa, Hamza ed-Dahdúh, Váil ed-Dahdúh, Plesztíja al-Aqqád és Rusdi Szerrádzs újságírót jelölték a díjra. 

Az európai parlamenti képviselők és képviselőcsoportok minden év szeptemberében állítanak jelölteket a Szaharov-díjra. A nyertest az Európai Parlament házbizottságaként működő Elnökök értekezlete választja ki októberben, az EP strasbourgi plenáris ülésén. 

A Szaharov-díjat 1988 óta minden évben olyasvalakinek ítélik oda, aki jelentős erőfeszítéseket tesz, nagy áldozatokat vállal az emberi jogokért, a gondolatszabadságért és a demokráciáért folytatott küzdelemben. A Nobel-békedíjas Andrej Szaharov orosz fizikus nevét viselő díjra a parlamenti frakciók vagy legalább 40 képviselő ajánlhat jelöltet. A díjjal 50 ezer euró jutalom jár.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »