Megjelent az Új Ember 2024. október 27-i száma

Megjelent az Új Ember 2024. október 27-i száma

Az Új Ember idei 43. számát ajánljuk olvasóink figyelmébe, mely elérhető a templomokban, az újságárusoknál, illetve előfizethető szerkesztőségünk terjesztési osztályán.

Életének 85. évében, 2024. október 17-én hajnalban elhunyt Kozma Imre katolikus pap, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, a Máltai Lovagrend káplánja, a Betegápoló Irgalmasrend korábbi magyarországi vezetője. Kozma Imre atyától személyes hangvételű írásában búcsúzik Kuzmányi István, lapunk igazgató-főszerkesztője.

Jelenits István piarista szerzetest, pedagógust, lelkipásztort, teológust, a magyar oktatás meghatározó alakját, a Piarista Rend Magyar Tartománya egykori tartományfőnökét október 15-én kísérték végső nyughelyére Budapesten, a Fiumei úti sírkertben. Címlapról indul tudóstásunk a temetési szertartásról és a gyászmiséről.

A lapban interjút olvashatnak Bőhm Csaba öttusázóval. A huszonnégy éves fiatalember idén májusban az ankarai világkupadöntőn aranyérmet nyert, majd a júniusi csengcsoui megmérettetésen csapatban és egyénileg is világbajnok lett, ráadásul ez utóbbi esetében világcsúcsot felállítva. A párizsi olimpián is indult Bőhm Csaba kiemelkedő sportember, aki nyilvánosan vallja meg az istenhitét.

Dobszay Benedek OFM Egyházunk időszerű kérdéseiről elmélkedik jegyzetében a lap 11. oldalán.

Hírdetés

A Mértékadó kulturális mellékletben az Arcvonások rovatban a megalakulásának huszadik évfordulóját ünneplő Magyar Dantisztikai Társaság (MDT) elnökével Mátyus Norbert irodalomtörténésszel, egyetemi docenssel beszélget Bodnár Dániel az Isteni színjáték írója, Dante Alighieri (1265–1321) életéről és máig érvényes, monumentális munkásságáról.

Mészáros Ákos ezúttal Galimberti Sándor (1883–1915) és Dénes Valéria (1877–1915) életmű-kiállítását mutatja be, amely 2025. január 26-áig tekinthető meg a Nemzeti Galériában. A tárlatismertetőből azt is megtudhatják, hogy a kiállítás nemcsak a művészházaspárról szól, hanem az egész családról. Galimberti Sándor édesapja, Luigi Galimberti trieszti festőművész volt, aki szintén olasz felesége örökségének jóvoltából került Magyarországra.

Baranyai Béla a rendezői életműveket bemutató sorozatában Francis Ford Coppola alkotásairól ír. A rendezőről szóló értekezés első részét olvashatják a Mértékadóban.

Paksa Balázs is emlékezik, felelevenít zenei tárgyú jegyzetében, annak apropóján, hogy hatvanéves lett John Coltrane A Love Supreme című lemeze.

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »