Október 23-án a Szent Péter téren tartott általános kihallgatáson a Szentatya folytatta a Szentlélekről szóló katekézissorozatát. Mai, tizedik katekézisének témája: „A Lélek Isten ajándéka” – A Szentlélek és a házasság szentsége. A Szentléleknek fontos szerepe van a házasságban: feléleszti „az önátadás képességét”, az „együttlét új örömét”, és állandóan segíti a házaspárt, hogy „mi”-ként éljenek.
Az alábbiakban Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
A múlt héten elmagyaráztuk, mit vallunk a Szentlélekről a hitvallásban. Az Egyház reflexiója azonban nem állt meg ennél a rövid hitvallásnál, hanem folytatódott mind keleten, mind nyugaton, nagy atyák és tanítók munkásságán keresztül. Ma különösen abból a Szentlélekre vonatkozó tanításból szeretnénk kiemelni néhány részletet, amely a latin hagyományban fejlődött ki, hogy lássuk, miként világítja meg az egész keresztény életet és különösen a házasság szentségét.
Ennek a tanításnak a fő megalkotója Szent Ágoston. Ő dolgozta ki a Szentlélekről szóló tanítást. Abból a kinyilatkoztatásból indul ki, hogy „Isten szeretet” (1Jn 4,8). A szeretet pedig azt feltételezi, hogy van, aki szeret, van, akit szeretnek, és van maga a szeretet, mely összeköti őket. A Szentháromságban az Atya az, aki szeret, ő mindennek a forrása és kezdete; a Fiú az, akit szeretnek, és a Szentlélek a szeretet, aki egyesíti őket. [1] A keresztények Istene tehát „egyetlen” Isten, de nem egyedül élő; az ő egysége közösségben, szeretetben megvalósuló egység. Ennek alapján volt, aki azt javasolta, hogy a Szentlelket ne a Szentháromság egyes szám „harmadik személyének”, hanem „többes szám első személyének” nevezzük. Más szóval, ő a Mi, az Atya és a Fiú isteni Mi-je, a különböző személyek közötti egység köteléke, [2] alapja az Egyház egységének, mely több személyből álló „egyetlen test”.
Mint mondtam, ma különösen arról szeretnék veletek együtt gondolkodni, mit üzen a Szentlélek a családnak. Mi köze lehet a Szentléleknek például a házassághoz? Nagyon sok, talán épp ő a lényeg. Megpróbálom kifejteni, miért. A keresztény házasság az önátadás szentsége, a férfi és a nő egymásnak való önátadása. Így gondolta el ezt a Teremtő, amikor „a maga képére teremtette az embert […]: férfinak és nőnek teremtette őket” (Ter 1,27).
A házastársaknak is többes szám első személyt, mi-t kellene alkotniuk. Egymással szemközt „én”-ként és „te”-ként kell állniuk, a világ többi részével szemközt pedig, a gyermekeket is beleértve, „mi”-ként. Milyen jó hallani, amikor egy anya azt mondja gyermekének: „Apád és én…”, ahogy Mária mondta Jézusnak, amikor tizenkét éves korában megtalálták a templomban, amint a törvénytudókat tanította (vö. Lk 2,48), és milyen jó hallani, amikor egy apa azt mondja: „Anyád és én”, mintha egyetlen alany lennének.
Mennyit szenvednek az egymástól elváló szülők gyermekei, mennyit szenvednek!
Ahhoz azonban, hogy a házasság megfeleljen ennek a hivatásnak, szüksége van annak támogatására, aki az Adás, sőt a voltaképpeni önátadás. Ahol a Szentlélek belép, ott újjászületik az önátadás képessége. Voltak egyházatyák, akik azt mondták, hogy a Szentlélek a Szentháromságban az Atya és a Fiú kölcsönös ajándékaként a közöttük uralkodó öröm oka is, és amikor erről beszéltek, nem féltek a hitvesi élet olyan gesztusainak képét használni, mint a csók és az ölelés. [3]
Senki sem mondja, hogy ez az egység könnyen elérhető cél, legkevésbé a mai világban; de ez a dolgok igazsága, ahogyan a Teremtő kigondolta őket, s ezért a természetükbe van írva. Természetesen könnyebbnek és gyorsabbnak tűnhet homokra építeni, mint sziklára; de Jézus megmondja, mi lesz ennek az eredménye (vö. Mt 7,24–27). Ebben az esetben nincs is szükségünk a példázatra, mert a homokra épített házasságok következményei sajnos mindenki számára láthatóak, és főleg a gyermekek isszák meg a levét. A gyerekek megszenvedik szüleik elválását vagy szeretetlenségét! Sok házaspárról meg kell ismételni, amit Mária mondott Jézusnak a galileai Kánában: „Nincs boruk” (Jn 2,3).
Ez nem jámbor képzelgés: a Szentlélek ezt tette sok házasságban, amikor a házasok úgy döntöttek, hogy segítségül hívják.
Nem lenne tehát rossz, ha a jegyesek házasságra való felkészítése során a jogi, pszichológiai és erkölcsi felvilágosítás mellett ez a „lelki” felkészítés is mélyebb lenne, az egységet teremtő Szentlélekről. Van egy olasz közmondás, mely arra figyelmeztet, hogy ne avatkozzunk a házasok kapcsolatába, szó szerint így hangzik: „Férj és feleség közé ne tedd az ujjad!” Van viszont egy „ujj”, melyet férj és feleség közé kell tenni, és ez Istennek az „ujja”: a Szentlélek!
[1] Vö. Szent Ágoston: De Trinitate [A Szentháromság], VIII,10,14.
[2] Vö. Heribert Mühlen: Una mystica persona. La Chiesa come il mistero dello Spirito Santo [Az Egyház mint a Szentlélek misztériuma], Città Nuova, Roma, 1968.
[3] Vö. Poitiers-i Szent Hilarius: De Trinitate [A Szentháromság], II, 1; Szent Ágoston: De Trinitate[A Szentháromság], VI, 10, 11.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
