Zelenszkij Ukrajna eredetei határai mellett akarja meghívatni magát a NATO-ba

Zelenszkij Ukrajna eredetei határai mellett akarja meghívatni magát a NATO-ba

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ismét olyan bejelentést tett, amitől sokaknak még nyugaton is borsódzhat a háta. Hétfőn ugyanis azt nyilatkozta a sajtónak, hogy ő azt várja el, a nyugati partnerek meghívják Ukrajnát a NATO-ba, ráadásul a nemzetközileg elismert határai mellett.

Mint ismeretes, Ukrajna nem egész húsz százalékát az oroszok megszállva tartják, a NATO-ba pedig háborúban álló országot nem lehet felvenni, sőt, olyat sem, akinek területi vitái vannak egy másik országgal. Ennek ellenére Zelenszkij kijelentette:

„Miért szorgalmazom a meghívást? Mert azt az ország a nemzetközileg elismert határain belül kapná meg. Számomra ez alapvető dolog: meghívást kell kapnunk [a NATO] még a háború alatt. (…) Ez nem csak egy meghívás, ez meghívás a NATO-ba még a háború vége előtt”

Hírdetés

mondta Zelenszkij. Hozzátette, hogy Ukrajna nem tárgyal olyan NATO-tagságról, ami nem vonatkozna az oroszok által megszállt területekre. Az ötletet, hogy Nyugat-Ukrajna területét felvegyék a NATO-ba a megszállt területek nélkül, először Petr Pavel vetette fel még a nyáron.

Körkép-vélemény:

Érdemes kiemelni, hogy a meghívás még nem tagság és Zelenszkij kijelentése arra utal, hogy a háború lezárása bizonyos szinten terítékre kerül. Attól függően, hogy lesz-e valami belőle vagy sem, Ukrajna láthatóan igyekszik elérni, hogy a tárgyalásokon biztonsági garanciaként olyan eredményeket érjen el, ami mellett nem kell elismernie a háború elvesztését és nem kell lemondania keleti területeiről. Tegyük hozzá, hogy a NATO azért nem vesz háborúban álló országokat a sorai közé, hogy ne rántsa magát bele automatikusan egy ilyen háborúba. Nem mellesleg, nem csak Szlovákia és Magyarország, hanem több más ország sem szívesen venné fel Ukrajnát a NATO-ba. Az érem másik oldala, hogy Zelenszkij tanácsadóinak tudnia kell, hogy ha Ukrajna hivatalos határaival kerül kerül be a NATO-ba, az NATO-Oroszország háborút jelent – ami megegyezik az ukrán stratégiával: ha Kijev nem tud győzni egy orosz-ukrán háborúban, akkor az egyetlen esélye, ha a Nyugat győz helyette egy Oroszország-NATO háborúban.

Körkép.sk, Ukrajinszka Pravda


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »