Nem bontják le a Volvo autógyár területén álló műemléket

Nem bontják le a Volvo autógyár területén álló műemléket

Nem bontják le a Volvo autógyár területén álló műemléket Németi Róbert2024. 10. 22., k – 13:22 Enyicke/Kassamindszent |

A Kassa közelében épülő Volvo elektromos autógyárának területén található az az épület is, amely a Központi Mezőgazdasági Ellenőrző és Vizsgáló Intézet (ÚKSÚP) tesztállomásaként szolgált. Az épület 1922-ben épült Enyicke és Kassamindent falvak közelében, és az egykori csehszlovákiai rádiózás kezdeteivel kapcsolatos. 

Ahogy arról szerkesztőségünk már a gyár építésének beindulásakor beszámolt, a műemlék jellegű, már távolról is impozánsnak látszó épület sorsa korábban kérdéses volt, de ahogy arról nemrégiben Martin Seman, a Volvo Car Košice szóvivője is beszámolt, nem bontják le.

 „A Volvo Car Košice nem tervezi az egykori tesztállomás lebontását. Jelenleg az épület karbantartására összpontosítunk, a jövőbeli felhasználásáról később hozunk döntést” 

Hírdetés

– közölte lapunkkal Martin Seman. 

Mint kiderült, az épület akkor írta írta be magát a történelemkönyvekbe, amikor 1925 decemberében a kassai postai technikusok innen sugározták az első kísérleti rádióadást az egykori Csehszlovákiában. Erre a célra egy olyan adót alakítottak át, amelyet a Prága-Kassa-Moszkva útvonalon a légi forgalom irányítására terveztek. Ahogy azt a TASR-nek Marián Gladiš, a kassai Pavol Jozef Šafárik Egyetem (UPJŠ) bölcsészkarának munkatársa korábban elmesélte, az eseményre nem sokkal karácsony előtt került sor.  

„Ezt 1925. december 20. és 22. között tették a Kassához közeli Enyicke közelében található rádiótávíró- és rádiótelefonközpontból. Tulajdonképpen a rádiótelefónia vagy rádiófónia, ahogy akkoriban nevezték ezt az újítást, népszerűsítése volt” – mondta a TASR-nek Gladiš.

A történelmi eseménynek emléket állít az épület homlokzatán máig fennmaradt, 2015-ben, a 90. évforduló alkalmából elhelyezett emléktábla. A gyár építésének előkészítéséig az épület az ÚKSÚP tesztállomásaként szolgált. Ez volt az egyetlen hely Szlovákiában, ahol a vetőburgonya elismerése keretében a burgonya vírusainak és karanténbaktériumainak átfogó diagnosztikáját végezték. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »