Kigyógyultam a korai magömlésből! Tibor visszajelzése a PoP Potencia Programról

Kigyógyultam a korai magömlésből! Tibor visszajelzése a PoP Potencia Programról

A cikk reklámot is tartalmaz, de sok férfinak hasznos lehet. Az eredeti poszt itt található. A szerző Somorjai Martina, szexológus.

 

Kigyógyultam a korai magömlésből!

1. rész

Tibor: Azt kell mondjam, hogy ez megváltoztatta az életemet. Ez nem, nem nagy szó. Alapvetően megváltoztatta az életemet, a viselkedésemet, és jobb lett tőle az életem.

Martina: Mielőtt ebbe belemennénk, hogy hogyan változtatta meg, alig bírom visszatartani a nevetésemet, mert azt mondja, hogy én meggyőztem Önt a vásárlásról. Én egyébként emlékszem arra a konzultációra, és pont, hogy azt mondtam, hogy ne vegye meg. Nem emlékszik?

Tibor: De, én emlékszem rá. De az a beszélgetés indított el abba az irányba, hogy átgondoljam, hogy miről is szól ez a program. Tehát nem Ön győzött meg, hanem a beszélgetés indította ezt el.

Martina: Á, értem, értem. Mert egyébként azt el kell mondjam így a hallgatóknak is, hogy akivel csak lehet, én tartok egy kis konzultációt előtte, hogy felmérjem, hogy a jelentkező alkalmas-e a PoP© Potencia Program elvégzésére. Mert ha nem, akkor én eltanácsolom.

Tibor: Amikor elkezdtem alkalmazni és végigmenni az órákon, már az elején láttam, hogy itt az életmódot, illetve az életfilozófiát akarja ez a program egy kicsit újrahuzalozni és kijavítani azokat a hibákat, amit az életünk során felveszünk. És az olyan típusú szokások, amelyek kialakulnak bennünk, amik rossz irányba terelik a mi viselkedésünket, és egyáltalán a testünk működését. Közben ezt, így csak fokozatosan láttam, hogy mi lesz a program célja. A végén már így persze visszatekintve sokkal könnyebb ezt így átlátni. Ám én a PoP©-ot talán úgy fogalmaznám meg, mint olyan kis, nagy praktikáknak a tárháza, amelyek segítik azt, hogy majd újra visszataláljunk azokhoz, ahhoz az énünkhöz, amik tudunk lenni, amik lehetünk.

Hírdetés

Tibor: Azt mondanánk, hogy a korai magömlés minden esetben az, ami a nő orgazmusa előtt következik be, és a vártnál korábban. Teljesen mindegy, hogy 10-20-30 percig tart az aktus. Ha nem akkor következik be a magömlés, amikor ez mindkét fél számára jó lenne, illetve a férfi is szeretné. Akkor már korai magömlésről beszélhetünk. De nyilván itt azért lehetnek fokozatok. De nálam nem erről volt szó. Nálam a klasszikus korai magömlésről volt szó, 2-3-4-5 perces szexuális együttlétek voltak. Amelyek nyilván nagyon-nagyon rossz hatással voltak az én önbecsülésemre is, a páromra is, a szexuális életünkre. Tehát ez rányomta a bélyegét a kapcsolatunkra. Ez nyilvánvalóan egy 2-3-4 perces szeretkezés, az nem elég egy nőnek arra, hogy kielégüljön. Nos, a legtöbb nőnek a legtöbbször nem elég. Lehetnek olyan esetek, amikor az is elég egyébként, de nem ez a normál működés. Szerintem nem ez. Mindig vannak kivételek. Persze egy-egy hevesebb, rövidebb együttlét is lehet jó, de amikor ez rendszerszintű és csak ennyi időre korlátozódik, én azt gondolom, hogy ez a nőknek nem jó. Aki pedig mást mond erről, és mást gondol, az magát csapja be. Akár, akár nő, akár férfi.

Tibor: És nyilván ez látszott a viselkedésén a feleségemnek, és ez frusztrációt okozott nála is. És hogy, hogy nem, nem tudott kielégülni, vagy olyan rövid idő alatt nem tudott kielégülni annyira, mint szerette volna, vagy egyáltalán. Vagy egyáltalán, szerette volna, ha ezek a szeretkezések hosszabb ideig tartanak, szenvedélyesebbek, és érzi azt, hogy úgy férfiként tudok vele viselkedni az ágyban, és hogy ez nem történt meg. Erre nem került sor, és emiatt nyilván volt egy alap frusztráció is benne. Szkeptikusan állt a szex témájához és nyilván kedvetlen is volt. És volt egy általános elégedetlenség érzete ezzel kapcsolatban, ami nem csak a szexben, hanem a kapcsolat más részeire is nyilván rányomta a bélyegét. Nem volt meg az a gyengédség, az a bizalom. Tehát ez így utólag látszik. Hogy érződött az, hogy igenis hiányolja azt a szenvedélyt.  Azokat a típusú szeretkezéseket, amiket korábban nem tudtunk megélni. Akár frusztráltabb is volt, türelmetlenebb, szexhiányos volt. Lehet így nevezni. Ezt konkrétan azért meg lehet mondani. Mindenkinek van igénye egy bizonyos mértékű szexualitásra, és amennyiben ezt nem kapja meg, akkor egyrészt hiányérzetet okoz lelki értelemben. Fizikai tüneteket is okozhat.

Martina: De ön akkoriban ezt sejtette, hogy ezért nem néz fel önre a felesége, ezért nem veszi férfi számba, ezért nem tartja igazi társnak, mert ön túl gyorsan elélvez az ágyban? Vagy erre utólag jött rá, amikor már elvégezte a Potencia Programot, és rendeződött a kitartása?

Tibor: Előtte is éreztem, De utólag tudatosult bennem, hogy az milyen változás. Hogy mennyivel máshogy tud ő is nézni rám, és mennyivel máshogy tud értékelni engem. Illetve én magam is mennyire férfiasabbnak érzem magamat ettől. Hogy tudom, képes vagyok rá és meg tudom csinálni. És úgy tudok működni, ahogy kell. És azt tudom nyújtani, ami mindkettőnk számára jó. Tehát itt nem arról van szó, hogy emiatt úgy gondolom, hogy ez csak a feleségemről szólt, és hogy most örülök, hogy neki jobb lett ettől. Mert a korai magömlés az nem csak a nőnek rossz, hanem a férfinak is rossz. Tehát az önbecsülésünkre rossz hatással van. Legalábbis a legtöbb férfinak. Egyrészről. Másrészről pedig elesünk, vagy nem jutunk olyan szexuális örömökhöz, ami egy hosszabb szeretkezésnél megtapasztalható számunkra. Egy 20-30-40-50 perces szeretkezésnél  maga a hossza miatt egy olyan típusú gyönyörben lesz része az embernek, olyan gyönyörben lesz részünk, amit két perc alatt nem lehet megélni. Tehát ez nem csak a nőkről szól. Nyilván azt gondolom, hogy a nőkről is, és meg kell tegyük a párom felé, hogy nem fosztjuk meg őt ettől a normális szexualitástól. De ez nemcsak neki lesz jó, hanem nekünk is.

Végül a videó maga, ahol a teljes interjút meg lehet hallgatni:

Ezen írás egy 3 részes poszt 1. része.

Íme, a 2. rész:

Kigyógyultam a korai magömlésből! Tibor visszajelzése a PoP Potencia Programról – Legyen jobb a szex!

Íme, ezen 1. rész:

Kigyógyultam a korai magömlésből! Tibor visszajelzése a PoP Potencia Programról – Legyen jobb a szex!

Íme, a 3. rész:

Kigyógyultam a korai magömlésből! Tibor visszajelzése a PoP Potencia Programról – Legyen jobb a szex!


Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »