Megelőző hasba rúgás

Megelőző hasba rúgás

Az anyázásba torkolló heves párbeszéd egy pontján a korábban rendőrként szolgáló Horváth nemes egyszerűséggel hasba rúgta ellenlábasát.

Zuglóban mindig történik valami. Minap például egy izgalmas DK-taggyűlés. Az eseményen – a 24.hu tudósítása szerint – megjelent a Gyurcsány-párt öt újraválasztott önkormányzati képviselője, és ott volt legalább tizenöt helyi párttag is. A feladat az volt, hogy az új, momentumos polgármester, Rózsa András polgármester kérésére nevezzék meg, kiket jelöl a párt alpolgármesternek. A Demokratikus Koalíció nevében azonban érdekes módon nem Horváth Zsolt választókerületi elnök, hanem a pártközpont akkreditált embere, Oláh Lajos országgyűlési képviselő folytatott tárgyalásokat. (Tudni kell, a tavaszi választás előtt Horváth Zsolt ellentétbe került Gyurcsányékkal, ő és a helyi tagság ugyanis Rózsa Andrást támogatta a polgármesteri székért, míg a szemkilövőhegyi központ a későbbi vesztesnek, Horváth Csaba szocialista polgármesternek engedélyezte a DK-logó használatát.)

Hírdetés

Hamar kiderült, Oláh megjelenése nem volt igazán szerencsés, sőt hozzájárult Horváth későbbi lemondásához és a pártból való kilépéséhez. Mint mondta: „Átnyúltak a fejem fölött.”

Hogy végül kit jelölt alpolgármesternek a párt, nem derült ki a portál tudósításából, a show-t ugyanis elvitte Horváth Zsolt és egy mezei képviselő, Tóth Attila szenvedélyes vitája. „Vitája?” Az anyázásba torkolló heves párbeszéd egy pontján a korábban rendőrként szolgáló Horváth nemes egyszerűséggel hasba rúgta ellenlábasát. (Talán a Gergényi-rohamosztagból érkezett Gyurcsányékhoz.) Állítása szerint azt hitte, vitapartnere meg akarja őt ütni. (Akkor már mégiscsak jobb, ha előtte ő rúgja hasba…)
Az Apró-villa egyelőre nem kommentálta a történteket. A főnök talán a Parnasszuson jár.

Pilhál György – www.magyarnemzet.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »