Cseh Katalin válthatja Fekete-Győr Andrást a Momentum parlamenti frakciójában

Cseh Katalin válthatja Fekete-Győr Andrást a Momentum parlamenti frakciójában

Fekete-Győr András egy párttársával egy hat évvel ezelőtti kormányellenes tüntetésen füstgránátot dobott a rendőrök mögé, ezért indult ellenük eljárás.

Párttársának, Cseh Katalinnak, a Momentum volt európai parlamenti képviselőjének adja át országgyűlési képviselői mandátumát Fekete-Győr András, akit csütörtökön jogerősen elítélt a Fővárosi Ítélőtábla egy hat éve húzódó büntetőügyben – közölte az ellenzéki párt.

Fekete-Győr András úgy kommentálta az ítéletet, „a rendszerváltozás óta eltelt időszak első politikai elítéltjévé váltam, amiért a hatalomnak nem tetsző módon tiltakoztam az embereket megnyomorító rabszolgatörvény ellen”. Hozzátette: bár senkinek nem okozott sem sérülést, sem anyagi kárt, mégis jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a rezsim.

Hírdetés

Szerinte az ügy megmutatja, hogyan is működnek „az Orbán-rezsimben a politikailag motivált, koncepciós büntetőeljárások”. A Momentum a közleményben emlékeztetett: az ítélet azt is jelenti, hogy az országgyűlési törvény alapján Fekete-Győr Andrást megfosztják a parlamenti mandátumától.

A rendszerváltás óta nem volt még arra példa, hogy egy hivatalban lévő országgyűlési képviselőt megfosztanak a képviselői mandátumától, amiért tüntetett a hatalommal szemben – jegyezték meg.

A közleményben azt írták, a jogszabályok alapján lenne arra lehetőség, hogy a megfosztási eljárás után a Momentum újra Fekete-Győr Andrást delegálja a parlamentbe, de a politikus a Momentum elnökségével együtt úgy döntött, átadja képviselői mandátumát Cseh Katalinnak, míg Fekete-Győr András a Momentum pártalapítványának, az Indítsuk be Magyarországot alapítványnak az élén folytatja munkáját.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »