Kaptárba gyűjtött sorsok (Dokumentumfilm-szemle Székelyföldön)

Kaptárba gyűjtött sorsok (Dokumentumfilm-szemle Székelyföldön)

Díjátadó ünnepséggel ér véget szombat délelőtt Sepsiszentgyörgyön a Kaptár Dokumentumfilm-szemle, amelyre idén tizenhat alkotást neveztek be. A vetítéseknek háromszéki, Hargita és Maros megyei, valamint szórványvidéki települések adtak, illetve adnak otthont. 

Október 11–20. között negyedik alkalommal szervezte meg Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ a Kaptár Dokumentumfilm-szemlét, melynek célja, miként a szervezők hangsúlyozzák, az alkotók dokumentumfilmjeinek minél szélesebb körben való megismertetése, valamint egy alternatív mozgóképes kultúra kínálata a székelyföldi közönségnek. 

Hírdetés

Tizenöt településen tartottak vetítéseket, mondta el érdeklődésünkre Vargyasi Levente sepsiszentgyörgyi filmes, fotográfus, a rendezvény szervezője, a székelyföldiek mellett két Brassó megyei szórványvidéki helyszínre (Fogaras és Halmágy) is vittek a filmekből. Az, hogy hol és mit vetítenek, úgy dőlt el, hogy dokumentumfilmes ajánlatukkal megkeresték a helybéli művelődésszervezőket, ők választották ki azt, amit bemutatnak. Háromszéken így kilenc településen (Árkos, Kovászna, Köpec, Kökös, Sepsibükszád, Sepsiszentgyörgy, Szentivánlaborfalva, Szentkatolna és Uzon) ismerkedhettek dokumentumfilmekkel, azokat közösségi házakban, művelődési otthonokban vagy iskolákban vetítették.

A szemlére tizenkét filmes alkotó 16, többnyire új dokumentumfilmet nevezett be, idén csak olyan filmeket fogadtak el, amelyeket román nyelvű felirattal is elláttak. Egy magyarországi filmes kivételével a többi rendező erdélyi, filmjeiket háromfős zsűri értékeli (két magyarországi dokumentumfilm-rendező, Buglya Sándor és Gulyás Gyula mellett a színházi szakmát a sepsiszentgyörgyi Anna Maria Popa képviseli), a díjátadó ünnepséget pedig szombaton 11 órától tartják a sepsiszentgyörgyi Művész moziban, ahol levetítik a fődíjas filmet is (ugyanott 15 órától további öt alkotást tekinthet meg a közönség). A rendezvényen várhatóan mintegy féltucat filmes is jelen lesz.

A kétévente megszervezett Kaptár azért fontos, hangsúlyozta Vargyasi Levente, mert ilyen jellegű dokumentumfilmek kevésbé kerülnek a tévéadók műsorába, moziban is ritkán vetítik, ezért a nézők alig találkozhatnak ezzel a műfajjal – erre viszont lehetőséget teremt a Kaptár Dokumentumfilm-szemle. A leglényegesebb szerinte az, hogy ezek a filmek általában egyszerű emberekről, vidéki településekről szólnak – vidéken élőkről alig készülnek filmek –, így az érdeklődők életutakra, közösségek, települések sorsára pillanthatnak rá.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »