Jövőre is megalázó bérért dolgozhatnak a rendvédelmi alkalmazottak

Jövőre is megalázó bérért dolgozhatnak a rendvédelmi alkalmazottak

Pintér Sándor tárcavezető egy olyan törvényjavaslatot terjesztetett be az Országgyűlés elé, amely szerint jövőre sem emelkedhet érdemben az illetményük – adja hírül a 24.hu.

A portál belügyi salátatörvényben találta meg rendvédelmi igazgatásban dolgozók új bértábláját, amely szerint – ahogy az idén januárban is történt – csak az illetménysávjuk felső határát emelnék 2025-ben is, az alsó határ maradna a régi.

Ez azt jelentheti, hogy az egyedi eseteket leszámítva nem lesz általános illetményemelés.

Maga a tárca is elismeri, hogy bár indokolt volna a fizetések növelése, az új illetménytábla nem jár illetményemelési kötelezettséggel.

Hírdetés

A rendvédelmi alkalmazottak több mint két éve nem kaptak illetményemelést, a vágtató infláció ellenére sem. Az elmúlt héten sokan reménykedni kezdtek, hogy jobbra fordulhat a sorsuk, mivel kaptak egy „béremelés” tárgyú köremailt, amelyhez csatolva volt egy excel-táblázat. Ebbe bele kellett írni a személyes adataik mellett a bruttó bérüket is. A mellette levő oszlopban pedig a „javasolt bért” kellett beírni, de ezt már nem nekik, hanem a főnökeiknek, így erről nem tudnak semmit. A mostani előterjesztés ezért hidegzuhanyként érte őket.

A rendvédelmi alkalmazottak átlagilletménye jelenleg bruttó 437 ezer forint, ami 200 ezer forinttal marad el a Központi Statisztikai Hivatal által mért, bruttó átlagkeresettől.

A rendvédelem egyre súlyosabb alulfinanszrozottságára a Jobbik is számos alkalommal is felhívta a figyelmet. A párt frakcióvezetője, Lukács László az Országgyűlésben október 7-i felszólalásában mutatott rá arra, hogy a rendőröknek sokszor 2-3 mellékállást is vállalniuk kell, hogy el tudják tartani családjukat. A politikus szerint ilye körülmények között nehéz elvárni az egyenruhásoktól, hogy az egyre mélyülő közbiztonsági válság közepette helytálljanak.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »