A Magyar Hang az Országos Rendőr-főkapitányságnál (ORFK) érdeklődött arról, pontosan hány határvadász lát el szolgálatot, miután újra megnőtt a migrációs nyomás a déli határon.
Az ORFK közlése szerint szeptember 20-án 1373 szerződéses határvadász szolgált, október 9-ig pedig 1408 főre bővült létszámuk, a kiképzésen épp csak átesett kollégák érkezésével. Az év eleje és szeptember 20. között összesen 498 határvadásszal kötött szerződést a rendőrség, és ugyanebben az időszakban 312 szerződéses munkatárs adta be (rendőri szakzsargonnal) lemondó nyilatkozatát.
A létszám tehát papíron emelkedett, de az egyenruhások negyede közben távozott a testületből. Ez kiemelkedően magas fluktuáció.
A Magyar Hang az az ORFK és a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerződéslistáit átnézve, és hatalmas összegű kiadásokat talált. Az igazán nagy tételt nem a fizikai kerítés karbantartása jelenti, ezért évente 75 milliót kap egy cég.
Az igazán nagy pénzt az Atos Magyarország Kft. számlázza ki. A szerződéslisták alapján az informatikai cég csak tavaly 700 millió forintért üzemeltette a szoftvert, míg a hardverparkkal 2022 és 2023 decembere között összesen 355 millió forintért foglalkozott. A határőrizeti kamerarendszer fejlesztéséért 2023 decembere és 2024 februárja között 2,5 milliárdot kaptak.
Eközben egy határvadász maximálisan elérhető bére nettó 300 ezer forint körül van.
Ezért a pénzért kifejezetten nehéz körülmények között három műszakos, vezényléses munkarendben kell szolgálatot teljesíteniük, melyben egy nap 16 órát kell dolgozni.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »