Nem látszik a kiút Izrael számára az ördögi demográfiai körből

Ritkán esik szó arról, hogy a közel-keleti konfliktusnak pontosan milyen demográfiai vonatkozásai vannak, sokkal inkább a katonai, valamint a gazdasági szempontok kerülnek elő az értékeléseknél. Fontos viszont, hogy a háborúkat – az egyre modernebb autonóm haditechnológiai eszközök elterjedése ellenére is – emberek vívják meg, ezért alapvető szempont, hogy mekkora népességszámú országokról van szó, illetve a jövőben pontosan hogyan fognak átalakulni a súlypontok. A közel-keleti demográfiai trendekről szóló cikksorozatunk első része, benne az izraeli népesedési trendek bemutatásával. Az antiszemitának aligha tekinthető Portfólió cikke, amely Tel-Aviv helyett Jeruzsálemet tekinti a fővárosnak.

Izrael az 1948-as létrejöttét követően azonnal háborúba keveredett a szomszédos országokkal, amelyet meglepetésre megnyert az akkor még sokkal jelentősebbnek tekintett hadseregek ellen. Már akkor is gyakran elhangzó érv volt, hogy

Az elmúlt évtizedek rácáfolni látszanak erre az állításra, hiszen az ország továbbra is stabilan áll, sőt, a Közel-Kelet egyik legfontosabb katonai-gazdasági hatalmának számít. Az alapvető kihívás viszont szinte alig változott: továbbra is az arab népek tengerében egy kis szigetként beékelődve működik Izrael, miközben a Közel-Kelet népei (bár ebben azért volt pozitív fejlemény Jeruzsálem számára) továbbra sem nézik jó szemmel az ország politikáját (vagy radikális esetben egyáltalán a létezését).

Így áll ma a helyzet

Izrael mai lakossága közel 10 millió fő, ráadásul az népességszám folyamatosan növekvő pályán van. Az ország a létrejötte pillanatában még mindössze egy alig több, mint egymilliós lakosságú volt, ez pedig nagyon komoly kihívás elé állította az akkori politikai vezetést. Mivel az szinte lehetetlennek tűnt, hogy a demográfiai szempontból gyorsan felvegyék a versenyt az akkor 20 millió körüli Egyiptommal, a 3 milliós Szíriával és a félmilliós Jordánia együttes népességi erejével. Arról nem is szólva, hogy az Izraellel ellenséges hangulat ennél jóval több országot érintett a Közel-Keleten, bár valós közvetlen veszélyt a szomszédos országok jelentettek. Hozzá kell még ehhez venni a területen élő arabokat is, körülbelül egymillió főt tett ki a helyi palesztinok száma az 1950-es évek elején.

A zsidó állam lakossága folyamatosan nőtt, köszönhetően a magas születési számoknak, valamint a bevándorlók tömegének, így a lakosságszám hozzávetőlegesen a már említett 10 millió közelébe ért. Érdemes viszont ezt a számot is boncolgatni. Izrael lakossága egyáltalán nem homogén, számos nép él Jeruzsálem felügyelete alatt. A legnagyobb ezek közül a zsidó népesség, ők adják a lakosság körülbelül 73 százalékát, tehát több mint 7 millió főt. Ezen felül élnek még a területen „arabok” is, valamivel több mint kétmillióan (21 százalék). Az idézőjel nem véletlen, mivel Jeruzsálem több kisebb csoportot is ide sorol a muszlim arabokon kívül, így a beduinokat, a drúzokat, a cserkeszeket, az örményeket, sőt, még a keresztény arabokat is (Izrael esetében a vallási és az etnikai megkülönböztetés gyakran átfedésben van egymással, néha viszont ezek elválnak). A fennmaradó csoportot az „egyéb” vagy „más” teszi ki. A közel 6 százalékot kitevő, félmillió feletti lakosságot a zsidó felmenőkkel bíró, de törvény szerint már nem zsidó lakosság teszi ki, nem arab vagy örmény keresztények, illetve egyéb külföldiek. Izrael tehát sokszínű lakossággal bír,

— Crémieux (@cremieuxrecueil) June 6, 2023

Jeruzsálem kiemelkedő figyelmet fordít a népesedés kérdésére, nemzetbiztonsági ügynek tekintik. Az országban egzisztenciális félelmet kelt, hogy a palesztinok/arabok egyszerűen túlnőnek a helyi zsidóság létszámán, ezért mindent megtesznek a szülésszámok magasan tartásáért. Különösen a szélsőjobboldali/nacionalista körökben erős az a narratíva, hogy a palesztinok „lassan élesedő fegyverként” egyszerűen el fogják nyomni számszerűleg az államalkotó népet Izraelben. A termékenység magasan tartása egyben a társadalom megnyugtatására is szolgál, mivel fenntartja a jövőképet, hogy megtartható a jövőben is az izraelita többség. A helyzet különösen akkor válik égetővé az országban, ha Jeruzsálem tovább folytatja a különböző, de facto már eddig is a Knesszet ellenőrzése alatt álló ciszjordániai területek integrálását Izraelbe, ahol jelentős arab lakosság él. A félelmek alapját az is adja, hogy az elmúlt évtizedben a zsidóság „csak” 18 százalékos emelkedést ért el, szemben az arabok 25 százalékával. Ezt nem hagyhatják figyelmen kívül, ezért az izraeli döntéshozók különböző politikai stratégiákat dolgoztak ki arra, hogy miképpen lehet hosszútávon biztosítani a zsidó többséget az országban:

Kiemelkedő szempontként érvényesül, hogy az izraeli arabok és a Ciszjordániában, valamint a Gázai övezetben élő palesztinok száma mennyi. A 2023 októberi háború kirobbanása idején együttes számuk jóformán megegyezett a helyi zsidók létszámával, körülbelül hétmillióan voltak. Nem szabad elfelejteni, hogy a szomszédos országokban szintén palesztin menekültek és azok leszármazottjai élnek milliós tömegekben: Jordániában 2,3-3 millióan, Szíriában több mint félmillióan, Libanonban is százezres nagyságrendben. A korai időkben a szélesebb térségbe is rengeteg ember érkezett Palesztinából, így az Arab-félsziget gazdag olajmonarchiáiban is milliós számban élnek.

A kétséges jövő

— Mairav Zonszein מרב זונשיין (@MairavZ) August 29, 2022

A trendek egyelőre nem mutatkoznak kedvezőnek Jeruzsálem számára, az előrejelzések azt mutatják, hogy 2050-re a Jordán és a Földközi-tenger közötti (tehát a történelmi Palesztina) területen többségbe kerülhetnek az arabok (egyes kutatások szerint ez már jelenleg is kijelenthető, az eltéréseket a palesztinok pontos számának különböző becslései okozzák). A Taub Intézet kutatása szerint ezen felül más problémák is érinteni fogják (vagy már most is érintik) Izraelt. Egyrészt a magas születési számok egyenlőtlenül oszlanak meg Izraelben, a helyi arabok nagyobb kedvvel vállalnak gyerekeket.

A lakosságszám viszont minden előrejelzés szerint tovább fog növekedni, az évszázad közepére majdnem 13 millióan élhetnek majd Izraelben.

Az is kihívást jelent Jeruzsálem számára, hogy Izraelben egyáltalán nem egyenlően oszlik meg a magas születési arányszám, különösen az ultraortodox (haredi) zsidóság létszáma emelkedhet meg. Az Izrael Demokrácia Intézet (IDI) 2023-as jelentése szerint ők adják Izrael teljes lakosságának 18,6 százalékát, miközben az iskoláskorú gyerekek körében már 25 százalékos az arányuk. Az előrejelzések szerint a század közepére akár az egyharmados arányt is elérhetik. A fő gond ezzel az a döntéshozók számára, hogy a nagyon erősen vallásos közösségre az elmaradottság jellemző, bár az elmúlt években lassú felzárkózás tapasztalható. Magas a munkanélküliség körükben, sokan élnek a szegénységi küszöb alatt, miközben a modern technológiai eszközök használata elmarad náluk.

A kérdés egyszerre állítja a döntéshozókat nemzetbiztonsági és politikai kihívás elé, mivel egyrészt komoly védelmi dilemmákat okoz, ha a leggyorsabban növekvő csoport egyszerűen nem hajlandó katonáskodni, miközben Benjamin Netanjahu miniszterelnök kormánykoalíciójának egyik legfontosabb része. A vitáknak nyáron vetett véget az ország legfelsőbb bírósága, döntésükben kimondták, hogy a jövőben az ultraortodox zsidóknak is kötelességük fegyveres szolgálatot vállalniuk. Ezzel viszont nem szűnt meg a közösség ellenállása, továbbra is hevesen tiltakoznak az intézkedés ellen, folyamatosan veszélyeztetve a nemzeti egységet. Ezen felül gondot jelent a politikának, hogy a harediek még a költségvetésre is növekvő terheket rónak, mivel az állam jelentős szociális keretet biztosít a rossz helyzetben lévő közösség számára.

Az izraeli társadalom a szekuláris (liberális) és vallásos lakosság mentén is egyre jobban szétválik. A kevésbé vallásos lakosság viseli a vállán az ország védelmi terheit, pénzügyileg (mivel sokkal alacsonyabb esetükben a munkanélküliség, ezért a költségvetési hozzájárulásuk is jóval magasabb) és katonailag is. Az ultraortodoxok kivételezettsége ellen már több alkalommal tüntetések robbantak ki, a szekulárisok szerették volna elérni, hogy rájuk is ugyanúgy vonatkozzanak a követelmények, mint mindenki másra. A helyzetet tetézte, hogy az országban egy csökkenő arányszámú közösségnek kellene egy növekvő lakosságú ország védelméért felelni. Hosszútávon ez azt eredményezte volna, hogy egyre kevesebb izraelinek lett volna kötelező a katonai szolgálata, ez pedig magának a hadsereg képességeinek romlásához vezetett volna, különösen az olyan súlyos regionális konfliktusok idején, mint amilyen most is jellemzi a térséget. A 2024-es döntéssel átmenetileg sikerült a problémát megoldani, az viszont egyáltalán nem lefutott, hogy a háború befejeződésével mi lesz az intézkedés sorsa. Egyes ultraortodox csoportok nyáron egyenesen az izraeli haderő tevékenysége ellen tiltakoztak, ezzel tovább növelve az országon belüli megosztottságot:

— Torah Judaism (@TorahJudaism) July 1, 2024

A politika is érzi a problémákat, azonban a korábban említett okok miatt sokáig nem mertek határozottan fellépni a kérdésben. A két csoport közötti szakadékot növeli, hogy már az alapvető oktatásnál jelentős az elkülönülés, mivel a haredik inkább vallásos iskolákba járatják a gyerekeket, míg a szekuláris zsidók pedig államiba.

Plusz faktorként még ott vannak a telepesek is, akik egyre jobban terjeszkednek Ciszjordánia megszállt területein, miközben a kormány különféle beruházásokat hajt végre és támogatásokat nyújt. Izraelnek van egy eredendő természetes oka arra, hogy miért növelje a területét:

A Földközi-tenger partján sorakoznak a népesebb városok, ahol több ezer ember jut egyetlen négyzetkilométerre, míg a déli Negev-sivatagban néhány nagyobb települést leszámítva jóformán alig élnek. Az egyenlőtlenség a jövőben ráadásul tovább nőhet, mivel a népesedési többlet vélhetően inkább az eddig is lakott területekre korlátozódik, tehát ott még több ember zsúfolódhat össze.

— Open Source Intel (@Osint613) December 28, 2023

A kettős nyomás eredményezi azt a kényelmetlen helyzetet Jeruzsálem számára, hogy egyre több emberre van szüksége a népességi versenyfutás fenntartáshoz (a „győzelem” – azaz, a szomszédos ellenséges országoknál is jóval nagyobb népesség elérése – fel sem merülhet, sokkal inkább a „vereség” elkerülése a legfőbb motiváció), ám ehhez egyre nagyobb területre van szüksége.

A terjeszkedési igény viszont éppen az, ami újból növeli a helyi arabok, a palesztinok és a szomszédos kormányok ellenérzéseit Jeruzsálemmel szemben.

Ez egy olyan ördögi kör, amelyből egyelőre nem látszik a kiút Izrael számára, miközben a visszalépés lehetősége sincs meg, mivel az politikai és nemzetbiztonsági szempontból jelentene súlyos problémákat a kormány számára. Az, hogy pontosan milyen külső hatásokkal kell szembenéznie a népesedési politikáját illetően Jeruzsálemnek, arról a cikksorozatunk következő részében értekezünk, amikor a palesztinok népesedési trendjeit vesszük górcső alá.