Az Istenszülő oltalmában – Templombúcsút ünnepeltek a Rózsák terén

Az Istenszülő oltalmában – Templombúcsút ünnepeltek a Rózsák terén

Október 6-án, vasárnap tartották a budapesti Rózsák terei Istenszülő oltalma görögkatolikus templom búcsúját, amelyen eredetileg Michael W. Banach érsek, Magyarország apostoli nunciusa mondta volna a szentbeszédet; betegsége miatt azonban Lápossy Péter tolmácsolta a pápa magyarországi küldöttének szavait.

Az apostoli nuncius levele elején kiemelte: Ferenc pápa a mai napig nagy szeretettel emlékszik vissza az Istenszülő oltalma tiszteletére szentelt budapesti görögkatolikus templomban tett másfél évvel ezelőtti látogatására.

Michael W. Banach érsek felolvasott szentbeszédéből mélységes Mária-tisztelet rajzolódott ki. Arra kérte az Istenszülőt a homíliájában megfogalmazott könyörgéseiben, hogy a világ és az életünk különböző problémás területei fölé terjessze ki „fátylát”, és adja meg nekünk oltalmát, hiszen segítsége számtalanszor világosan megmutatkozott mind az egyes emberek, mind a népek életében, békében és háborúban, kolostori sivatagokban és zsúfolt városokban. „Az eseményben, melyről az Egyház ma megemlékezik és melyet ünnepel, megmutatkozik az Istenszülő ezen állandó védelme a keresztény nép felett.”

A régi szerzetesek, misztikusok úgy tartották, hogy

A minket körülvevő zűrzavaros világra gondolva úgy helyes, ha megfogadjuk a régiek tanácsát, és úgy szólunk a Szűzanyához, ahogy ők tanítottak minket imádkozni, a hozzá intézett legrégebb ima szavaival: „Oltalmad alá futunk, Istennek Szent Szülője. Könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől. Ó, dicsőséges és áldott Szűz.”

Magyarország apostoli nunciusa könyörgéseiben Mária oltalmába ajánlotta „az országot falvaival és városaival, egész Magyarországot és lakóit. Drága öröksége, a kereszténység továbbra is formálja és irányítsa az egyének és családok, a társadalom és az állam életét. Segítsen mindenkinek, hogy megtalálja földi útjának legmélyebb értelmét. Ébresszen bátorságot és reményt az eljövendő napokra és évekre. Könyörgünk hozzád, ó második ég, hallgasd meg könyörgéseinket, takarj be fátyladdal, és add meg nekünk oltalmadat!”.

Michael W. Banach érsek további fontos ügyeket és kérdéseket érintő könyörgéseket is megfogalmazott az Istenszülőhöz: „Kérünk téged, Mária, Béke Királynője, hogy Fiad, Jézus világosítsa meg a konfliktusokban érintett felek felelőseit, hogy bátorságot merítsenek ahhoz, hogy letérjenek a háborús konfrontáció útjáról.”

Hírdetés

Az Istenszülő oltalmára bízta azokat, akik folyamatosan a béketárgyalások előmozdításán dolgoznak földünk konfliktusok uralta területein; a szenvedőket és a fájdalomban élőket, a betegeket és a fogyatékkal élőket, a nehéz házasságban élő férfiakat és nőket, a konfliktusban álló családok gyermekeit, a súlyos adósságokkal küzdő embereket, a munkanélkülieket, a rosszul alkalmazkodókat és a foglyokat is Mária oltalmba ajánlotta – nem feledkezve meg az életerejük teljében lévő férfiakról és nőkről sem, akik felelősséget viselnek a családban, a munkában és az ország közössége iránti elkötelezettségben.

A fiatalabb nemzedékek számára azt kérte a Szűzanyától a nuncius, hogy vezesse őket gyengéden, lépésről lépésre az önmagukért és a közösségért vállalt keresztény felelősség útján – a bátrakért és az erősekért, a vállalkozó szelleműekért és a tevékenyekért, a csendesekért, a bizonytalanokért, a határozatlanokért, a gyakran nevetőkért és a mindig komolyakért.

Az apostoli nuncius könyörgéseiben a Szűzanya oltalmára bízta a magyarországi görögkatolikus egyházat: mindazokat, akik felelősek érte és szolgálják – a Hajdúdorogi Főegyházmegye, a Miskolci és a Nyíregyházi Egyházmegyék minden pásztorát és híveit. „Segíts, hogy a remény zarándokaiként felkeljünk és útra keljünk, hogy mi is továbbadhassuk az örömhírt, miként te Szent Erzsébetnek, új életet teremthessünk, és a testvériség és a béke kézművesei lehessünk” – zárta homíliáját Michael W. Banach érsek.

Jaczkó Sándor, a templom parókusa a szertartás végén elmondta, hogy hálás szívvel gondolnak az apostoli nunciusra, hiszen nagyban neki volt köszönhető Ferenc pápa Rózsák terei látogatása.

Az Istenszülő övének egy darabja újra a Rózsák terére érkezett, ezért a Szent Liturgia után miroválást végeztek.

Kivonulás közben megszentelték a pápalátogatás emlékére készült táblát.

Szöveg: Hekler Melinda

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »