…avagy Orbi vs Urbi – Orbán a Város ellen
Október kilencedikén Orbán Viktor bemutatja soros elnöki programlát Strasbourgban. A beszéd témája egyben a magyar uniós elnökség vezértémája: a versenyképesség fokozása és annak módja. Szeptember 25-én a magyar miniszterelnök már tartott egy beszédet hallgatók előtt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen – ugyanebben a témában.
Talán nem alaptalan a gondolat, hogy ez utóbbi, ami alig néhány nappal a (négy hónapot késett) Draghi-jelentés nyilvánosságra hozatala után hangzott el, Orbán a jelentésre adott válasza. Sőt, bizonnyal lesznek Strasbourgban gondolatok, melyeknek a Közszolgálatin tartott előadás a főpróbája volt. Írásunk pedig az ismertetője.
Közös húron Draghi és Orbán?
A diagnózisban igen. Orbán Viktor azonban kiemeli, hogy a versenyképességi feltételek az Európai Unió közreműködésével 2019-től (a von der Leyen-bizottság színrelépése) tovább romlottak. A fejetlenségre pedig jó példa a Covid-vakcinák kezelése.
Az akkori új, azaz az I. Ursula von der Leyen-bizottság végtelenül rosszul kezelte a Covid-helyzetet. Emlékezetes, hogy a britek egy 2020 januárjától decemberéig tartó folyamat során „váltak ki”, vagyis már a Covid-járvány alatt. Az EU-nak már 2021 januárjára sikerült annyira megrontani a felek közti viszonyt (a most kipöckölt Thierry Breton főtárgyaló volt!), hogy képtelenek voltak elérni a (brit) Astra-Zeneca által ígért 40 millió adag vakcina leszállítását az Európai Unióba. Ezen persze nincs mit csodálkozni. Ha felidézzük, hogy a belgiumi Pfizer-üzem is Amerikában termelt! Annak ellenére, hogy épp 2020 decemberében nevezték ki Heiko von der Leyen urat az amerikai Orgenesis gyógyszergyártó vállalat egészségügyi igazgatójává, amely számos területen működött együtt a Pfizerrel. És akkor az sms-botrányról még szót sem ejtettünk.
Orbán az Uniónak a beszerzések körül kialakult tehetetlenkedését nem egyszerű kétbalkezességnek látja. Tovább megy, és azt állítja, (a Reuters hathatós médiatámogatásával) szándékos dezinformációs kampányt folytattak a „külső”, pl. a kínai vakcinák ellen – miközben az Unió súlyos oltóanyaghiányban szenvedett!
Hogy ez késleltette-e az uniós polgárok beoltását, és ez mennyit számított a túlélési esélyek romlásában, azt ma is nehéz megítélni. Az azonban bizonyos, hogy ez a kampány párhuzamosan futott az oltás feltétlen felvételére irányuló propagandával, aminek megítélése minimum kétséges.
Ezen túl – tesszük hozzá – ez a „hadjárat” igencsak profitérdekelt kampánynak tekinthető, mert felsejlik mögötte a bigpharma iszonytató ereje, ami bőven elég volt pl. arra, hogy minden törvényes engedélyeztetési folyamat mellőzésével váljon EU- és kormányszinten kötelezővé egy kísérleti stádiumban lévő készítmény használata. A tendencia folytatódik, mondja Orbán, az USA például épp most döntött 1,6 milliárd dollár elköltéséről egy Kína elleni információs háborúra.
Az Ázsia-közi kereskedelem 16%-ról belátható időn belül a világkereskedelem 60%-ára fog növekedni. A megállapítás az EU, sőt, a nyugati tömb eljelentéktelenedésének rémisztő mutatója. Ha ez nem tetszik a Nyugatnak – kérdezi Orbán – miért tette lehetővé? Kínát 2001-ben felvették a WTO-ba, és ez volt, ami felgyorsította terjeszkedését.
Váratlan hatékonyság Nem teszi hozzá, hogy ennek alapja, azaz a kínai áruk tömeges megjelenése is a Nyugat ostoba gazdaságpolitikájának következménye: a kapzsi tőkebefektetők simán kisemmizték saját munkavállalóikat a profitért, és kapva kaptak a kulturális forradalom után újrarajzolt, olcsó munkaerőt ajánló Kína felkínálkozásán. Csakis a profittöbbletért, ami csakis a tőketulajdonosok bevételeit növelte, vele pedig – az állásukat vesztő tömegek lecsúszásával – a vagyoni-jövedelmi olló szétcsúszását. Persze, mondhatjuk, ki gondolta volna, hogy Kína oly tökélyre fejleszti a központi utasításos rendszert, hogy az nemcsak jól méri be, hanem központi forrásokból fel is fejleszti a kurrens ágazatokat? Mert ez azt jelenti, hogy a pártvezetők képesek voltak kiválasztani a megfelelő szakembereket, akik meg képesek voltak minden cigánykodás nélkül a megfelelő célok kijelölésére. És a párton belül ezeket nem próbálta túlokoskodni senki! Vagyis, a központi akarattal felépített rendszer hatékonyabbnak bizonyult, mint a liberális demokrácia, a „szabadkereskedelem” és a magántőke-befektetések feltétel nélküli ajnározása. A tényt ezen a féltekén csak nehezen, és meglepetve fogadjuk el, mert porba dönti a nyugati rendszer fensőbbségének nimbuszát, de – az utóbbi 40 év tendenciáját megértve – legalább is erős kihívót támaszt vele szemben! Ezzel pedig az urak nem számoltak. Kína tehát lassulva is hasít az EU nullához képest. Egyetlen szerencsénk, hogy a rengeteg árut, amit helyettünk termel, kénytelen (nekünk) eladni is, mert egyébként bedőlne a gazdasága.
Mi a nyugat válasza erre?
Kérdezi Orbán. – A blokkosodás. Elválasztani a nyugati és a keleti gazdaságot. Két fél „világgazdaság” kialakítása. Ez pedig, mondja, visszatérés a hidegháborúhoz, ahol mi (tudniillik Közép-Európa) a rövidebbet húztuk. Orbán semmilyen garanciát nem lát arra, hogy ezúttal ne ez történne meg, és úgy tűnik, kockáztat, amig csak képes marad erre.
Szokás szerint felrajzolja és kihirdeti a mainstreammel ezúttal is szembe menő, rebellis elképzeléseit. Azt mondja, hogy Draghi megállapításait és a központosított tehetetlenséget „a magyar gazdaság nem bírja ki, ezért nekünk cselekedni kell!” Nem kívánja ideológiai célok érdekében feláldozni a magyar életszínvonal (legalább 2013 és 2019 között érzékelhető) emelkedését, csak azért, mert nekünk már újra van ellenségünk, mint azelőtt volt.
Azt hiszi, ennek az álláspontnak az elfogadása biztos háttérbe (perifériára) szorít és kifoszt bennünket. Nemcsak kiötlőjét és kikényszerítőjét, Nyugat-Európát, hanem minket is. És miért választanánk a biztos rosszat, amíg van olyan alternatíva, amivel akár meg is úszhatjuk?
Két pogány közt
Bár Kína eleinte „a WTO nagy védelmezője kívánt lenni”, – már nem küzd a szétválasztás megmerevedett álláspontja ellen. Saját pénzügyi rendszert épít ki, mely nem a dolláron alapszik. Ha ez kiteljesedik: a világ kettéválik – mondja.
Tudjuk, az USA teljes erővel dolgozik ennek a tervnek a megakadályozásán, de vannak eredmények, és nem csak a BRICS. Ilyen az a tény is, hogy a szankciós politika nem a kínai-orosz kereskedelem elgyérülését hozta, hanem a dollár kihagyását az elszámolásukból. De általában is, gazdasági szakemberek szerint a jüan világszinten – az eurót megelőzve – 7% körül tart (Sok? Nem sok?) Így a küzdelem kölcsönös – és előadása idején még nem is szavazták meg az azóta bevezetett vámokat.
A két nagy háborújában az EU az USÁ-t, a „blokkosodáshoz” való csatlakozást és a föderális uniót erőlteti.
Kihívások és válaszok Orbán két irányzatot lát az EU-ban: A transzatlantista válasz: Mostantól ez van, két fél gazdaság. A dolgunk ebben berendezkedni (az USA alá). Ez a Draghi-féle forgatókönyv. Ezt Orbán blokkosodásnak nevezi (>>keleti blokk, nyugati blokk<<), ez az új kulcsszó, új forgatókönyve ezt próbálja elkerülni. Ha az EU blokkosodik, mondja, vesztes lesz, a múltban történt folyamatoknak nincs kontinuus folytatása, így nincs a múlt és jövő közti kontinuus átmenet, tehát a múlt folyamatait továbbvíve nem lehet megvalósítani a jövőt. A XX. század nem feléleszthető, új, a józan észre támaszkodó gazdaságpolitika szükséges! Macron válasza: Stratégiai autonómiára. Saját (esetében európai) érdek mentén saját megoldások. A probléma, hogy ezt a verziót föderális alapon képzelik el, ami Magyarország számára nem elfogadható. Képtelenség ugyanis közös migrációs politikát csinálni: az eltérő érdekek miatt. a jóléti falat lebontani – másszóval életszínvonalvesztést vállalni – mert ez sokakat szembefordít ezzel az állásponttal Hogy kiket? – hát a szegényebb államokat, vagyis a volt „keleti blokk” országait. Mert lehetséges, hogy egy nyugati polgár elvisel bizonyos életszínvonalcsökkenést (ha elhitetik vele, hogy utána jön a Kánaán), de egy keleti ugyanettől a mértéktől már egzisztenciális bizonytalanságba kerül. Ráadásul az utóbbi 25 év remek bizonyíték a „közös” stratégiák kudarcát illetően, elég most legutóbb Schengen feladását említeni. Orbán nem támogatja a közös hitelfelvételt sem, amire azért van szükség, mert az EU-nak nincs pénze a föderális Európát finanszírozni.
Orbán és amiben hisz
Így marad a nemzeti alapú stratégiai autonómia. A jelen politikai fordulatai egyébként efelé mutatnak. Ausztria, Franciaország, a holland és a cseh választások, ahogy legutóbb a német tartományi eredmények is. Tegyük hozzá: Unióból ugyan csak egy van, sikertörténetből több is. De mind nemzeti!
A 25 éves tehetetlenség fényében felteszi a kérdést: Ha nem várunk az Unióra, képesek lehetünk-e mi magunk saját versenyképességünk növelésére? Igen, a siker esélye a gazdasági semlegesség – ez a második kulcsszó. Ha kettéválik is a világgazdaság, lesznek érintkezési pontok, ahogy voltak a hidegháború idején is. Ilyen ponttá kell válni, ez nemcsak a respektust biztosíthatja, hanem esélyt jelent a jólét fenntartásra is. Ennek feltétele kifelé a gazdasági semlegesség. Befelé a gazdaság erősítése. Tőkejuttatási program a Kkv-knek; behívni és benntartani a modern technológiákat; duplájára emelni a családi kedvezményeket mert „a gazdaság alapeleme a család”.
Mi a gazdasági semlegesség? Mi választunk partnert; A választás hatékonyságon alapul (versenyképes eredmény); Csak a saját értékeink alapján tárgyalunk. Minden égtáj felé nyitottnak kell lenni. Bár az elmúlt évszázadok alapján tanulni a nyugattól lehet, de ahogy ez nem volt mindig így, nem biztos, hogy ma így van, vagy a jövőben így marad. A gazdasági semlegesség tartalma Finanszírozási semlegesség. Nem csak az IMF-től, vagy Japántól lehet kölcsönt felvenni, jelen kell lenni minden pénzpiacon; Befektetési semlegesség. Nyitottnak kell lenni minden befektető felé; Piaci semlegesség: mindenki potenciális vevő, akinek vásárlási szándéka van; Technológiai semlegesség Minden gyártótól vásárolunk aszerint, hogy mire van szükségünk. A politikai döntésekre nézve Nem engedhető meg hitelezői kitettség (Orbán a GDP 90%-a felett visszafordítatlannak ítéli az eladósódást), ugyanis ez a kitettség a pénzügyi függetlenség elvesztésével jár. A hitelező ugyanis, orientálja a termelést, a piacot, így a gazdaságodat. Magyarország nem tudja elérni a 3-6% közti növekedési célt, ha a kölföldi tőke elkerüli az országot. Az adókat folyamatosan csökkenteni kell, mert a versenyképességet képtelenség egységes adó mellett elérni, hisz a kevésbé fejlett infrastruktúra (a szegénység) önmagától nem vonzza befektetéseket. Ezzel tartható fenn a növekedés, ami az EU-ban EU: 1-3%. Ez Magyarországnak kevés, nekünk 3-6% kell. (Ezzel finanszírozhatók az állam jóléti, védelmi és családi kiadásai).
Ez a pont, a család meg- és fenntartása, sőt előtérbe helyezése (a migrációval szemben), eleve megkérdőjelezi az felhőtlen Magyar-EU viszonyt. A nyugati országok azt gondolják, az európai értékek megegyeznek az általuk ekképp definiált értékekkel, és képtelenek ezt kiterjeszteni olyan megfontolásokra, amik Magyarországon, vagy más közép-európai országokban fontos prioritások: a család, házasság, a gyerek, az apa-anya, szemben az olyan fogalmakkal, mint az érzékenyítés, gender, abortusz, vagy a kritikai fajelmélet. Ráadásul ezek a mainstream szerint nem férnek, nem férhetnek össze, vagyis a „hagyományos” értékeket el kell törölni.
Budapest, vagy Strasbourg? Jövő a levegőben, vagy Haza a magasban?
Vajon képes lehet-e Magyarország egyedül semlegesnek maradni? Ez itt a kérdés. S még inkább, hogy egyedül van-e! Mert igaz, ami igaz, (ismét) Orbán Viktor az egyetlen, aki alternatívát állít Nyugat és Dél háborújában, alternatívát a minket egyre szűkebb pályára szorító amerikai fekete lyuk kényszerítő erejével szemben, melyet brüsszeli vízfej csak megsokszoroz, anélkül, hogy érezni lehetne a macroni hetvenkedések csillapító hatását.
Könnyű annak, aki hisz a Nagy Testvérnek, mert rábízhatja magát, de aki nem? Pedig mindannyiunknak választ kell találnunk, ha nem akarunk a szemünk előtt zajló változások vesztes szemlélői lenni: Föderáció vagy nemzeti önrendelkezés? Bizottság vagy nemzeti kormány? Kényszer, vagy önkéntesség? Brüsszel vagy Orbán?
Micskó András
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
