Mélyrepülésben a Kecskemét

Mélyrepülésben a Kecskemét

Mélyrepülésben a Kecskemét Orosky Tamás2024. 10. 06., v – 18:20

Zsinórban ötödik meccsét veszítette el a hétvégén a labdarúgó NB I-ben a Kecskemét, amelyhez a Fehérvár is közelít sorozatban három vereséggel.

A 9. fordulóban a kecskemétieken az sem segített, hogy megszerezték a vezetést az MTK otthonában. A kék-fehérek különösebb megerőltetés nélkül fordítottak 3:1-re. „Nagyon rossz passzban vagyunk, de próbálunk kilábalni belőle. Hinnünk kell magunkban, és akkor szerintem kijövünk ebből a hullámvölgyből. Ha minden héten úgy megyünk neki, hogy nagyon szeretnénk, akkor vissza fogunk jönni. Minden csapat életében vannak rossz periódusok, a miénkben éppen most, de nem kell temetni a csapatot” – idézte az MTI Nagy Krisztiánt, a KTE középpályását.

Tény, hogy az utolsó helyezett liláknak a tabellára pillantva sincs még aggódnivalójuk: a sokáig nyeretlen Győr ugyan megkezdte a felkapaszkodást a végekről, oda csúszik azonban szépen lassan vissza a Fehérvár.

Hírdetés

A két csapat egymással találkozott szombaton, és mindkettejük tendenciája folytatódott: az újonc győriek első NB I-es pontjuk megszerzése óta veretlenek, ellenben a székesfehérváriak zsinórban harmadik vereségükkel „közelítenek” a kiesőzóna felé.

„Az első húsz perc dráma volt. Frusztrált vagyok és mérges, félek, nehogy olyat mondjak, amit megbánok. Nem engedheti meg magának egy csapat, hogy így kezdjen egy meccset. Most már tendencia, hogy nem az időseknek kell húzniuk a fiatalokat, hanem fordítva, és ez felháborító” – mondta indulatosan Pető Tamás a lefújás után az M4 Sportnak, 

A másik oldalon Borbély Balázs , aki a héten ünnepelte 45. születésnapját, érthetően boldogan nyilatkozhatott. „Ez a győzelem is egyfajta ajándék a csapattól, a legszebb, amit kaphattam. Láttuk azt korábban, hogy a védekezésünk stabilabbá vált, de előrefele a játékunk nem volt optimális. Elemeztük, hol tudunk ezen javítani, ma sikerült is” – mondta a dunaszerdahelyi származású szakember.

A deffenzívát nézve – a paksi meccséig mindössze két gólt kapó Fradit kivéve – a DVTK is nagy király, amely utóbbi öt meccsén egyetlenegyszer kapitulált csak. Nyíregyházán például egyszer sem, így 2:0-ra győzött a remek hangulatú találkozón. Az ismét telt házas stadion 8000 nézője az első, ténylegesen hazai pályán elszenvedett nyíregyházi vereségnek volt szemtanúja.

A hátsó régiókban tanyázó együttesek közül a Debrecen Felcsúton, a ZTE pedig otthon, az Újpest ellen szenvedett vereséget – a két gárda 2-2 ponttal előzi meg a Kecskemétet.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »