„Ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak”

„Ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak”

„Ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak” Károly Zsolt2024. 10. 06., v – 18:19 Komárom |

Az aradi vértanúkra és a komáromi vár hőseire emlékeztek tegnap a Klapka téren, Komárom városában.

Az emlékezés a Szózat eléneklésével vette kezdetét a Concordia Vegyes Kar közreműködésével, majd Nagy Kinga, a Selye János Gimnázium tanulója lépett a mikrofonhoz, aki Ady Endre Október 6. című versét adta elő. Az egybegyűlteket Bajnok Éva, a Csemadok Komáromi Szervezetének elnökségi tagja köszöntötte, majd Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet igazgatója és a Rákóczi Szövetség elnökségi tagja tartotta meg ünnepi beszédét.

„Október 6. gyásznap, hazánk történelme egyik legdicsőbb korszakának az 1848-49-es szabadságharcnak a becstelen megtorlása”

 – mondta Tárnok, majd hozzátette, hogy emlékezünk a 13 aradi vértanú és Magyarország első alkotmányos miniszterelnöke, gróf Batthyány Lajos kivégzésére, illetve mindazokra, akik életüket adták a hazáért, a szabadságért és a jövő nemzedékének boldogulásáért. Kiemelte, hogy mi magyarok, nem búslakodhatunk legyőzetésünk felett, a sikeres közösségek arról ismertetnek meg, hogy a tragédiákból erőt és motivációt kovácsolnak. 

„Nekünk is így kell eljárnunk október 6-án” 

– tette hozzá.

Hírdetés

A megemlékezésen Tárnok kiemelte, hogy a nemzeti gyásznapokat nemzeti ünnepnapokká kell varázsolnunk.

 „Itt a nemzeti gyászról beszélünk, a személyes gyászt talán csak az idő képes némileg enyhíteni” 

– figyelmeztetett.

 „A gyász hozhat dühöt, ami megszilárdíthat minket, de abból nem tudunk építkezni. Csak akkor tudunk építkezni, ha a nemzeti tragédiákat saját javunkra tudjuk fordítani. Az összetartozásra kell koncentrálnunk. Érezhetjük, hogy inkább részesültünk balsorsból, mint felemelő pillanatokból” 

– mondta.

 Kitért a szlovákiai magyarság közéleti, politikai helyzetére, s elmondta, hogy ez romokban hever. Kiemelte, hogy a magyar közélet és politika feladása Felvidéken, hosszú távon a közösségi intézmények felszámolásához vezethet, ez pedig a magyar megmaradást nehezítené. 

„Nem szabad szellemi otthonunkat feladni, mi magyarok a felvidéken egy közösséget alkotunk” 

– tette hozzá.

A város előjáróinak, a politika és a civil szervezetek, illetve az oktatási és kulturális intézmények ünnepélyes koszorúzását követően közös Himnusz énekléssel zárult az ünnepi megemlékezés Klapka György szobránál. A megemlékezés az aradi vértanúk emlékoszlopánál folytatódott, ahol Farkas Adrianna, a Jókai Egyesület elnökségi tagja tartott ünnepi köszöntőt, majd közreműködtek a Selye János Gimnázium diákjai, Szeles Chloe és Danis Dorián.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »