A nyugati országok is részt vennének az ukrajnai háborúban, ha Románia vagy Lengyelország területéről segítenének elfogni az orosz rakétákat Ukrajna felett – véli a Pentagon.
A Pentagon megerősítette, hogy a NATO-országok nem tervezik rakéták és drónok elfogását Ukrajna felett, mert az ilyen lépések növelnék a háború kirobbanásának kockázatát Oroszországgal.
„Látjuk, hogy Ukrajna hatékonyan védekezik a városait, lakosságát és infrastruktúráját célzó orosz támadásokkal szemben. Továbbra is biztosítani fogjuk a szükséges támogatást.”
– mondta Sabrina Singh, a Pentagon szóvivőhelyettese, majd hozzátette, hogy ez a helyzet nem hasonlítható össze a szövetségesek Izraelnek nyújtott segítségével, mely szerinte „két nagyon eltérő helyzetet és harcteret jelent”.
Ukrajna többször kérte a szomszédos országoktól, hogy segítsenek az orosz rakéták és drónok elfogásában, amelyek belépnek a légterébe és megközelítik a NATO nyugati határait. A csütörtöki sajtótájékoztatón Zelenszkij elnök kijelentette, hogy Kijev továbbra is arra fogja kérni szövetségeseit, hogy ismerjék fel ennek fontosságát.
Körkép.sk, Lengyel Közszolgálati Rádió nyomán
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »