Az ivóvíz ötöde a semmibe folyik – erre készül most a kormány

Az ivóvíz ötöde a semmibe folyik – erre készül most a kormány

A viziközművek fejlesztésére készül a kormány, jelenleg ugyanis a hálózatba betáplált ivóvíz ötöde nem jut el a fogyasztókig – hangzott el az Országgyűlésben egy törvénymódosítás vitájában.

Bőven van mit tenni a víziközmű ágazatban – derült ki az Energiaügyi Minisztérium vízgazdálkodásért felelős államtitkárának parlamenti expozéjából kedden.

V. Németh Zsolt szerint a kormány az elmúlt több mint tíz évben mintegy ezer milliárd forintot fordított a víziközműrendszerek fejlesztésére az országban, ugyanakkor a meglévő infrastruktúra szinten tartása, megújítása nem kapott kellő figyelmet, ezért a következő évek a rekonstrukciókról szólnak majd.

Hírdetés

„Ebben az évben több mint 200 milliárd forintot fordítunk a víziközművekre, többek között a KEHOP, a KEHOP Plusz és az iparipark-fejlesztési beruházások révén. A hálózat rekonstrukcióihoz kapcsolódó forrás meghaladja a 100 milliárd forintot, melyre többek között az egységes nem lakossági díjak és a költségvetési támogatás biztosít fedezetet. A kormány elkötelezett abban, hogy a víziközmű-ágazatban az elmúlt évtizedek legnagyobb fejlesztését valósítsa meg” – fogalmazott.

A fideszes Szeberényi Gyula tanulságos adatokat osztott meg a víziközmű-hálózatról.

„Magyarországon mintegy 95 ezer kilométernyi elosztóhálózat van, amelyből 70 ezer kilométernyi a gerincvezeték és 25 ezer kilométernyi a bekötővezeték. A felhasználási helyek száma 4,3 millió, a szennyvízhálózat teljes hossza 77 ezer kilométer. A hálózati vízveszteség azonban országosan 22,7 százalék, vagyis a hálózatba betáplált ivóvíz ötöde nem jut el a fogyasztóig, amely mintegy 109 millió köbmétert jelent évente. Ezt az értéket nullára nem lehet levinni, ám területi adottságoktól függően 10-15 százalékos veszteség már elfogadható lenne” – vélekedett.

A további vezérszónokok is a víziközmű hálózat átfogó fejlesztését szorgalmazták az Országgyűlés plenáris ülésén.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »