A hazájában kormányfőként megbukott Mark Rutte holland exkormányfő mától a NATO új főtitkára. A norvég Jens Stoltenberg tehát – többszöri hosszabbítást követően jóval túlhúzva hivatalos idejét – átadta a stafétát a szövetség élén. Meglepetés nincs, jellemzően a NATO-főtitkárok európaiak, de általában olyan személyekre bólint csak a rá legerősebb Szövetséges, aki maximális megértő az amerikai érdekekkel szemben. Egy holland exkormányfő választása ebbe a képbe teljesen beleillik.
Az új NATO-főtitkár előtt komoly kihívások állnak. A legnagyobb problémát érdekes módon nem is az orosz-ukrán háború jelenti, sokkal inkább az amerikai elnökválasztás, amelyre november 5-én kerül sor és Donald Trump republikánus elnökjelölt kis szerencsével győzhet is.
Márpedig az európai (háborúpárti és progresszív elit) igen látványosan helyezkedett szembe Trumppal, veszélynek titulálva őt a szövetségre és Európára nézve. Ha Trump győz, sok ország vezető politikusa kerül igen kényelmetlen helyzetbe.
Rutte e tekintetben már a múlt évben elkezdte a helyezkedést, és folyamatosan azt nyilatkozta, hogy Európának nem azzal kell foglalkoznia, ki nyeri meg az amerikai elnökválasztást, és ő a maga részéről bármelyik amerikai elnökjelölttel együtt tud dolgozni. Ezt egyébként ma, hivatalbalépésének napján is elismételte.
Rutte hangsúlyozta, hogy a transzatlanti kapcsolatoknak „kőkeménynek” kell maradnia.
Természetesen nem maradhatott el az Ukrajna melletti kiállás sem, és Rutte hangsúlyozta, hogy a szövetségnek teljesítenie kell Kijevnek ígéreteit az oroszokkal vívott háború kapcsán.
Itt azért érdemes kiemelni, hogy maga a NATO nem tett érdemi ígéreteket Ukrajnának, így ebből az álláspontból nagyon könnyű kihátrálni. Ukrajnát csak a NATO egyes tagállamai (sok kivétellel) támogatják, kétoldalú és nem szövetségi vagy uniós szintű megállapodások keretében. A támogatásokat legfeljebb koordinálják – erre szolgál a Ramstein Formátum, vagy Ramstein Csoport, ami cirka 40 nyugati országot foglal magába.
Tegyük hozzá, hogy az orosz-ukrán háborúnál vannak globálisabb kihívásai (és problémái) is a NATO-nak. A legutóbbi, júliusban, Washingtonban zajló NATO-csúcsra az USA meghívta távol-keleti szövetségeseit is, mint Dél-Koreát és Japán. És már korábban is egyértelműen jelezték egyesek Washingtonban, hogy szeretnék, ha a NATO nem csak az atlanti térség szövetsége lenne.
Értsd: az USA szeretné a világ egyetlen szövetségi rendszerét, a NATO-t felhasználni legnagyobb riválisa, Kína ellen.
A NATO-csúcs zárónyilatkozatába nem véletlenül került be, hogy Kína „kihívást” jelent a szövetségre, kvázi riválisként hivatkozik rá.
Európa elszigetelése Kínától számos tagállamnak nem érdeke, az USA azonban a NATO-n és Brüsszelen keresztül is komoly nyomást fejt ki ebbe az irányba.
Az biztos, hogy nem Rutte lesz az, aki ezeket az amerikai érdekeket kordába tartsa. Ne feledjük el, hogy Hollandia alapvetően abban érdekelt, hogy Európa minél jobban ki legyen szolgáltatva az Atlanti-óceán túlpartjának.
Ha Európa kereskedelme teljes mértékben, vagy közel teljesen az Atlanti-óceánra összpontosulna, a termékek nagy része Hollandián keresztül jutna be a kontinensre – itt van hozzá megfelelő kapacitású kikötői infrastruktúra. Ugyanebből az okból lobbiznak oly keményen az európai gazdák ellen a holland érdekcsoportok is: ha sikerülne az EU-t rákényszeríteni, hogy a dél-amerikai Mercosur országcsoport mezőgazdasági termékeit beengedje feláldozva saját agráriumát, az óriási hasznot produkálna Hollandiának (ezt nem csak mi mondjuk, legutóbb az olasz mezőgazdasági miniszter rótta ezt fel holland kollégájának).
Induljunk ki abból, hogy az Oroszország elleni fellépés egyik legfontosabb következménye Európa leválasztása volt az orosz energiahordozókról, és ez idő alatt az a norvég Jens Stoltenberg volt a NATO-főtitkár, amelynek hazája alapvetően érdekelt volt az orosz energiahordozók kiszorításában. Sőt, Norvégiát összefüggésbe hozták az Északi Áramlat 1 és 2 elleni terrortámadással is (mint közreműködő lehetett az USA mellett).
Eszerint az, hogy most egy holland exminiszterelnök került a szövetség élére, azt jelzi, hogy Rutte főtitkári pályafutásának elsőrendű kérdése Kína lesz, azon belül pedig Európa és Kína kereskedelmi kapcsolatának redukálása, és a szövetség Kínával szembeni felsorakoztatása.
Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
