Bölcsődét adtak át Nána községben

Bölcsődét adtak át Nána községben

A Párkánytól két kilométerre fekvő falu, amely harminc év kényszerházasság után, 1990-ben vált le a várostól, harminchárom éve éli önálló életét.

Nem volt könnyű az elválás, hiszen a város ellenállása miatt még egy íróasztal, szék sem jutott a községnek. Önálló kisiskoláját már 1991-ben megnyitották négy évfolyammal, a régi felújított iskola épületében. Több mint 30 szülőt nehezen, de meg lehetett győzni az összevont osztályok előnyéről is. Akkor már Z akcióban felépült egy új óvodaépület a faluban.

Az öreg iskolát az akkori önkormányzat belső használatra felújíttatta. S azóta ugyan csökkent, vagy változik az iskolások létszáma, de takarékosság szempontjából az óvoda épületébe költözött a kisiskola is.

Fotó: Nána KH FB

Hála az önkormányzatnak, a szülőknek, s a kitűnő pedagógusoknak, ma is kitűnően működik.

A több mint százéves iskolaépület a templommal szemben megüresedve várta a jobb jövőt, mígnem 2018 táján az állam pályázati lehetőséget adott a településeknek bölcsődék építésére.

Merész lépése volt az akkori helyi önkormányzatnak, élen a volt polgármesterrel, Molnár Dezsővel, (aki 2024 májusában elhunyt), hogy az 1200 lakosú község bölcsődét építsen. Két ok vezérelte őket: sem a városban, Párkányban, (ahol régebben jól működő bölcsődék voltak), sem a széles régióban (vagy harminc kilométeres körzetben ) nincs bölcsőde a legapróbbak elhelyezésére. S adott volt a régi épület (több mint 100 éves) is, s bíztak abban, hogy felújítható.

Juhász László polgármester-helyettes üdvözlő szavaiban elhangzott:

„Nagy öröm a számomra, hogy a nánai Nefelejcs bölcsőde előtt állhatok a hosszú és göröngyös út után, inmár a megnyitó és felszentelő ünnepségen. A környéken egyedülálló, hiánypótló intézményt nyitunk itt meg ma. Sajnos rohanó világunkban a kényszer nagy úr, s legféltettebb kincseinket, ha a sors úgy hozza, kénytelenek vagyunk másokra bízni, addig, amíg értük, az ő szebb, jobb jövőjükért dolgozni kényszerülünk. Ebben az intézményben professzionális, tapasztalt, s nem utolsósorban megbízható, kedves személyzet várja a csöppségeket.”

Hírdetés

Fotó: Nána KH FB

Az igazgatónő, Barics Rita szintén meleg szavakkal köszöntötte a vendégeket:

„Szeretettel köszöntök minden kedves jelenlévőt, örömteli pillanatok részesei vagyunk ma!
A bölcsőde mindannyiunk szívügye lett! Az, hogy mára így néz ki, összefogás és sok munka eredménye. Rengeteg segítséget, támogatást, biztatást kaptunk mindenkitől, s véleményem szerint a látvány magáért beszél. Köszönet érte mindenkinek!
A cél az volt, hogy családias, gyermekbarát intézményt varázsoljunk a Nefelejcs bölcsődéből, ahova remélhetőleg mindenki: gyermek és felnőtt egyaránt szívesen látogat majd el.
A jövőben különféle foglalkozásokkal és programokkal szeretnénk megszólítani az anyukákat és kismamákat, hogy elnyerjük bizalmukat, s megbízva bennünk: ránk bízzák gyermeküket!“

Majd október 1-jére meghívta a szülőket és érdeklődőket egy nyitott napra, ahol megismerkedhetnek a kis otthon belső életével.

Juhász Lászlótól is megtudtam, hogy a kormány által kihirdetett pályázaton az önkormányzat 955 ezer eurót nyert, 5% önrészt a község fizette hozzá.

Fotó: Nána KH FB

A bölcsőde két osztályra, húsz gyermekre tervezett. Jelenleg nyolc beíratott gyermek van, s csökkentett létszámú személyzettel dolgoznak. Három óvónő, gondnok, takarítónő gondoskodik a kicsinyekről. Az étkezést az óvoda konyhájáról oldják meg.

Az ünnepi megnyitón jelen volt Farkas Iván megyei képviselő, frakcióvezető, valamint az épület tervezője és kivitelezője, a helyi önkormányzat alkalmazottai, civil szervezetek vezetői.

Az épületet és minden helyiségét Fóthy Zoltán esperes plébános áldotta meg. A helyi kisiskola diákjai népdallal köszöntötték az eseményt.

A polgármester-helyettes befejező gondolataiban elmondta: öt év kellett a megvalósításhoz, sok-sok akadályba ütközve, s akivel ezt elkezdték, megálmodták, Molnár Dezső polgármester sajnos ez év májusában elhunyt.

Szeretettel várják az érdeklődőket a régió első bölcsődéjébe.

(DE/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »