Nagyon sok korábbi beruházást érint a mostani döntés, ezek határozatai egy fontos ponttal egészültek ki.
Megjelent csütörtök este a Magyar Közlönyben a kormány határozata saját kormányhatározatai felülvizsgálatáról. Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt döntés 130 módosítást jelent – írja a 24.hu.
Az esetek többségében a korábbi fejlesztésekről, beruházásokról szóló határozatok egyetlen ponttal egészülnek ki, éspedig azzal, hogy azokhoz a kormány szerint további központi költségvetési többletforrást nem kell biztosítani. Ez többek között érinti a Széchenyi lánchíd, a Váralagút, és az ezekhez kapcsolódó közterületek rekonstrukciójával, fejlesztésével összefüggő intézkedéseket, a Magyar Állami Operaház támogatását, a nemzeti identitás erősítését célzó programokat, az MLSZ fővárosi pályafejlesztéseit, a Nemzeti Atlétikai Központot és a Fudan Egyetemet.
A kormány több határozatát is visszavonta, így
Döntés született arról is, hogy a kormány olyan új törvényt akar a fizetésképtelenségi eljárásokról, amely javítja a nemzetgazdaság versenyképességét, az ország nemzetközi megítélését, növeli a befektetői hajlandóságot, segíti a hitelezői érdekek védelmét.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »