Immár kutatóintézetet is kapott a szuverenitásvédelem, nyugalmazott katonával az élén

Immár kutatóintézetet is kapott a szuverenitásvédelem, nyugalmazott katonával az élén

Megalakult a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet, amelynek vezetésével Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke Horváth József nyugállományú vezérőrnagyot, biztonságpolitikai szakértőt bízta meg – írja az MTI.

Az Orbán-kormány által életre hívott Szuverenitásvédelmi Hivatal keddi közleményében azt írta:

"a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet azzal a céllal jött létre, hogy a jövőben tudományos elemzésekkel, hazai és nemzetközi kutatásokkal támogassa a hivatal munkáját, annak érdekében, hogy a hivatal beazonosítsa és feltérképezze a Magyarország önazonosságát veszélyeztető cselekedeteket, befolyásolási kísérleteket".

A kissé homályos megfogalmazás után azt hangsúlyozták, "a Szuverenitásvédelmi Hivatal azért dolgozik, hogy Magyarország megőrizze önállóságát, a külföldi befolyásszerzési kísérleteknek ellenálljon, továbbá beazonosítsa azokat, akiknek az a célja, hogy eltérítsék a közbeszédet, és a nyilvánosságot arra használják, hogy a saját érdekeiket érvényesítsék a magyar érdekkel szemben".

Mint írták, Horváth József szakmai pályafutása során több fontos tisztséget is betöltött nemzetbiztonsági területen. 1998-2002 között a Nemzetbiztonsági Hivatalnál volt műveleti főigazgató-helyettes, 2010-től pedig két éven át a Katonai Biztonsági Hivatal, majd 2012-2013 között a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgató-helyettese volt. 1999-ben dandártábornokká nevezték ki, majd 2012-ben vezérőrnaggyá léptették elő.

Hírdetés

A friss bejelentéshez kapcsolódóan Lánczi Tamás Facebook-oldalán egy Horváthot szerepeltető és promózó videó is kikerült a nyilvánosság elé.

Komoly feladatokhoz komoly emberek kellenek

– vélekedett a fideszes kezdeményezésre létrejött hivatal vezetője.

(Címlapkép: Horváth József, a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet igazgatója – Facebook)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »