Adorján Béla: 14 éve tart a pintéri két hét

Adorján Béla: 14 éve tart a pintéri két hét

„Két hét alatt rend lesz!” – 14 év telt el Pintér Sándor hangzatos kijelentése óta – idézi fel sajtóközleményében az ellenzéki párt elnöke.

"Azóta tudjuk és tapasztaljuk: nem lett. Sőt. Romlik a közbiztonság, a drogok terjedésével nő a bűncselekmények száma, így egyre kiszolgáltatottabbá válnak a tisztességes magyar emberek"

– fogalmaz Adorján Béla, aki szerint a rendőrség emberhiány miatt számtalan településen képtelen fenntartani a rendet, elszaporodtak a betörések, a rablások, és az emberölések száma is aggasztó.

A jobbikos politikus kifejtette: Tavaly 67 gyilkosság történt az országban, bedrogozva öltek Jánoshalmán, Encsencsen baltával vert félholtra egy asszonyt az, aki nem sokkal később rágyújtotta a házat egy másik nőre és még lehetne sorolni.

Az elmúlt napokban egy idős, pécsi férfit gyilkoltak meg és gyújtották rá a házát, míg Öcsödön különös kegyetlenséggel – szintén drog hatása alatt – öltek meg egy másik idős férfit. De mindannyian emlékszünk még arra a 2015-ben történt esetre is, amikor egy tiszabezdédi férfit vertek meg – minden ok nélkül – olyan brutálisan, hogy a kórházban belehalt a sérüléseibe. Az elkövető herbálozott – folytatta a felsorolást.

Ennek már 9 éve, de a helyzet ma sem változott: a védtelen emberek ugyanakkora veszélyben vannak, mint korábban

Hírdetés

– mutatott rá a pártelnök.

Adorján úgy véli, ezek az esetek is bizonyították, hogy az állam képtelen megvédeni az embereket a támadásoktól. Egyértelmű, hogy azonnal tenni kell valamit, ellenkező esetben a jövőben még kiszolgáltatottabb helyzetben lesznek az ártatlan állampolgárok! – szögezte le.

"Amíg a rend biztosítása nem megy, és a kormány nem képes garantálni honfitársaink biztonságát, addig tegyék lehetővé törvényileg, hogy egyénileg védhessék meg magukat a magyar emberek! Önvédelmet, biztonságos Magyarországot!"

– emelte ki a Jobbik elnöke.

(Címlapkép: Pintér Sándor belügyminiszter sajtótájékoztatót tart a magyar EU elnökség keretében tartott igazságügyi és belügyminiszterek informális találkozóján a Várkert Bazárban 2024. július 22-én. MTI/Szigetváry Zsolt)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »