A Ferencváros tizenegyesekkel vívta ki az Európa-liga főtábláját, a Felcsút szintén büntetőkkel búcsúzott a nemzetközi porondtól

A hazai döntetlent követően csütörtökön hosszabbítás után 1-1-et játszott a Ferencváros a bosnyák Borac Banja Luka vendégeként, amelyet aztán tizenegyesekkel múlt felül a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének utolsó, negyedik fordulójában.

Az eseménytelen, helyzetek nélküli mérkőzés hosszabbításában a hazai csapat szerzett vezetést szögletből, majd Varga Barnabás büntetőből egyenlített. Az idegek csatájában végül a zöld-fehérek bizonyultak jobbnak, így a második számú európai kupasorozat főtábláján szerepelhetnek. Az FTC sorozatban hatodszor főtáblás, ebből negyedszer az Európa-ligában.

Az El sorsolását pénteken 13 órától tartják Monacóban.

A Felcsút nem járt sikerrel

Hírdetés

A Puskás Akadémia (azaz a Felcsút – a szerk.) az idegenbeli 3-3 után odahaza 1-1-re végzett az előző két idényben döntős Fiorentinával, majd tizenegyespárbajban búcsúzott a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének utolsó, negyedik fordulójában.

A felcsútiak a rendes játékidő utolsó percében Nagy Zsolt büntetőjével mentették hosszabbításra a párharcot, amiben hiába voltak kettős emberelőnyben, az olasz együttes tizenegyespárbajra mentette a találkozót.

Ebben magyar részről Szolnoki Roland kísérletét védte David de Gea, így a firenzeiek örülhettek a továbbjutásnak és a főtáblás szereplésnek.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »