Áruló románok, jó románok

Áruló románok, jó románok

Az „aranyos” párt színeiben jutott be, de csak a visszaosztásoknak köszönhetően, hiszen az AUR listája alig 1666 szavazatot szerzett a megyében. Nincs sok köze és nem is volt térségünkhöz, amint a szenátus honlapján közzétett életrajzából kiderül: textilmérnök és informatikus, 2008 óta Angliában élt, ott űzte az ipart.

Azt gondolhattuk volna, hogy békésen végiglébecolja a négy évet a szenátusban, élvezi tisztes fizetését, nem sok vizet zavar. Hangját nem nagyon hallatta, tagja volt néhány parlamenti bizottságnak, és AUR-os társaival közösen 109 különféle törvényt kezdeményezett, bár ezek közül egyből sem lett érvényes jogszabály. Volt 39 politikai nyilatkozata, többnyire magyarellenesek, és két ízben is felszólalt a sepsiszentgyörgyi Szakszervezetek Művelődési Házának állapota miatt, kitalálhatják: a polgármestert és az önkormányzatot tette felelőssé ezért. Egyébként állásfoglalásai többségében igazodnak a román szélsőségesek már unalomig hangoztatott retorikájához az elmagyarosított székelyekről, több ízben gyalázta az RMDSZ-t, a magyar kormányt, helyi ügyek melletti kiállása kimerült a magyar vezetők pocskondiázásában. Maga mondta, maga hallotta, s vélhetően szűk tábora.

Ionuţ Neagu most ismét megszólalt, vakáció van a szenátusban, ezért közösségi oldalán üzent. Talán tudomást sem szerzünk róla, de az Agerpres állami hírügynökség fontosnak tartotta közzétenni magyarul is, hogy felszólította a román pártokat, ne fogadják el Antal Árpád román konzultatív tanács létrehozására vonatkozó javaslatát. Ismert, a júniusi önkormányzati választásokon egyetlen román párt képviselője sem jutott be a sepsiszentgyörgyi tanácsba, ezért a polgármester egy olyan testület életre hívására biztatta a PSD-t, a PNL-t és az USR-t, amely együttműködhet a tanáccsal, és amely összesítheti, megfogalmazhatja a város lakosságának 20 százalékát kitevő román közösség gondjait, igényeit. Példaértékű gesztusára a napokban igennel válaszolt az USR megyei elnöke, ez ütötte ki a biztosítékot az AUR szenátoránál, aki szerint „a konzultatív tanács valójában az RMDSZ »csapdája«, (…) ugyanis a román nemzetiségűeket mesterségesen »másodrangú« kategóriába sorolják, és ezzel megosztják és diszkriminálják Sepsiszentgyörgy lakóit”. Furcsa logikájú eszmefuttatása szerint ez egy románokat hátrányosan érintő kezdeményezés, amely további négy évig arra ítéli őket, hogy ne legyen beleszólásuk a politikai döntésekbe. Ionuţ Neagu szerint a sepsiszentgyörgyi polgármester ajánlata inkább sértő, mintsem segítő, ezért kellene elutasítaniuk a pártoknak, és persze végül kibújik a szög a zsákból, mert kifejti, szerinte konzultatív testületként a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma léphetne fel, amely már 2005-től működik és 45 tagszervezetet számlál. Jegyezzük meg, ez a néhány nacionalista hangadó által uralt szervezet majd’ húszéves működése során csak zavarkeltéssel és gyűlöletszítással foglalkozott.

Hírdetés

Az eddig ismeretlen Kovászna megyei szenátor szerint sértő megkérdezni a román közösséget igényeiről, különösen, ha ezt magyarok teszik. Majd ő és pártja, elv- és eszmetársaik megmondják, merre van az előre. Semmi közük a térséghez, az itt élőkhöz, de valahogy szaporítani kellene azt az 1600 szavazatot, hogy ismét megszerezhessenek egy jól fizetett, kényelmes parlamenti széket. Akár nemzettársaik feláldozása árán is.

 

Fotó: Facebook / Ionuț Neagu


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »