Ismeretlenek felgyújtottak két gépkocsit szombat délelőtt egy dél-franciaországi zsinagóga előtt, és az egyik autó fel is robbant, megsebesítve egy ott szolgálatot teljesítő rendőrt – közölte a csendőrség és a település polgármestere.
Az eset a Montpellier melletti La Grande-Motte településen történt. A támadásnak a rendőrön kívül nincs más sebesültje, és nem lehet tudni, hogy a zsinagógában hányan tartózkodtak.
A támadást először gyújtogatási kísérletként kezelték, majd a terrorellenes ügyészség eljárást indított több ember elleni terrortámadás kísérlete gyanújával – jelentette be Gabriel Attal kormányfő a X-en. Ő egyúttal antiszemita támadásnak nevezte a történteket.
Gérald Darmanin belügyminiszter kérte valamennyi megye közigazgatási vezetőjét, hogy "haladéktalanul erősítsék meg a rendvédelmi erők jelenlétét a zsidó kegyhelyeknél" – közölte a hivatala, hozzátéve, hogy tekintettel a nemzetközi helyzetre, a zsidó kegyhelyeknek a rendvédelmi szervek amúgy is jelentős figyelmet fordítanak.
A Franciaországi Zsidó Intézmények Képviseleti Tanácsának (CRIF) elnöke, Yonathan Arfi határozottan elítélte a zsidó hívek és egy épület elleni támadási kísérletet.
Frissítés: Nem úgy tűnik, hogy a fehér felsőbbrendűséget hirdette az elkövető
Tout a commencé à l’aube, à 8h40. Pompiers, police municipale et gendarmerie se sont… pic.twitter.com/driT6CJzjk
— Jérémy Lavergne (@lavergnej69) August 24, 2024
On the right is the alleged perpetrator in a keffiyeh with a Palestinian flag tied around his waist.
So far, reports that a police officer was injured.
Can you… pic.twitter.com/eAApACOJLd
— dahlia kurtz ✡︎ דליה קורץ (@DahliaKurtz) August 24, 2024
(Kuruc.info – MTI)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »